Orrban az igazság – ezt a mondatot nemcsak hallani, hanem átélni is érdemes! A Budaörsi Latinovits Színház slam poetrys Cyrano-adaptációja olyan élményt nyújt, ami garantáltan magával ragad. Az előadás egyedülálló stílusban ötvözi a klasszikus irodalmat a

Rostand klasszikusa, a Cyrano de Bergerac, nem véletlenül vonzza újra és újra a figyelmet a világ színpadain: üzenete és a cselekmény középpontjában álló témák időtlenek. Ugyanakkor ez nem zárja ki a frissítések lehetőségét sem; Pelsőczy Réka rendezésében a Budaörsi Latinovits Színház társulata egy merészen új értelmezést hozott elénk, amely radikálisan újraértelmezi a történetet.

Amikor belépünk a Budaörsi Latinovits Színház nézőterére, úgy érezzük, mintha egy színházi varázslat kellős közepébe csöppentünk volna. A színészek és a színház munkatársai lelkesen tologatják a vibráló sárga díszletelemeket, közben könnyed csevegés közepette tanulmányozzák a szövegeket, és ide-oda járkálnak, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a közönség már a helyére ül. A színpad élénk sárga színén túl az első dolog, ami megragadja a tekintetünket, nem is Cyrano impozáns orra, hanem a színpadból kiemelkedő robusztus kifutó: az első sorokból több széket is eltüntettek, hogy ez a figyelemfelkeltő elem helyet kapjon – és nem véletlenül.

A Cyrano de Bergerac Budaörsön ugyan nem interaktív színház - ennyire azért nem vonja be a közönséget -, mégis a lehető legközelebb akarja hozni az előadást a nézőkhöz. A kifutón a színészek egyenesen közénk sétálnak, de nem állnak meg ennyinél: belakják az egész nézőteret, fel-alá mászkálnak a színpadról, sokszor szó szerint a nézők orra (bocsánat, ez most nem orros poén) előtt játszanak.

És gyakran felhívják a figyelmünket arra, hogy mi valójában egy színházi előadás nézői vagyunk. Néha még önironikus megjegyzéseket is tesznek, miszerint ez nem is igazi színház, csupán egy művelődési ház saját színpaddal, és különben is, Budaörs annyira távol esik a fővárostól. Vagy néha belefér az is, hogy

Pelsőczy Réka rendezésének varázsát az adja, hogy a rendszeres kikacsintások és közjátékok nem csökkentik a drámai hatást. A humor és az önirónia nem távolít el minket a cselekmény fonalától. A Cyrano de Bergerac alapvetése – és ez az előadás is – olyan szilárd, hogy mindezt könnyedén elviseli.

Nincs szükség Cyrano jellegzetes orrára sem: a mű legismertebb látványossága kizárólag a szavak világában bontakozik ki. Böröndi Bence, akinek nem kell műorrat viselnie, brillírozik a szerepben, és még egy frappáns poént is elsüti ezzel kapcsolatban. Ha már említettem a nevét, érdemes egy pillanatra megállni nála. A Latinovits társulatának tagja talán még nem vált igazi sztárrá, de amikor a Cyrano de Bergerac címszerepében láthatjuk, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy csupán idő kérdése, mikor emelkedik a csúcsra.

Fröhlich Kristóf Christianként és Koós Boglárka Roxane-ként valóban kiemelkedően teljesítenek. Böröndi játéka frissítő élményt nyújt, hiszen egy igazi tehetség elemi erejű színpadi megjelenése mindenkit magával ragad. Ehhez a rendkívüli tehetséghez pedig szilárd alapot biztosít a Cyrano, amelynek Pelsőczy Réka által életre keltett új, Martin Crimp-féle adaptációja kiemelkedő élményt teremt a nézők számára.

Crimp Londonban nagy sikerrel játszott verziója Závada Péter fordításában és átdolgozásában került színpadra Budaörsön, és mivel a darab számos aktuális utalást és poént tartalmazott, ezek mindegyikét átváltoztatták egy magyar közönség számára is releváns verzióra, melyek közül talán a BookTok-os és irodalmi kávézós kiszólások örvendtek a legnagyobb sikernek a közönség körében. A mű verses nyelvezete részben slam poetryvé változott, amibe olyan slammerektől és költőktől emeltek be vendégszövegeket, mint Simon Márton, Kemény Zsófi, Szabó T. Anna, Balla Gergely, Beton.Hofi és Oriza, és ezek tökéletesen illeszkednek a mű szövetébe.

Pelsőczy Cyranoja rendkívül gazdag szövetű, összetett mű, amely a rendezés mesteri ügyességének köszönhetően folyamatosan megőrzi könnyed jellegét. Még a legapróbb eltérések és meglepő fordulatok ellenére is hű marad Rostand alkotásának lényegéhez és érzelmi mélységéhez.

A történet szándékosan időtlenre lett megalkotva – a jelmezek kiválasztására is különös figyelmet fordítottak –, ugyanakkor megőriz néhány elemet a darab születésének időszakából, így azok sem tűntek el teljesen. A Budaörsi Latinovits Színház legújabb előadása igazi sikert aratott, tele emlékezetes pillanatokkal és vibráló energiával. Érdemes hát elindulni a Móriczról a 40-es busszal, mert ez az élmény valóban megéri az utat.