Szívszorító animációs film debütál a mozik vásznain!

Végre itthon is elérhető a kincskeresős sorozat, amely még a legkeményebb szíveket is képes megolvasztani!

A szeretet hiánya talán a legfájdalmasabb kiszolgáltatottságot jelenti számunkra: elszigetel, és olyan lépésekre kényszerít, amelyeket józan ésszel sosem választanánk. Ezzel a súlyos teherrel küzd Grace Pudel, az "Egy csiga emlékiratai" című mű főszereplője, aki magányába zárkózva egyre inkább elmerül a kétségbeesés tengerében. Élete a semmi szélén billeg, de ekkor váratlan fordulat következik be, és egy csoda bontakozik ki.

Adam Elliot legújabb animációs filmje, amit a 2025-ös januári Golden Globe-ra is jelöltek - nagy eséllyel pedig az Oscar-jelölést is meg fogja kapni - nyolc évig készült. 94 percnyi stop-motion technológia, amihez többek közt olyan színészek adták a hangjukat, mint Sarah Snook és Jacki Weaver vagy a rocksztár, Nick Cave.

Az Oscar-díjas író-rendező életművének egyik legkiemelkedőbb alkotása az alkotás művészete, amelyre 2009-ben, a Mary és Max című filmjével tett szert. A legújabb filmje, amely a címével már sejtet valamit, 2025. január 9-én debütál Magyarországon, azonban Ausztráliában és az Egyesült Államokban már 2024 októberében és novemberében több vetítési hullámban bemutatták. A kritikusok eddig túlnyomórészt pozitívan értékelték a filmet, amely a BFI Londoni Filmfesztiválon is elnyert egy díjat. Ha a film sikeresen szerepel a filmes világ két legnagyobb gáláján, úgy az Egy csiga emlékiratai Adam Elliot pályafutásának csúcsát is jelentheti.

A történet egy klasszikus felnövéstörténet, amely a főszereplő, Grace Pudel (Sarah Snook) nosztalgikus visszaemlékezésein keresztül bontakozik ki. Grace ikertestvére, Gilbert (Kodi Smit-McPhee) oldalán, félárván küzdenek meg a felnőtté válás nehézségeivel. Az élet számos megpróbáltatással áll eléjük: az egészségügyi problémák, az iskolai zaklatás és a gyámhatóságok bonyolult rendszere mind-mind próbára teszi őket. Ahogy a testvérek egyre távolabb kerülnek egymástól, az addig elválaszthatatlan kötelék hirtelen megszakad, és Grace magányosnak és elveszettnek érzi magát a világban, amelyben egykor együtt boldogultak. A történet felfedi az elszakadás fájdalmát és a testvéri szeretet megpróbáltatásait, miközben Grace megpróbálja megtalálni a helyét a világban, ahol egyedül kell szembenéznie a kihívásokkal.

bár mindketten igyekeznek, hogy támogassák őt új életének kihívásaiban. Grace története a magány és a beilleszkedés nehézségeinek szövevényes labirintusában bontakozik ki, ahol a csigák és a csigás motívumok szimbolikusan töltik ki a lélekben tátongó űrt. Ez a különös vonzalom az állatok iránt, amely édesanyjától örökölt, nemcsak a kényszeresség határvonalát súrolja, hanem egy mélyebb kapcsolódást is jelez a környezettel. Az évek során Grace-ből a furcsa "macskás néni" válik, aki a kirekesztettség terhe alatt is megtalálja a saját helyét a világban. Nevelőszülei bár szeretetteljesek, de a segítségük nem elegendő ahhoz, hogy átlépje a társadalmi gátakat, így Grace egyedül kényszerül megvívni a saját démonaival, miközben a csigák világa egyfajta menedéket nyújt számára.

Adam Elliot történetében számos valós személyiség köszön vissza, és az idős hölgy karaktere sem kivétel. Az extravagáns Pinky, akit Jacki Weaver hangján hallhatunk, egy valóságbeli figura inspirációjából született. A filmben felvonultatott különös anekdoták, mint például az, hogy valóban pingpongozott Fidel Castróval, mind-mind egy igaz történeten alapulnak, ami még inkább felerősíti a karakter egyediségét és színességét.

Ez az animációs film különösen a felnőtt közönségnek készült, és egyfajta sötét, melankolikus atmoszférát teremt. A cselekmény szövevényes és komor, még ha néha fel is villan egy-egy reménysugár, amely azt ígéri, hogy van kiút a sötétségből, végül mindig visszatérünk Grace csigaházához. A film nem éppen a legegyszerűbb élmény, és ha nem figyelünk, könnyen magával ragadhat minket a kilátástalanság érzése.

A humor legnagyobb része abból ered, hogy a gyerekek mennyire zavarba ejtve figyelik a felnőttek furcsa viselkedését és bonyolult világát. Például fogalmuk sincs, miért lenne bárkinek is szüksége arra, hogy marihuánát csempésszen a süteményekbe, vagy hogy mi is az a szvingerklub, amiről felnőttek beszélnek. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy kortól függetlenül bárki találkozhat olyan helyzetekkel, amelyekről talán jobb lett volna, ha sosem tud meg. Ilyenek lehetnek a beteg szülők gondozása, a szeretett személyek elvesztése, a toxikus családi kapcsolatok végtelen ciklusa, vagy a fizikai és lelki bántalmazás különböző megnyilvánulásai. Ezek a tapasztalatok sokszor mély nyomot hagynak az emberek lelkében, és bár nem mindig könnyű, fontos, hogy beszéljünk róluk.

A film végére a néző annyira megviselté válik, hogy a finomabb feloldások is igazi katartikus élményt nyújtanak, és mélyen megérintik a lelkünket. A történet fokozatosan bontakozik ki, és arra nevel minket, hogy ha már úgy érezzük, nem lehet rosszabb, akkor hamarosan újabb borzalmakra is számíthatunk. Az események idővel kiszámíthatóvá válnak, és a dialógusok sem mindig ütnek át igazán, mégis, a bennünket körülvevő feszültség miatt annyira vágyunk a megkönnyebbülésre, hogy még a legegyszerűbb, pozitív érzelmi impulzusok is mély hatást gyakorolnak ránk.

A film technikai kidolgozottsága és részletessége egyértelműen tükrözi azt a nyolc évet, amit a készítők belefektettek. A bábok, a világítás, a vizuális elemek és a megvalósítás minden apró részlete lenyűgöző és figyelemfelkeltő. Az alkotói csapat elképesztő munkát végzett, amely méltó a vászonra. Gerald Thompson operatőri munkája, Bill Murphy vágási mestersége, Elena Kats-Chernin zenéje és Adam Elliot rendezése mind hozzájárulnak az alkotás lenyűgöző erejéhez.

A kiszámíthatóság mellett nehezen találni komolyabb hibákat a történetben. Olyan életbölcsességeket tár fel, amelyek révén a szereplők egy része felismeri, hogy saját sorsuk alakulásához is hozzájárultak, nem csupán a környezetük hatása miatt. Talán kicsit túlzottan is mágikus és idealizált a végkifejlet, de ha a cselekmény ott törne meg, ahol a leginkább reálisan elképzelhető lenne, valószínű, hogy a nézők zöme mély csalódással zárná le a történetet.

Technikai megvalósítása és érzelmi töltete miatt komoly konkurencia az év sikersztorijainak számító Agymanók 2-nek és A vad robot című animációnak. Az már biztos, hogy az év egyik legkiélezettebb kategóriájára számíthatunk, amennyiben pedig Oscarra is jelölik, duplán esélyes, hogy 2024 legjobb animációs alkotása legyen.