Sikeres énekesnőként tündökölt, ám egy váratlan döntéssel világgá indult, és Egyiptomban új életet kezdett, ahol igazgatói pozícióba lépett.

Nagy változásokon ment keresztül a világ Váczi Eszter életében az elmúlt évben: 2024. június 6-án zajlott le a Váczi Eszter Quartet „Lesz majd úgy” című albumának lemezbemutató koncertje a Pesti Színházban, és most, 2025. június 6-tól a Spotifyon is elérhetővé válik, heti egy új dallal. A jazzénekesnő mindeközben Egyiptomban tartózkodik, hiszen április közepétől a kairói Liszt Intézet igazgatói feladatait látja el. Telefonos beszélgetésünk során úgy éreztem, mintha Kairó egy kanyargós utcájában ülnénk egy kávé mellett, hiszen szavaiból a magyar és arab kultúra iránti mély szeretet árad.

Váczi Eszter egy varázslatos kettős életet él, mintha csak a mesebeli Seherezádé egyik történetéből lépett volna elő, egy olyan világban, ahol a titkok és a csodák keverednek. Eddig csak kevesen ismerték ezt a titkos oldalt, de talán a mesék szálai mindkét esetben ugyanonnan erednek és ugyanoda tartanak. Különleges, sejtelmes hangját szinte mindenki ismeri, még azok is, akik csupán egyetlen alkalommal hallották a Csepp a tengerben című slágerét a Jazz + Az együttestől. Emellett a Váczi Eszter Quartettel öt albumot jegyez, legutóbb a Lesz majd úgy című lemezt, amely tavaly debütált a Pesti Színház színpadán, újabb fejezetet nyitva zenei pályafutásában.

"Most jutottunk el odáig, hogy végre elkészültünk a stúdiófelvételekkel, így a lemezbemutató koncert után egy évvel megjelenhetnek a dalok a Spotifyon. Június 6-tól minden héten egy szám kerül fel a zenemegosztóra" - mondja Eszter, akit Egyiptomban értünk utol, április közepétől ugyanis ő a kairói Liszt Intézet igazgatója.

Az, hogy Váczi Eszter hogyan került Kairóba, mesébe illő. Miközben rengeteg munka, tanulás, mélyen megélt érdeklődés és elhivatottság van mögötte, ez a megtisztelő lehetőség számára is váratlanul jött. "Hobbiként indult az arab kultúrához, az orientális zenéhez való vonzódásom, de soha nem vertem nagydobra, hogy ezzel foglalkozom" - kezdi Eszter, aki miután diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének szakán, elvégezte az ELTE Bölcsészkarán az arabisztika szakot is.

Későn kezdtem el a tanulmányaimat az ELTE-n, a 30-as éveim elején. Az öt éves MA képzést végigjártam, ám a szakdolgozatomat csak jóval később írtam meg, és a diplomámat is akkor kaptam meg, amikor már a gyerekeim is megszülettek, és a zenei karrierem is számos kihívást jelentett számomra. A sors iróniája, hogy egy térdporcműtét következtében hosszabb időre "ágyba kényszerültem", és ezt a helyzetet egyfajta isteni jelként értelmeztem, amely arra ösztönzött, hogy befejezzem az elmaradt feladataimat. A szakdolgozatomat egyébként az arab zene világából merítettem, ami igazán inspiráló élmény volt számomra.

Eszter már korábban is rendelkezett némi arab nyelvtudással, de a nyelvészeti szakon inkább a szövegek elemzésére helyezték a hangsúlyt, mintsem a gyakorlati nyelvhasználatra. Miközben fiatalabb évfolyamtársai ösztöndíjjal utazhattak Szíriába, Tunéziába vagy Kuvaitba, hogy mélyebb nyelvismeretre tegyenek szert, Eszternek az anyaság és a hazai zenei projektjei miatt ez a lehetőség sajnos elérhetetlen maradt. Amikor végre kézhez kapta diplomáját, elhatározta, hogy komolyabban belemerül az arab nyelv világába. "Úgy éreztem, tartozom magamnak ezzel a lépéssel" – mondta.

Az igaz mese szálai pedig úgy szövődtek tovább, hogy elkerült egy tanárházaspárhoz.

Markó Tímea és egyiptomi kopt származású férje, Michael egyedülálló nyelviskolát működtetnek itthon, amely valódi kincseket rejt a nyelvtanulás mellett. Az ő különleges küldetésük abban áll, hogy az oktatás keretein túl betekintést nyújtsanak az arab kultúrába. Számos programot és előadást szerveztek, amelyek során gazdag kulturális élményekkel gazdagíthatják a résztvevőket. Mivel tudták, hogy szenvedélyesen érdeklődöm az arab zene iránt, felkértek, hogy tartsak egy előadást Fairuzról, a libanoni énekesnőről, aki az arab zene egyik ikonikus alakja. Ezt követően pedig azt a lehetőséget is felajánlották, hogy órákat tartsak náluk az arab éneklés művészetéről.

Eszter erre azt mondta, hogy ez nagyon megtisztelő, de valójában ő maga az, akinek órákat kellene vennie. Azt az egy-két dalt, amit tud, egy "szakkör" keretében meg tudja tanítani, de ahhoz, hogy fel legyen építve egy komoly tudásanyag, neki is bele kell ásnia magát.

Egy újabb váratlan fordulat következett be, amikor beköszöntött a Covid-19 világjárvány. Színpadi előadóként hirtelen megszűntek a fellépési lehetőségeim, így a gyerekek otthoni tanulása mellett mélyebben elkezdtem foglalkozni a számomra érdekes témákkal. "Annyira magával ragadott a kutatás, hogy férjem bátorítására felvetettem, nem lenne-e lehetőségem folytatni a témámat a korábbi tanszékemen, PhD-képzés keretein belül. Végül pozitívan bírálták el a jelentkezésemet, végigcsináltam a felvételi folyamatot, és belevágtam a doktori tanulmányokba."

Eszter tudta, hogy elkerülhetetlen, hogy a kutatása során terepen tapasztalatokat szerezzen. Az ő érdeklődése középpontjában az éneklés, az énektechnika, valamint az arab előadók által alkalmazott díszítések gazdag világa állt. "Az a célom, hogy felfedezzem, miként tudnám közelebb hozni az arab éneklés varázsát egy európai hallgatóhoz. Emellett szeretnék én magam is elmélyülni ebben a művészetben, hogy hitelesebben tudjam megosztani a tapasztalataimat."

Az arab és orientális zene világának feltérképezése olyan, mint egy határtalan óceán, tele felfedezésre váró kincsekkel. A témában rengeteg alkotás született már, amelyek mind különböző történeteket mesélnek el. Eszter véleménye szerint azonban nincs értelme még egy újabb írásnak készíteni erről a gazdag kultúráról.

Ezek általában a hangszeres zenével foglalkoznak, az éneklésről nem nagyon szoktak írni, mert az az általánosan elfogadott nézet, hogy az orientális előadásmód sajátosságai szájhagyomány útján terjednek, illetve hallgatással és rengeteg gyakorlással. Nyughatatlan személyiségem az ilyen kijelentéseket nem hagyja annyiban. Szeretném definiálni, mi történik egy adott dal előadása során. Zeneelmélet, énektechnika, kötöttségek vagy épp improvizáció terén.

De hogyan is kezdheti el az ember a kalandját, hogy arab énekesekkel interjúzzon? Az én történetem egy különös ajándékkal indult: a férjem, aki szeret a kihívások elé állítani, egy repülőjegyet adott nekem Kairóra. Emlékszem, amikor először jártam ott az egyetem alatt, nyelvtanulás céljából töltöttem el egy nyarat, ami mélyen befolyásolta az érzelmeimet a térség iránt. Azóta is vonz a közel-keleti kultúra, és 2018-ban a Kairói Jazz Fesztiválon való részvételem, amelyet Szvétek-Palla Attila kulturális igazgató hívott életre, csak tovább erősítette ezt a vonzalmat. Most pedig, minden bátorságomat összeszedve, kész vagyok, hogy felfedezzem ezt az izgalmas zenei világot, és beszélgessek a tehetséges arab művészekkel.

A hét során előre egyeztetett találkozók keretében ellátogattam Kairóban élő és aktívan praktizáló énekesekhez. Ahogy a kint töltött időm a végéhez közeledett, egy kedves üzenetet kaptam a követségtől, amelyben értesítettek, hogy a közeljövőben március 15-i megemlékezést szerveznek, és szeretettel invitálnak a rendezvényre.

Az énekesnő mesebeli kalandjai során eddig számos véletlen sodorta őt újabb és újabb kihívások elé, de a sors csakis azoknak kedvez, akik mernek kockáztatni. Eszter eredetileg vasárnap akarta hazautazni, hiszen hétfőn már vidéken várta egy fellépés, ám végül úgy döntött, hogy bátran vállalja a kockázatot: átkonvertálta a repülőjegyét másnap hajnalra, hogy részt vehessen egy különleges eseményen. Ezen az estén hangzott el először a hír, hogy vezetőt keresnek a Liszt Intézet élére, ami új távlatokat nyithatott meg a számára.

Megkerestek azzal a kérdéssel, hogy szeretném-e benyújtani a pályázatot, hiszen van egyfajta helyi kötődésem és érzelmi elköteleződésem a térség iránt. Kulturális háttérrel rendelkezem, és ha a papírokra támaszkodunk, akkor két diplomát és némi nyelvismeretet is fel tudok mutatni, ami megerősíti a pályázatom alapját.

Eszter először teljesen lefagyott, mert egyedülállóként örömmel fejest ugrott volna a kínálkozó lehetőségbe, de van két gyereke, akiknek semmiféle kötődésük nincsen ehhez a történethez. "Hat napom volt, hogy beadjam a pályázatot, és mondtam a férjemnek, hogy ez most rajtuk múlik. Eljátszhatok szentimentálisan a gondolattal, de mi egy család vagyunk, és ezt vagy együtt csináljuk, vagy sehogy.

Onnantól kezdve szinte megállíthatatlanul pörögtek az események. Elküldtem a pályázatomat, és nem sokkal később már két interjúra is behívtak. Mindez pedig éppen a tavaly június 6-i lemezbemutatónk időpontjára esett. Képzeld, éppen a próbán voltunk, amikor megszólalt a telefonom! Csaba Gábor, a helyettes államtitkár hívott, hogy gratuláljon. Abban a pillanatban úgy éreztem, mindjárt elájulok az izgalomtól!

Előfordul, hogy az élet meglep minket egy váratlan ajándékkal, olyan dolgokért, amelyeket eddig csupán belső késztetésből tettünk, anélkül, hogy igazán tudtuk volna, miért is.

Semmi esélyt nem láttam arra, hogy valaha ezzel foglalkozom majd. Előadókét van egy pályám, ezzel keresem a kenyerem több-kevesebb sikerrel, bárki megkérdezhette volna az elmúlt évek során, hogy miért erőltetem ezt? Minek vacakolok az arab költészettel meg a dalaikkal, minek veszek a semmiért nyelvórákat, ha nincs hol gyakorolnom? Olyan volt az egész, mint a kidobott pénz, és ez így ment egy évtizeden át - majd egyszer csak minden értelmet nyert.

Ezután egy intenzív felkészülési időszak vette kezdetét. Eszter, mint művészlélek, nem csupán a művészetekben jeleskedett, hanem a nemzetközi jog, a külkapcsolatok és a gazdasági ismeretek terén is alapos tudásra tett szert, amelyről számot kellett adnia. "Volt olyan, hogy a fellépések között az öltözőben próbáltam memorizálni a legfrissebb nemzetközi szerződéseket" - meséli nevetve, emlékezve a kihívásokra. Végül sikeresen teljesítette a követelményeket, és április 15-én elfoglalta kairói pozícióját. Az elkövetkező hetek és hónapok feladata pedig az lesz, hogy a gyerekek hogyan követhessék Esztert, miközben ő beindítja a munkáját és a programokat.

A kairói Liszt Intézet talán nem olyan közismert, mint a londoni, párizsi vagy New York-i magyar központok, mégis jelentős szerepet játszik a kultúrdiplomácia terén, hiszen közel öt évtizedes múltra tekinthet vissza. A klasszikus diplomáciai kapcsolatok pedig már majdnem egy évszázada léteznek a két ország között. Eszter, a kezdeményező szellemű kulturális nagykövet, szeretné elsőként bemutatni Vasas Erika kortárs táncos cLOCK című monodrámáját. A tánc, akárcsak a zene, képes átlépni a nyelvi határokat, így a művészet univerzális nyelvén keresztül közvetíti az érzelmeket és üzeneteket.

amely időről időre konkrét programokat igényelne. Itt valóban a helyieknek kell bemutatni a magyar kultúrát, és ennek az egyik leghatékonyabb és legizgalmasabb módja az együttműködés.

A jazzénekesnő ambícióját a doktori kutatások folytatása sem hagyja háttérbe szorulni. Amikor arról faggatják, hogy találhatók-e kapcsolódási pontok az arab és a magyar népzene között, így felel: "Bartók Béla alapos kutatómunkát végzett a régióban, őt pedig nem lehetne hitelesebb szaktekintélyként megemlíteni ebben a témában. A saját tapasztalataim szerint az arab zeneelmélet rendkívül gazdag és érzelmekkel teli, és sajnos nem mindig idézi elő bennem a hazai népzenei örökséget."

Eszter már Kairóban élvezi azt az izgalmas pillanatot, amikor a „Lesz majd úgy” című albumuk – amelyet az Artisjus-díjas szövegíró és énekesnő, Mesterházy Balázs költő és Gátos Iván, a Quartet billentyűse közösen írtak – végre felkerül a Spotifyra. A címadó dallal indítottak, pontosan egy évvel a bemutató koncertjük után, és június 6-tól kezdődően, nyolc héten át minden pénteken egy újabb számot osztanak meg a hallgatóikkal. A kilencedik héten pedig már az egész albumot élvezhetjük. A szövegek világa, akárcsak a Váczi Eszter Quartet korábbi munkáiban, tele van gazdag képekkel, hol sodró, hol ringató hangzással. Mesterházy Balázs írásain keresztül egy férfi perspektívája is megjelenik, így az ő egyéni élményei is szerves részét képezik a mesélésnek.

Több szöveg is mély és komoly témákat boncolgat. Az "Ugyanaz a reggel" című mű, például, rávilágít arra, milyen elképesztően monoton tud lenni az élet, amikor az ember minden reggel 7-kor kel, és nekilát a szendvicskészítésnek a gyerekei számára. Napról napra ugyanazok a mozdulatok ismétlődnek, és az életünk így halad előre, míg egyszer csak, közel az ötödik ikszhez, felhisszük a fejünket: "Várj, ez már a mi életünk?" Ez az, ami eddig volt, és ami után nem jöhet másik. Mindig is az volt a szenvedélyem, hogy ezeket a pillanatokat valahogy megragadjam a dalokban.

A Váczi Eszter Quartet (Váczi Eszter - ének, Gátos Iván - zongora, billentyűk, tangóharmonika, Schneider Zoltán - gitár, Gátos Bálint - basszusgitár, Gyenge Lajos - dob, Molnár Mátyás - ütőhangszerek) hét év után adta ki ötödik lemezét, és Eszter úgy érezte, mint az eddigi lemezek esetében, most is színházi körülmények között szeretné bemutatni az új anyagot, mert ez a környezet illik leginkább a stílusukhoz.

"Rendkívül alaposan átgondolom, mikor vállalok el egy nagyobb léptékű koncertet – meséli a szövegíró-énekesnő, aki ez alkalommal a zenei anyagban is fontos szerepet játszott. – A 'Velence' című szám esetében folyamatosan nyomást gyakoroltam a zenekarra, hogy úgy alakítsuk ki a hangzást, mintha a hallgató egy gondola kényelmes ölelésében ringatózna. Szerettem volna, ha a zene lassú, folyamatos mozgást tükröz. Igen, a dal hangulata szomorú, de mit tegyek, mélyen megérintett, amikor egy gyerekkori emlék nyomán évekkel később visszatértem arra a helyre. Szinte mindenben felfedezek valami mélyebb jelentést."

A lemez elkészülte miatti öröm és az érzés, hogy egy populárisabb műfajban több emberhez lehet eljutni, nem csak egy szűk értelmiségi réteghez, egyszerre jelent meg Eszterben, és ez is inspirálta arra, hogy más területen is kipróbálja magát. Az is tanulságos számára, milyen fontos például a közösségi médiában való jelenlét - ez Kairóban sem lesz másképp, hiszen az arab tavasz is a Facebookon és a Twitteren indult, nem tudtak volna a közösségi platformok nélkül forradalmat csinálni.

Váczi Eszternek Kairóban lenni egy varázslatos utazás, de hogyan is lehetne a legjobban érzékeltetni az arab kultúra iránti érdeklődést, ennek a világnak a szépségét, vonzását? Aki olvasta Lawrence Durrell Alexandriai négyes című regényét, vagy a kortárs magyar író és újságíró Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című könyvét, az képet kaphat erről: Eszternek mindkét kötet a kedvence.

Az Alexandriai négyesben érződik az a múlt század eleji egyiptomi létezés, az a vibráló multikulturális keveredés, amelyben zsidók, arabok, franciák, görögök, angolok hömpölyögnek és uralják az értelmiségi életet. Kulturálisan is sokszínű a hely, ugyanakkor megtalálható benne ennek a gyakran barbár, ősi, vidéki egyiptomi létnek az életérzése is. Ezt most is tapasztalom. Alexandriában most is lehet olyan képeket csinálni, mintha visszarepültél volna az időben.

Jászberényi könyve mélyen megérintett, hiszen tökéletesen tükrözi "az itteni szegénység szépségét". Az olvasás során valami primordiális érzés kerített hatalmába, mint amikor szembesülsz a saját lényed mélységeivel, és ez szinte fájdalmas. Olyan pillanatok ezek, amikor úgy érzed, hogy végre megragadtad a valóság esszenciáját.

Váczi Eszter tehát belemerült a kairói kalandba: az első hetek és hónapok során kapcsolatokat épít, hiszen minden egyes eseményhez szükség van emberekre, helyszínekre, nyomtatott anyagokra. Már formálódik benne a gondolat, hogy a magyar kultúra és népművészet világából kiket és miket szeretne bemutatni, valamint melyik kiemelkedő művészeinket ismertetné meg az ottani közönséggel. Eközben annyi élmény és benyomás éri, hogy szinte egy könyvnyi anyaggal tudná gazdagítani a lapokat, de egyelőre nem érzi, hogy eljött volna az idő, hogy a zene világából egy új irányba, az irodalom tengerére is evezzen.