Évek hosszú során keresztül zaklatta a feleségét a férje, aki nem más, mint egykori rendőr, akárcsak ő.


Hiába kért segítséget, nem álltak ki Szilvia mellett a parancsnokai.

Évek során Szilvia arca egyre ismerősebbé vált a rendőrségi toborzó szórólapokon és plakátokon, miközben egy bántalmazó kapcsolat fogságában élt. Elmondása szerint a parancsnokai is tisztában voltak azzal, hogy férje, aki szintén rendőr, többször bántalmazta őt.

Szilvia 15 éve dolgozik rendőrként, de most úgy érezte, a nyilvánossághoz kell fordulnia segítségért. A megromlott házassága miatt indult büntetőeljárások veszélyeztetik a karrierjét. A rendőrnő úgy érzi, a parancsnokai nem nyújtottak segítséget neki a szintén rendőr, bántalmazó exférje miatt.

"Döbbenetes, hogy az ember segítséget kér, de nem kap, ráadásul az én esetemben pont a parancsnokaimról van szó, akik jól tudták, hogy a szintén rendőr volt férjem többször is bántalmazott" - panaszolta a Blikknek Szilvia, aki jelenleg körzeti megbízottként dolgozik vidéken.

A rendőrnő szerint minden onnan indult ki, hogy a házassága csúnyán ért véget, és a válás során, egy eldurvult vitát követően az egyik parancsnoka biztatására feljelentést tett testi sértésért a férje ellen. Elmondása szerint azt, hogy ezt lépte, csak olaj lett a tűzre, mert az exe ezek után több büntetőeljárást kezdeményezett ellene, például csoportos garázdaság miatt is. Ráadásul a megindult büntetőeljárás miatt méltatlansági eljárást kezdeményeztek vele szemben, emiatt pedig kérdéses, hogy maradhat-e a testületnél.

"A legrosszabb mégis az, hogy a parancsnokaim nem állnak ki értem, és olyan ígéreteket sem váltottak be, mint hogy meghallgatnak. Ugyanakkor el kellett szenvednem azt, hogy engem, a bántalmazottat szólítottak fel 2022 nyarán a parancsnokaim egy újabb otthoni perpatvar után arra, hogy hagyjam el a házat az akkor 4 éves kislányommal. Ilyet a rendőri pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam"- fakadt ki a lapnak Szilvia, aki korábban még a rendőrség arcaként jelent meg toborzó anyagokban, népszerűsítő kampányokban, sőt még európai rendőrségi felületeken is.

Ügyvédje megfogalmazása szerint rendkívül szomorú, hogy egy tehetséges, elkötelezett és kiválóan teljesítő rendőrnő karrierje tönkremehet a megromlott házassága következményeként, amely miatt bosszúból indított büntetőeljárásokkal kell szembenéznie.

Related posts