Elengedhetetlen, hogy sürgős lépéseket tegyünk, mert ha nem cselekszünk azonnal, hamarosan kimerül a vízkészletünk.

A vizesélőhelyek világnapja (február 2.) alkalmából bemutatták Szendőfi Balázs természetfilmes rendezésében, a WWF Magyarország szakmai vezetésével és a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt partnereinek közreműködésével készült Eltékozolt vizeink című rövidfilmet. Az alkotás a múlt és a jelen bemutatása mellett egy jobb jövőt remél az ország kiszáradó tájai számára, miközben megoldásokat is kínál.

A 23 perces rövidfilm középpontjában egy rendkívül aktuális és lényeges téma áll: a klímaváltozás hatásai és az értékes vízkészleteink gyors elvezetésének következményei hazánkban. A film különös hangsúlyt fektet arra, hogy miként szenved az ország, főként az Alföld, a vízhiánytól. Bár a bemutatott helyzet aggasztó, az "Eltékozolt vizeink" nem csupán a problémákra világít rá, hanem a reményteljes megoldásokra is. Megismerhetjük azokat a területeket, ahol sikerült helyreállítani a vizes élőhelyeket, és ahol a víz megőrzése révén újra életre kelt a természet. A film tehát nemcsak figyelmeztet, hanem inspirál is, hogy a víz védelme érdekében cselekedjünk.

Döbbenetes, de mára Magyarország vizes élőhelyeinek több mint 90 százaléka eltűnt. Ha ez nem lenne elég, a meglévők zöme rossz állapotban van. Ezeknek az élőhelyeknek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, továbbá a természet megóvása érdekében rendkívül fontos szerepük lenne. Gazdasági megfontolásból azonban ezeket a területeket más célokra használják.

Szendőfi Balázsnak nem ez az első alkotása, amelyben rávilágít, miért fontos megőrizni és helyreállítani hazánk természeti értékeit. A Volt egyszer egy vadvízország, a Megsebzett táj vagy a Hegyek-völgyek halai is arról tanúskodnak, hogy van miért küzdeni, ha szeretnénk megóvni a körülöttünk lévő természetet, és fenntartani mindazt, amit az említett ökológiai rendszerek biztosítanak minden élőlény, köztük az ember számára is.

A film alkotói élénk példákon keresztül mutatják be, hogyan formálták a múlt és a jelen gyakorlatok azt a folyamatot, amely odáig vezetett, hogy...

A vizes élőhelyek fokozatos eltűnése a felszínen, míg a föld alatt a vízkészletek drámai ütemű csökkenése figyelhető meg, különösen a Duna-Tisza közi Homokhátság területén.

A tájat behálózó - az 1970-es évekig kiépült, és néha még ma is bővített - belvízelvezető csatornák és vízelvezető árkok hatalmas problémát jelentenek, hiszen ahelyett, hogy a víz beszivárogna a talajba és elraktározódna a természetben, sebesen elfolyik, ezzel kitéve a területet a klímaváltozás miatt egyre súlyosbodó hőhullámok és aszályos időszakok hatásainak. Bár a szárazodásnak több oka van, csak néhányra lehetünk közvetlenül hatással. Az egyik legfontosabb a területi vízgazdálkodás módjának és a tájhasználatnak a megváltoztatása.

Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője úgy véli, hogy...

A víz elvezetése helyett a természetes vízmegtartó megoldásokra kell fókuszálnunk, ami két alapvető változást igényel. Először is, a régi csatornarendszerek újragondolására és a klímaváltozás által hozott új körülményekhez való alkalmazkodásra van szükség. Ezek a rendszerek, amelyek évtizedek óta működnek, még mindig kiszivattyúzzák a tájat, ezzel hozzájárulva a területek kiszáradásához. A csatornákon elhelyezett műtárgyak, mint például a zsilipek, lezárásával jelentősen lassíthatjuk és akár meg is fordíthatjuk ezt a negatív folyamatot. Továbbá, a korábban eltűnt vizes élőhelyek helyreállítása elengedhetetlen. Az új zöldmezős beruházásoknak nem szabad hozzájárulniuk a táj továbbfejlesztett lecsapolásához; a már lecsapolt vizes élőhelyek jelentős részét helyre kell állítani. Ez lehetővé teszi, hogy a szárazabb időszakokban megőrizzük a természetes vízforrásokat, ahelyett, hogy azokat elvezetnénk. Az ilyen megközelítés nemcsak a víz megtartását segíti elő, hanem a biodiverzitás megőrzéséhez is hozzájárul.

Az Eltékozolt vizeink című mű nemcsak figyelemfelkeltő problémákat tár fel, hanem inspiráló példákat is bemutat a természetalapú vízmegtartó megoldások sikeres alkalmazására. Itt olyan kezdeményezéseket láthatunk, mint a patakmedrek revitalizálása és a belvízelvezető csatornák lezárása, amelyek lehetővé tették, hogy a víz újra birtokba vegye az elhagyott területeket. Ennek eredményeként a száraz, üres tájak helyett gazdag növény- és állatvilág fejlődhetett ki, így a természet visszanyerheti régi pompáját és biodiverzitását.