Több ezer ember rendelkezik a jogosultsággal, ám ennek ellenére csak kevesen használják ki ezt a lehetőséget - 2025-ben pedig a támogatás mértéke is növekedett.


Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy 2025-től jelentős mértékben megnőtt egy fontos támogatás, amely havi bruttó 49 960 forintot biztosíthat azok számára, akik tartósan beteg vagy fogyatékkal élő hozzátartozóikat ápolják otthon. Bár az „idős szülő ápolási díj” 2025-ben már nem létezik, azok, akik beteg vagy idős szülőjüket gondozzák, továbbra is jogosultak lehetnek erre a pénzügyi támogatásra.

A közelmúltban emelkedett az alapösszegű ápolási díj, amely most 49 960 forintra nőtt. Bár elsőre nem tűnik kiemelkedő összegnek, számos család számára ez a támogatás jelentős anyagi biztonságot nyújt, és erkölcsi elismerést is hordoz - különösen azok számára, akik nap mint nap áldozatosan gondozzák hozzátartozóikat. Érdemes szem előtt tartani, hogy ez a támogatás nem automatikusan jár, igénylés szükséges hozzá. Sokan azonban nem is tudnak erről a lehetőségről, így gyakran kimaradnak belőle, amit érdemes lenne jobban népszerűsíteni.

A támogatás kifizetése havonta, utólag történik, jellemzően a hónap második felében. Az áprilisi kifizetés időpontja április 25-én, pénteken várható, míg a májusi folyósítás a hónap 30. napján, szintén pénteken esedékes.

Ápolási díjra formálisan azok a nagykorú hozzátartozók jogosultak, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, 18 év alatti személyt ápolnak. A hozzátartozók köre széles: ide tartozik a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott gyermek, a mostoha- és nevelt gyermekek, valamint az örökbefogadó szülők, a mostoha- és nevelőszülők, továbbá a testvérek, élettársak, és az egyenes ágbeli rokonok házastársai, a házastárs egyenes ágbeli rokonai és testvérei, illetve a testvér házastársai is.

Az alapösszegű ápolási díjra azok a személyek jogosultak, akik:

Mindemellett lehetőség van még két másik katgóriában is igénybe venni a támogatást. Azok a hozzátartozók, akik fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személy gondozását végzik, emelt összegű ápolási díjat igényelhetnek. Az emelt összeg az alapösszeg 150%-a, azaz havi bruttó 74. 940 forint 2025-ben. A kiemelt ápolási díj azoknak jár, akik az "E" minősítési kategóriába tartozó, önellátásra nem vagy csak segítséggel képes hozzátartozójukat ápolják, vagy akik után magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak súlyos betegség vagy fogyatékosság miatt. Ez az alapösszeg 180%-a, ami havi bruttó 89. 928 forintot jelent.

A kérelem benyújtásához az adott lakóhely önkormányzatához kell fordulni. Az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges:

Related posts