Donald Trump határozottan belépett Európa erős emberének terébe, és kijelentette, hogy soha nem téved!

Donald Trump heves kritikát fogalmazott meg Emmanuel Macronnal szemben, miután a francia elnök "pontatlan" megjegyzéseket tett arról, hogy miért távozott az amerikai elnök a G7-csúcstalálkozóról a tervezettnél korábban – számolt be róla a Politico.
Az amerikai elnök a közösségi médiában közzétett bejegyzésében "figyelemhajhásznak" nevezte francia kollégáját, és kijelentette:
Akár direkt csinálja, vagy nem, Emmanuelnek sosincs igaza.
Trump az Air Force One fedélzetén fogalmazta meg bejegyzését, miközben a kanadai G7-csúcstalálkozóról Washington felé tartott. Az elnök előzetesen bejelentette, hogy egy nappal korábban távozik a rendezvényről, amit a Fehér Ház szóvivője a "közel-keleti helyzet" sürgősségével magyarázott.
Macron újságíróknak azt sugalmazta, hogy Trump azért távozik idejekorán, mert tűzszüneti tárgyalásokat folytathat Izrael és Irán között.
A francia elnök hozzátette:
Az Egyesült Államok biztosított arról, hogy tűzszünetet érnek el, és mivel nyomást tudnak gyakorolni Izraelre, változhatnak a dolgok.
Trump azonban világosan és határozottan visszautasította Macron kijelentéseit.
Tévedsz! [Macronnak] fogalma sincs arról, miért tartok most Washington irányába, de egy biztos: ennek semmi köze a tűzszünethez. Sokkal fontosabb eseményekről van szó.
- közölte Trump a Truth Socialön. Korábban a republikánus zászlóvivő sejtelmesen kijelentette, "mindenkinek azonnal el kell hagynia Teheránt!"