Alig egy évszázadnyi idő alatt a német kormány támogatottsága drámaian csökkent - Milyen lehetőségei maradtak Friedrich Merz számára?

A német közvélemény egyértelműen kifejezte elégedetlenségét Friedrich Merz kancellár első száz napjával kapcsolatban. Míg a CDU vezetője a külpolitikában bizonyos eredményeket tudott felmutatni és sikeresen kezelte Donald Trump kihívásait, a hazai színtéren nem tudta meggyőzni a választókat arról, hogy érdemes volt rá szavazni. A konzervatív uniópártok és koalíciós partnerük, a szociáldemokrata SPD közötti együttműködés korántsem zökkenőmentes, miközben a legnagyobb ellenzéki erő, a szélsőjobboldali AfD, a Merz mögött álló kormányerő népszerűségével pariban van.

A legújabb közvélemény-kutatások alapján Friedrich Merz német kancellárként eltöltött első száz napja, amelyet augusztus 13-án "ünnepeltünk", nem éppen a legfényesebben alakult. Az INSA augusztus 23-án nyilvánosságra hozott felmérése szerint...

Merz tevékenységével csupán a megkérdezettek 28%-a elégedett, míg 57%-uk kifejezte elégedetlenségét.

A kormány munkájával még többen, 62 százaléknyian elégedetlenek, míg mindössze 26 százaléknyian elégedettek.

A közvélemény alakulása a politikai pártok népszerűségében is tükröződik: a kormányzó konzervatív CDU/CSU, amely eddig dominálta a politikai tájat, most már nem bírja megőrizni egyértelmű vezető szerepét. Az ellenzéki, szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártja holtversenyben áll a kormánypárttal, mindkettő 25 százalékos támogatottsággal bír. A kisebbik koalíciós partner, a szociáldemokrata SPD, csupán a választók 15 százalékát tudja maga mögött, így a koalíciós pártok összesített népszerűsége 40 százalékra csökkent.

Az INSA legújabb mérése meglepően kedvező képet fest a CDU/CSU számára, azonban a Forsa által végzett felmérés augusztus közepén arról tanúskodik, hogy az AfD 1 százalékponttal megelőzte a CDU/CSU-t (26% vs. 25%). Bár a következő Bundestag-választásokra még 2029 februárjáig várnunk kell, a gyenge szereplés nem kecsegtet jóval Merz és kormánya számára. Érdekes, hogy Olaf Scholz, aki korán elveszítette a támogatottságát, az első száz napja alatt még mindig a választók 43%-ának elégedettségét élvezte.

A kereszténydemokrata kancellár rendkívül bonyolult nemzetközi környezetben kezdte meg kormányzását: az orosz-ukrán háború továbbra is tombol, Ukrajna helyzete egyre súlyosabbá válik, míg Donald Trump radikálisan átalakította az amerikai-európai viszonyokat, vámháborút indított, és "rákényszerítette" NATO-szövetségeseit az 5%-os védelmi kiadási cél elérésére. Merz ebben az összetett helyzetben azt a taktikát választotta, hogy nem keres konfliktust az amerikai elnökkel; inkább - legalábbis a nyilvános kommunikáció szintjén - elfogadja, hogy Washington irányít. Mielőtt hivatalba lépett volna, sőt még az új Bundestag sem ült össze, Merz máris sikeresen eltörölte a német kormányokat korlátozó adósságfék szabályozását, lehetővé téve ezzel, hogy a kormány szabadon költsön katonai és infrastrukturális fejlesztésekre. Ez a lépés azt is lehetővé teszi, hogy Németország, amely eddig "potyautasként" szerepelt, a következő években fokozatosan teljesítse a hágai NATO-csúcson elfogadott 5%-os célkitűzést.

Merz határozottan exponálta magát a világpolitika színpadán, és a nehézkes összeurópai döntéshozatal helyett elsősorban Emmanuel Macron francia elnökkel, valamint Keir Starmer brit és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel együttműködve jelöli ki az európai közös kül- és biztonságpolitika irányait, illetve igyekszik Trump döntéseit a kontinensnek kedvező irányba befolyásolni. Alig választották meg kancellárnak, az említett három vezetővel közösen Kijevbe látogatott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kiegészülve együtt hívták fel az amerikai elnököt. Trump és Zelenszkij európai vezetőkkel kiegészült washingtoni találkozóján szintén jelen volt Merz - ezúttal Tusk hiányzott, ott volt viszont Giorgia Meloni olasz kormányfő és Alexander Stubb finn államfő, valamint az Európai Unió képviseletében Ursula von der Leyen EB-elnök, illetve a NATO-éban Mark Rutte főtitkár. A német kancellár kétoldalúan is találkozott Trumppal június elején - a találkozó jó hangulatúra sikerült, ami szintén fontos fegyvertény Merz számára.

A külpolitikai színtéren a frissen megválasztott kancellár lényeges eredményekkel büszkélkedhet, azonban a belpolitikai helyzet az első hónapokban meglehetősen akadozónak bizonyult.

Már az is aggasztó jel volt, hogy a Bundestag csak másodjára tudta megválasztani kormányfőnek Merzt, holott a koalíciós pártok, ha szoros is, de mégiscsak rendelkeznek többséggel a parlamentben. Merz népszerűsége a saját pártján belül sem egyértelmű, különösen az adósságfék eltörlésével kapcsolatos viták miatt. Az SPD-vel való együttműködés pedig kifejezetten problematikus, mivel a szociáldemokraták folyamatosan balra szeretnék tolni a kormányzást, míg Merz inkább a vállalatok számára kedvező gazdasági környezet kialakításán dolgozik, hogy ösztönözze a gazdasági növekedést.

A jóléti állam jelenlegi formájának fenntarthatósága komoly kérdéseket vet fel, ahogyan azt a kancellár is hangsúlyozta. Szociáldemokrata koalíciós partnerének, Lars Klingbeilnek, aki a SPD elnöke és pénzügyminiszter is egyben, világosan jelezte, hogy a tervezett adóemelések a szociális kiadások növelésére nem elfogadhatóak. A CDU/CSU határozottan elutasította ezeket a javaslatokat, hivatkozva a koalíciós szerződés kereteire. A kormányon belüli, a nyilvánosság előtt is jól látható nézeteltérések aggasztóan befolyásolják a kormány hatékonyságát, miközben jelenleg csak két pártnak kellene együttműködnie. Ez különösen figyelemre méltó, hiszen az előző koalíció, amely végül megbukott, három párt érdekeit próbálta összehangolni. Érdemes megjegyezni, hogy a CDU és a CSU, bár hivatalosan különálló politikai entitások, a helyzet szempontjából nem jelentenek jelentős eltérést.

A Merz-kormány nehézkes startja nem a "hagyományos" ellenzéki pártoknak – mint a Zöldek vagy a februárban a Bundestagból kiszorult liberális FDP – kedvez, hanem a radikális irányzatoknak: a szélsőjobboldali AfD-nek és a baloldali Die Linkének. A német politikai életben az utóbbi években megfigyelhető radikalizálódás tehát továbbra is erősödik, és ennek a tendencia ellen talán csak egy hatékony centrista kormányzás vethet véget. Jelenleg azonban a felmérések azt jelzik, hogy a német választók a kabinet teljesítményét kudarcnak tekintik.