Tragikus esemény: egy rutinműtét következtében életét vesztette a magyar közélet kiemelkedő alakja, akinek hatalmas hatása volt a nemzet életére. Az ország sokáig emlékezni fog az általa végzett munkára és az értékekre, amelyeket képviselt.

Andrei Mangra könnyek között mesélte el, mi is történt valójában: elképesztő és megdöbbentő dolgok derültek ki.

Egy nincstelen gyerekből lett dúsgazdag műgyűjtő. Palotája volt Münchenben, lakása Velencében. Nemes Marcell nem csupán magának gyűjtött, számtalan festményt ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak.

Saját bevallása szerint négy elemit végzett Jánoshalmán, ahol 1866-ban született. Tizenévesen egy Kerepesi úti kávézóban üldögélt és abból élt, hogy portrékat rajzolt a vendégekről vagy szerelmes leveleket írt megrendelésre, amelyekkel később cselédlányokat szédítettek az írástudatlan megrendelők. A festészet már ekkor izgatta, a művészetekről viszont semmit sem tudott, ezért a Japán kávéházba járt rendszeresen és a festők, szobrászok asztalánál jegyzetelt, hogy a kortársak közül ki számít talentumnak, kinek a festményeit érdemes megvásárolni - kezdi visszaemlékezését az Újságmúzeum korábbi cikke.

Az évek során fantasztikus érzéke fejlődött ki ahhoz, hogy azonosítsa, melyik műalkotás bír valódi időtállósággal és ígéretes befektetési potenciállal.

Így például, mikor már pénze is volt rá bányavállalkozóként, egyszerre 50 festményt vásárolt Rippl-Rónai Józseftől, de azt is megtette, hogy kiutazott Párizsba Munkácsy Mihály özvegyéhez és a padlást átnézve számtalan Munkácsy-skiccet talált, amelyeket olcsón megvásárolt, majd borsos áron továbbadta őket. Később arra is volt példa, hogy Londonban a kisebb műkincskereskedőknél a pincétől a padlásig átnézte az árukészletet. Így vett olcsón Tintoretto, El Greco és Cézanne alkotásaiból. Az egyik Cézanne-festményt például 2000 frankért vette átszámítva, de másfél millió frankért sem adta el később.

Nemes Marcell a gazdagság csúcsára jutott, és tevékenységei között a jótékonykodás mindig kiemelt szerepet kapott. Évről évre, szinte ünnepi hagyományként, világhírű művészek festményeit ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak, így gazdagítva a kulturális örökséget. Budapest szívében egy lenyűgöző lakás birtokosa volt, míg Tahiban egy hatalmas birtok terült el előtte, amely a természet szépségét és a csend nyugalmát kínálta. Az egész Papsziget egy időre az ő birtokában volt, ami különleges státuszát tükrözte. Münchenben egy impozáns négyemeletes palota várta, de Párizs és Velence is megőrizte a nevét, hiszen ott is otthonra lelt, ezzel is bizonyítva, hogy a világ különböző pontjain élvezhette a luxust.

A művészet és a gyűjtés iránti szenvedélyével élt, és nem sajnálta a pénzt, hogy támogassa a tehetséges magyar festőket. Ezen kívül a Szépművészeti Múzeumnak olyan festményeket ajándékozott, amelyek mai értékükben milliárdokat érnek. Kecskemét városának is számos világhírű alkotást ajánlott fel, mégis, amikor megnyílt a múzeum, őt méltatlanul kihagyták a megnyitó ünnepségből...

Aztán 1918-ban úgy döntött, Münchenbe teszi át székhelyét. A következő évben a Tanácsköztársaság ideje alatt lefoglalták a több száz darabos pesti festménygyűjteményét, amelyet később szeretett volna kivinni Németországba, ám az állam a magyar festők képeit nem engedte ki... A müncheni palotája falán a legkiválóbb művészek képei sorakoztak, az olasz reneszánsz alkotóktól kezdve a németalföldi mesterekig. A legbüszkébb azonban a miseruha-gyűjteményére volt. A palotában egymásnak adták a kilincset a híres festők és szobrászok, egy időben nála lakott Rainer Maria Rilke, az osztrák impresszionista költő is.

1924-ben Mányoki Ádám Rákóczi Ferencről készült ikonikus portréját saját költségén szerezte be egy külföldi aukción, majd hazatérve egy fényűző ünnepség keretében adta át a Szépművészeti Múzeumnak. Nemes Marcell már a negyvenes évei elején végrendeletet készített, amelyben jelentős összeget különített el a magyar állam számára. Ennek a támogatásnak a feltétele az volt, hogy ingyenes nyelviskolákat, laboratóriumokat és népjóléti intézményeket alapítsanak. Más források arról számolnak be, hogy rövid ideig házaséletet élt, de felesége váratlan halála után, gyermek nélkül maradt.

Mindent tudott a festményekről, éppen ezért nem tartotta sportszerűnek, hogy a témában járatlan magánemberektől vásároljon műalkotásokat, ellenben a műkincs-kereskedőkkel örömmel alkudozott, s általában ő jött ki jobban az üzletből. Olyannyira jól, hogy Európa-szerte csodájára jártak Nemes Marcell-gyűjteményének, aki tényleg a semmiből, a saját tehetsége által teremtett birodalmat.

Habár 1918-tól kezdve Münchenben élt, rendszeresen hazalátogatott, hiszen sosem tagadta, mennyire szereti a hazáját, ám az állandó politikai változások miatt úgy érezte, biztonságosabb neki külföldön.

1930 októberében Budapestre érkezett egy rutinszerű műtétre, ám a sors tragikus fordulatot vett. A beavatkozás után trombózis lépett fel, és hiába küzdöttek az orvosok, az életét már nem tudták megmenteni. Csupán 64 esztendősen távozott az élők sorából, ami mindenkit meglepett és megdöbbentett.

A Fiumei úti sírkertben helyeztek végső nyugalomra. Herman Lipót, a neves festő, így emlékezett meg a tragikus eseményről: "Talán a megrázó haláleset következtében a hatalmas életmű szétszóródik. Elosztják a sok csodálatos Tizianót, Rembrandtot, a bútorokat, az ezüstöt, a klasszikus drapériákat és a bronzszobrokat a világ minden sarkába. Eladják a birtokokat, kastélyokat, palotákat, értékes kincseket. De annak a kivételes személyiségnek, akit Nemes Marcell néven ismerünk, az emléke örök és lenyűgöző egységként marad velünk."

Herman Lipótnak valóban részben igaza volt. Nemes Marcell életműve, mint egy különleges kincs, szétkerült a világban, festményeit árverésekre bocsátották, mintha csak egy piaci termék lenne. Az ő emlékét azonban sajnos kevesen őrzik. Még egy utca sem viseli a nevét, sem Budapesten, sem Kecskeméten, sem pedig Jánoshalmán... Pedig sokkal többet érdemelne. Egy művész, akinek alkotásai mélyebb hatást gyakoroltak, mint ahogy azt a társadalom elismeri.