"Örömmel töltené el, ha szemtanúja lehetne" – szívfacsaró módon emlékeznek meg a Budapesten tragikus körülmények között elhunyt Mackenzie Michalskiról.


A fiatal ápolónő, Mackenzie Michalski emlékét egy ír férfi novemberben Budapesten örökre megőrizte. Azóta a közösség nem csupán emlékezik rá, hanem szívszorító módon tisztelegnek előtte egy focimeccs keretein belül. Az esemény különleges jelentőséggel bír, hiszen a közönség együtt idézi fel a fiatal nő életének értékét és hatását.

Mint ahogy a Ripost is többször beszámolt róla, tavaly novemberben az egész országot sokkolta egy szörnyű gyilkosság, amelynek áldozata a fiatal amerikai ápolónő, Mackenzie Michalski lett Budapesten. A hírek szerint Mackenzie nagy lelkesedéssel fedezte fel fővárosunkat, amiért éppen novemberben látogatott el hozzánk. Eltűnése napján számos szórakozóhelyen megfordult, ahol jól érezte magát, és vidám pillanatait megörökítve fotókat küldött családjának és barátainak. Ezt követően azonban nyoma veszett, ami mély aggodalmat keltett szeretteiben és a közvéleményben egyaránt.

Nem túlzás azt mondani, hogy Mackenziet szinte egész Budapest kereste: rendőrök és civilek tucatja eredt a nyomába. Azonban másnap kiderült, hogy a legrosszabb rémálom vált valóra: Kenzie-t meggyilkolták. A fiatal ápolónő ugyanis azon a végzetes estén megismerkedett egy ír férfivel, akivel olyan közel kerültek egymáshoz, hogy a férfi bérelt lakásában kötöttek ki. Ezután intim viszonyba kerültek, az ír férfi eközben végzett az amerikai nővel. Holttestét aztán egy bőröndbe csomagolta, amit egy Balaton közeli területen hagyott. Bár a férfi állítja, hogy ő nem akart végezni a nővel, csupán egy szexuális játék torkollott tragédiába, Kenzie családja biztos benne, hogy gyilkosság történt.

- szögezte le az eset után Mackenzie anyukája, Jill.

Kenzie halála után a család teljesen összeomlott, gyászukkal pedig azóta is küzdenek. A fájdalom tengerében - mint ahogyan ők fogalmaztak - egyetlen dolgot tehetnek: mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék lányuk emlékét. Ennek jegyében nem csupán egy szívszorító búcsút tartottak Kenzie tiszteletére, de a születésnapját is méltó módon megünnepelték. Azóta édesanyja minden hónapban nyilvános levelet ír szeretett lányának, hogy kifejezze érzéseit és emlékét életben tartsa.

Most újabb szívszaggató megemlékezésre készülnek: vasárnap ugyanis egy focimeccset szentelnek Kenzie emlékének. Az ápolónő rajongott a fociért, így nem meglepő, hogy ezúttal vasárnap (augusztus 10.) egy női mérkőzésen adóznak az emlékének, méghozzá nem is akárhogyan:

- írta Kenzie anyukája a közösségi oldalán.

- fűzte hozzá Jill. Ahogy megjegyezte, ez egy újabb varázslatos lehetőség arra, hogy életben tartsák Kenzie emlékét:

Related posts