A hódító szultán tragikus véget ért, amikor részegségében önmagát pusztította el. Az esemény sokkolta a birodalom népét, hiszen egy ekkora hatalommal bíró vezető sorsa nem csupán saját, hanem az egész birodalom jövőjét is megpecsételheti. Az éjszaka sötét

Számos esetben előfordul, hogy egy rendkívül sikeres uralkodó halála után az utódja nem tudja megugrani az általa hagyott örökséget. Ilyen helyzet állt elő I. (Nagy) Szulejmán szultán halála után is. Ő az Oszmán Birodalom egyik legjelentősebb és legkarizmatikusabb vezetőjeként vált ismertté, aki hódításai révén maradandó nyomot hagyott a történelemben. Szulejmán 1566-ban, Szigetvár ostroma közben távozott az élők sorából, és ezzel egy olyan korszakot zárt le, amelyet sokan a birodalom fénykoraként emlegetnek.

Senki számára nem volt könnyű feladat a nyomdokokba lépni, de II. Szelim esetében még inkább kérdéses volt, hogy valóban mindent megtett-e azért, hogy megfeleljen a trónra lépés kihívásának. Az 1524-ben született Szelim, aki Szulejmán szultán kedvenc felesége, a hatalmas Hürrem szultána gyermekeként látta meg a napvilágot, sokáig háttérbe szorult. A trónöröklési sorrendben előtte mind Musztafa herceg, mind pedig bátyja, Mehmed herceg állt. Musztafa árulás vádjával vesztette életét, míg Mehmed fiatalon hunyt el, így Szelim mellett csupán Bajazid nevű öccse maradt, aki reálisan pályázott volna a trónra.

Bajazid igen tehetséges katona és politikus volt, ám apjuk Szelimet favorizálta, és amikor a testvérek rivalizálása nyílt katonai összecsapássá fajult, őt is támogatta, majd a szultán meg is ölette a perzsa sahhoz menekült másik fiát. Szelim immár szultánként az állam ügyeivel keveset törődött, ehelyett inkább mulatozással, háremének bővítésével és más élvezetekkel töltötte idejét.

Ki érdemelte meg az "Iszákos" vagy más néven a "Korhely" jelzőt?

1574. december 12-én történt halála ugyanolyan színes és drámai volt, mint maga az élete. A beszámolók szerint a nagyhírű figura erősen illuminált állapotban tartózkodott a szultáni palota fürdőjében, amikor egy váratlan baleset következtében elcsúszott. A zuhanás következtében olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy néhány nappal később már nem tudta megmenteni az életét. E tragikus esemény méltó lezárása volt egy olyan életnek, amely tele volt kalandokkal és ellentmondásokkal.

Botrányos uralkodását sokan az Oszmán Birodalom hanyatlásának kezdeteként szokták megjelölni, Szelimet személyesen is felelősnek tartják abban, hogy országát elindította a lejtőn. Valójában azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. Szelim szinte teljesen bizalmi embereire, elsősorban Szokoli Mehmed nagyvezírre bízta a birodalom ügyeinek irányítását, amelyben egyik felesége, Nurbanu szultána is komoly szerepet vállalt.

Nem lehet tudni, pontosan mi az, amiben a szultán mégis személyesen döntött, és mi volt Mehmed vagy más felelőssége, mindenesetre rövid uralkodása alatt Szelim először kedvező békét kötött II. Miksa német-római császárral és magyar királlyal (a Habsburg uralkodó 30 ezer aranyra rúgó éves "ajándék" fizetését is vállalta a béke fejében). Nagyszabású vállalkozást indított az orosz fenyegetés visszaszorítására is, igaz, seregei itt vereséget szenvedtek, 1570-ben mégis kedvező békét sikerült kicsikarnia IV. (Rettegett) Iván cártól.

Egyetlen igazi kudarca a Ciprus elleni hadjárat volt, bár ez is a sziget elfoglalásával végződött, ám a fenyegetés hatására létrejött Szent Liga hajóhada 1571-ben Lepantónál nagy vereséget mért a török flottára. Ez valóban megállította a földközi-tengeri oszmán terjeszkedést, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a nagyvezír erőfeszítései révén a következő évben már a lepantóinál is erősebb hajóhadat szerelt fel a Porta, amely továbbra is komoly fenyegetést jelentett a térség államai számára, a meglévő oszmán hódítások pedig még igen sokáig nem forogtak veszélyben.

A birodalom keleti és afrikai határain sikeres hadjáratok zajlottak, miközben az új rend kiépítése is szépen haladt. Ám sem a szultán, sem a környező tanácsadói nem tudhatták, hogy ekkorra a birodalom nagyjából elérte a kor korlátai által meghatározott legnagyobb terjedelmét. A hódítások leállása pedig elkerülhetetlenül megindította az oszmán államszervezet hanyatlásának folyamatát, amely az új területekre épült.

Bizonyos szempontból tehát talán nem alkalmatlan, korhely alakként, hanem a képességeinek határait felismerő, megfelelő embereket pozícióba emelő, egy modern uralkodási modellt megvalósító uralkodóként kellene emlékeznünk II. Szelimre - akinek eközben még arra is maradt ideje, hogy kiválóan érezze magát.