Ruszin-Szendi Romulusz: A nemzetbiztonsági fenyegetés nem az én személyemben rejlik, hanem abban, aki nyíltan háborús konfliktusba kívánja sodorni az országot.

Ruszin-Szendi Romulusz, a korábbi vezérkari főnök és jelenlegi Tisza politikusa, éles kritikát fogalmazott meg a Honvédelmi Minisztérium legújabb próbálkozásával kapcsolatban. "Szánalmas, ahogyan megpróbálják befeketíteni a nevemet azzal a hamis állítással, hogy nem a kormány álláspontját képviseltem a szövetségi értekezleteken. Mindez éppen akkor derül ki, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a jelenlegi Honvédelmi Miniszter már évek óta a háború pártján áll, hiszen botrányos beszédében büszkén hangsúlyozta ezt a tényt. Úgy tűnik, hogy azzal próbálnak elterelni a figyelem középpontjából, ami valóban történik" – írta bejegyzésében.
Azt állítja, hogy készen áll bármilyen vizsgálatra: "Mert az igazság és a szakmai elvek mögöttem állnak. Ukránpártisággal vádolnak, előtte pedig oroszpártisággal, tehát csak az aktuális széljárás szerint dobálóznak a vádakkal. Elfeledkeznek arról, hogy én mindig is a Hazámat szolgáltam és szolgálom!"
Szerinte "nem riadnak vissza attól sem, hogy hamis dokumentumokat készítsenek, főként azért, mert ezek a jegyzőkönyvek egyébként NATO titkosak" - olvasható Ruszin-Szendi Romulusz írásában, aki ezt követően kifejtette:
"A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel. Ezért nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott. Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt."
A bejegyzése végén így fogalmazott: "ez egy HAZUG, HÁBORÚPÁRTI kormány."
Mindezeket a sorokat azután fogalmazta meg, hogy a Honvédelmi Minisztérium bejelentette, kész megosztani a jelentést Ruszin-Szendi Romulusz "ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól".
Mindezt azután, hogy Magyar Péter közzétett egy hangfelvételt, amin Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a háborúhoz vezető út nulladik fázisáról beszélt, és amit Gulyás Gergely lepkefingnak nevezett.