Egyedülálló fordulatot hozhat Trump jelentős szövetségese, aki véget vethet a végtelen háborúnak. Vajon ez a konfliktus tényleg soha nem érhet véget?

2023. október 7-e óta Izrael egy olyan történelmi fordulóponthoz érkezett, amely valószínűleg ötven év múlva is a történelemkönyvek lapjain fog szerepelni. A zsidó állam olyan súlyos terrortámadást élt át, amelyre eddig nem volt példa, és ennek következtében hatalmas offenzívát indított Gáza ellen. Ezen kívül, a hosszú évek tűzszünetét követően, ismét hadműveleteket folytatott Libanonban, és először a rivális Irán ellen is nyilvános katonai akciókat hajtott végre. Az elmúlt három év katonai eseményeiről már számos írás született, de most egy másik megközelítést veszünk szemügyre: miért jelentene Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök számára problémát, ha hirtelen béke köszöntene be a térségbe?

Biztosra vehetjük, hogy Jeruzsálem egy történelmi korszak küszöbén áll: a 2023-as terrortámadást követően elindított gázai offenzíva olyan méreteket öltött, hogy a várakozásoknak megfelelően regionális konfliktussá szélesedett. A gázai Hamászt támogató libanoni Hezbollah, a jemeni húszi lázadók, s végső soron Irán is beszállt a harcokba, így a helyzet egyre bonyolultabbá válik.

A geopolitikai szempontból kiemelkedő iráni-izraeli konfliktus – jelen állapot szerint – lezárult, és az izraeli hadsereg szinte azonnal a már jelentős mértékben lerombolt Gázai övezet helyzetére irányította figyelmét.

Benjamin Netanjahu politikai jövője szempontjából valójában nem áll rendelkezésére túl sok alternatíva. Lássuk, miért is van ez így.

A politika lényegi mozgatórugója az, hogy a politikai szereplők mindent elkövetnek a már megszerzett hatalmuk megőrzéséért. E hatalomról csupán abban az esetben mondanának le, ha a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás súlyosabb következményekkel járna a saját karrierjük szempontjából, mint a pozíciójuk önkéntes átadása.

Éljünk egy egyszerű példával: egy adott ország vezetőjét korrupcióval gyanúsítják, az ellenzék pedig felszólítja a lemondásra. Nyilván mindenki meg lenne lepődve azon, ha az adott vezető beismerné bűnösségét, majd lemondana, így a mi képzelt politikusunk is ragaszkodik az ártatlanságához, függetlenül attól, hogy valóban koholt vádakat hoztak-e fel ellene, vagy valósak a kritikák. Nagy léptékkel haladva jöjjön a következő lépés: a polgári elégedetlenség felpörög, tömegtüntetések robbannak ki, melyek hamar erőszakossá is válnak. Ebben az esetben az alapvetés két jól elkülöníthető, az adott ország politikai berendezkedéséhez is kapcsolódó út szokott lenni:

A 2022-2023 közötti időszakban Izraelben a két opció közül az első kezdett el kibontakozni: Netanjahu korrupciós botrányai, az igazságszolgáltatás autonómiájának megnyírbálására tett kísérletek, valamint a sokpárti kormánykoalíció egyre inkább jobbra tolódása tömegtüntetéseket váltott ki. Ezeknek a megmozdulásoknak azonban megálljt parancsolt október 7-e.

A Hamász példátlan léptékű terrortámadása után Izrael lényegében sokkot kapott: a lakosság az elkövetők megbüntetését követelte, és bár a kormányellenes hangok el nem némultak, látványosan visszafogottabbá váltak, legalábbis egy ideig.

A gázai inváziót leghangosabban az előzetes elvárásoknak megfelelően a jobboldali pártokból összeálló kormánykoalíció tagjai követelték. A harcok kirobbanása óta lényegében folyamatossá vált az a jelenség, hogy a szélsőségesebb koalíciós tagok a kormányból való kilépéssel fenyegetőznek akkor, ha Izrael nem a lehető legkeményebben lép fel az övezetben.

Netanjahu és a jobbközép populista Likud párt számára a koalíciós partnerek fenyegetései különösen kényes helyzetet teremtenek. Jelenleg a Knesszetben koalíciós kényszer érvényesül, hiszen a 120 mandátumból csupán 67-et birtokol a kormány. Bár a független szélsőjobbos-cionista Noam egyetlen képviselője általában a kormány véleményét képviseli a hadügyi kérdésekben, a gázai invázió folytatásának követelése az Otzma Jehudit részéről komoly problémát jelent. Ha ez a párt kilépne a koalícióból, az azonnal hét mandátum elvesztésével járna. De a helyzet még súlyosabbá válhat, ha a mérsékeltebb Shas (11 mandátum) is távozna, hiszen ez egyenesen katasztrofális következményekkel járna a kormány számára.

Most térjünk vissza a cikk kezdetén felvetett alapgondolathoz: Netanjahu számára kulcsfontosságú, hogy megőrizze hatalmát. Amikor a törvényhozás képtelenné válik a döntéshozatalra, az új választások kiírásának lehetősége egyre valószínűbbé válik.

A 2022-es választások során 32 mandátumot szerző Likud párt önállóan valószínűleg nem tudná megnyerni a következő választásokat. Emellett az új jobboldali szuperkoalíció létrejötte is legalábbis kétségesnek tűnik.

Egy vezető politikus számára a kormányzati pozíció elvesztése nem feltétlenül jelenti a végzetet. Netanjahu esetében azonban a helyzet bonyolultabb, hiszen a korrupciós vádak árnyékában a kormányfői tisztség elvesztése mellett a Gázában fogva tartott túszok sorsa is komoly aggályokat vet fel. Ez a kettős nyomás még inkább fokozza a politikai játszmák tétjét, hiszen a közvélemény és a jogi következmények is felerősíthetik a válságot.

A tét ezen a ponton már nem pusztán a hatalom megőrzése.

Látható tehát, hogy az izraeli miniszterelnök számára miért is kulcsfontosságú a jobboldali szuperkoalíció életben tartása, ehhez azonban szükség van arra, hogy folytassa a gázai hadműveletet. A harcok elhúzódásának viszont a hazai politikai játszmákon kívül számos más hatása is van, ezek között találunk a Likud számára előnyös és előnytelen dolgokat is.

Az egyik legszembetűnőbb hátrány, amellyel szembesülünk, Izrael nemzetközi támogatottságának drámai csökkenése. A Gázában lebombázott, éhező és segélyhez alig hozzájutó palesztin civilek képei komoly felháborodást keltettek a tipikusan Izraelt támogató nyugati országokban, különösen a lakosság nyomásának köszönhetően. Fontos megemlíteni, hogy Donald Trump tavalyi választási győzelme révén Jeruzsálem számára kedvező pozíció alakult ki, hiszen így továbbra is megőrzi az Egyesült Államok, a legfontosabb támogatójuk, anyagi segítségét. Ennek következtében a totális elszigetelődés veszélye a nyugati államok részéről sem tűnik közvetlen fenyegetésnek számukra.

Egy kevésbé figyelemfelkeltő, de az izraeliek számára annál zavaróbb problémát jelent, hogy a környező arab államokkal folytatott békefolyamatok szinte megálltak. Fontos hangsúlyozni, hogy az olajban gazdag öbölállamokat nem igazán érdekli a palesztinok szenvedése, azonban a szélesebb iszlám közösség számára komoly szégyen lenne, ha nem ítélnék el az izraeli lépéseket, hiszen ez csorbítaná az olajmonarchiák hírnevét. Törökország is szeretné megerősíteni vezető szerepét a régióban, ezért Ankara egyre hangosabb elítélő nyilatkozatokkal igyekszik bizonyítani elköteleződését. A geopolitika azonban kegyetlen valósága, hogy bár a nyilvános diplomáciai kommunikációban feszültség tapasztalható a török-szaúdi-izraeli viszonylatban, a háttérben valószínűleg nem romlottak el annyira a kapcsolatok. Sőt, a rivális Irán elleni fellépést valószínűleg az olajmonarchiák és Ankara is, mint egy nevető harmadik fél, figyelemmel kísérte.

Az Izrael által realizált előnyök ugyanakkor valószínűleg valamivel komolyabbak: a legnyilvánvalóbb logikus módon az, hogy az ország biztonságára közvetlen fenyegetést jelentő Hamászt és Hezbollahot sikerült komolyan meggyengíteni, ráadásul Irán is látványos - bár a jelek szerint egyáltalán nem végzetes - pofont kapott a 12 napos légiháború alatt. Nem véletlenül került korábban említésre az, hogy ezek a konfliktusok valószínűleg be fognak kerülni a történelemkönyvekbe, Netanjahu pedig reménykedhet abban, hogy ha már ilyen válságos időkben volt az ország vezetője, akkor az ország kollektív emlékezetében is inkább ez fog előtérbe helyeződni, nem pedig a kevésbé hálás korrupciós és háborús malőrök.

A legkegyetlenebb, Jeruzsálem számára pozitív fejlemény azonban a hadiipart érinti:

Sajnálatos, hogy a háborús helyzetekben jelentős összegek mozognak, miközben a statisztikák azt mutatják, hogy az izraeli katonai technológia kiemelkedő teljesítménye drámaian megnövelte a helyi cégek nemzetközi megrendeléseit.

Emellett fontos megjegyezni, hogy az izraeli miniszterelnököt körülvevő korrupciós vádak a folyamatosan zajló háborús helyzet következtében érthetően kevesebb figyelmet kapnak a médiában.

A Likud, élén Netanjahuval a fentieket mérlegelve valószínűleg arra jutott, hogy a párt számára legjobb opció az, ha az iráni harcok elcsendesedése után is fenntartják a feszült helyzetet a régióban, így a gázai megszállás nagy valószínűséggel sokáig meg fog maradni, ahogyan azt sem lehet kizárni, hogy a jemeni húszik ellen is újabb légicsapásokat fog végrehajtani Izrael légiereje.

A háború és a politika olyan kíméletlen terület, ahol a szereplők általában felkészülten lépnek be a ringbe. Még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is próbálnak kihozni valami előnyös eredményt, hiszen számukra ez a játék törvénye. Az emberek gyakran meglepődnek, hogy a legborzalmasabb szituációkban is lehetőség rejlik a haszonra, és ezek a tapasztalt játékosok éppen ezt a lehetőséget keresik.