Önként lépett be a gázkamrába 200 gyermekével egyetemben: ő volt Janusz Korczak, a szeretet és az önfeláldozás megtestesítője.

Janusz Korczak nevelési elvei, melyek egy évszázaddal ezelőtt születtek, ma is a legkorszerűbb pedagógiai megközelítések között találhatóak.

A 20. század elején Lengyelország területén működött egy árvaház, amely olyan elveken alapult, amelyek napjainkban is korszerűnek és példaértékűnek tekinthetők. Az intézmény alapítója és vezetője, Janusz Korczak, egy igazán különleges és inspiráló személyiség volt. Őt nem a globális szintű úttörő törekvések hajtották, hanem az a mély meggyőződés, hogy a gyerekeknek joguk van az emberhez méltó élethez, valamint a lehetőséghez, hogy saját egyéniségüket szabadon kibontakoztathassák. Korczak munkássága révén a gyermekek jogai és méltósága iránti elkötelezettsége a pedagógiai filozófia új dimenzióit nyitotta meg.

A 19. és 20. század fordulóján világszerte komoly kihívásokkal kellett szembenézniük azoknak a gyerekeknek, akik szülők nélkül nőttek fel. Az okok sokfélék lehettek: a szülők halála betegség következtében, vagy a nehéz szociális körülmények, esetleg már születésükkor elhagyásuk, mert nem tudták vállalni a felelősséget. Később, az I. világháború kitörésével a háborús veszteségek még inkább felnagyították a szétesett családok számát. Az állam csak korlátozottan tudta biztosítani az árvák ellátását; a feladat oroszlánrésze az egyházak és azok segítő szervezetei vállára nehezedett. A századfordulón az árvaházak gyakran zsúfolt és személytelen környezetet kínáltak, ahol a gyerekek sokszor nem kapták meg a megfelelő oktatást. Ezzel pedig újra és újra előidézték azokat a szociális problémákat, amelyek megoldására létrejöttek. Mégis, szerencsére akadtak olyan intézmények és emberek, akik próbálták megváltoztatni ezt a helyzetet, és valódi támogatást nyújtottak az árva gyermekek számára.

A 1900-as évek elején a varsói Zsidó Árvasegélyező Társaság elhatározta, hogy új árvaházat alapít, mert a meglévő intézményekben tarthatatlan állapotok kezdtek kialakulni. A vezetést Janusz Korczakra bízták, aki olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy már az épület belső tereinek megtervezésében is részt vett. Az árvaház 1912-ben nyílt meg, és nemcsak Lengyelország, de Európa egyik legmodernebb szemléletű intézményévé vált. Pedig Korczak eredetileg nem is pedagógus volt, hanem orvos és gyerekkönyvíró. Valódi neve Henryk Goldszmit volt, a Janusz Korczakot írói álnévként vette fel. Apja halála után a családja súlyos megélhetési problémákkal küzdött, ezért már viszonylag fiatalon dolgozni kezdett, gyerekeket korrepetált, ezzel járult hozzá a családi költségvetéshez. Gyermekorvosként szerzett diplomát, de közben már tanulmányozta a kor pedagógiai irányzatait, mert hitt abban, hogy a betegségek és a gyerekek lelkiállapota szorosan összefügg, és mindkettővel foglalkozni kell a sikeres gyógyítás érdekében. A hátrányos helyzetű gyerekek mindig is érdekelték. Viszonylag korán eldöntötte, hogy nem tervez saját családot, így minden figyelme azokra a gyerekekre irányulhat, akik senkitől nem kapják meg a szükséges szeretetet és figyelmet. A konzervatív családmodellt nem tartotta az egyetlen üdvös megoldásnak a társadalmi normák fenntartására - de kidolgozott helyette valami egészen mást, ami egyszerűségében és emberségében volt forradalmi.

Korczak úgy vélte, hogy azok a gyerekek, akik elszakadtak a családjuktól vagy sosem ismerhették a szüleiket, hátránnyal indulnak az életben, és ezt csak tetézik az intézeti körülmények, ahol katonás rend szerint zajlik az élet, és nem létezik a privát szféra fogalma: ezek a feltételek pedig a valódi nevelést és fejlődést lehetetlenné teszik. Rengeteg időt töltött megfigyeléssel, hogy az ebből nyert tapasztalatokra alapozva olyan nevelési programot alakíthasson ki, amely a legjobban szolgálja a gyerekek érdekeit.

Ezek a nézetek akkoriban sokakat megleptek, még ha Korczak elveit konkrét gyakorlati példákkal is alátámasztotta. Számos cikket, tanulmányt és könyvet írt, amelyekben sosem az üres elméletek domináltak, hanem a saját tapasztalataiból merített következtetések. A 20. század során ezek a művek jelentős hatással voltak a reformpedagógiai irányzatok kialakulására, és számos gondolatuk máig is érvényes, mint ahogyan Korczak is rögzítette őket.

De miként működött a módszer a gyakorlatban? Korczak az árvaház vezetőjeként egy olyan rendszert hozott létre, amely a közösségi légkör megteremtésén alapult.

Egészen addig elképzelhetetlen volt, hogy egy árvaházban ne erővel fegyelmezzék a nehezen kezelhető nevelteket az ott dolgozók, így Korczak módszere először ellenkezést, majd csodálkozást váltott ki szakmai körökben.

A gyerekek a kiszolgáltatottság helyett saját életük irányítói lettek, ami különösen fontos volt Korczak számára, aki a jövőre fókuszált. Úgy vélekedett, hogy ahhoz, hogy valaki sikeres és a társadalom számára értékes felnőtté váljon, elengedhetetlen az önismeret, valamint az önértékelés és önkontroll. Ennek érdekében a gyerekek önkéntes ígéretet tettek, hogy megváltoztatnak egy-egy szokást, amely megnehezítette a közösségi életet. A közösség figyelemmel kísérte a változás folyamatát, és ha valaki sikeresen végrehajtotta a terveit, elismerésben részesült. Ez a megközelítés elősegítette a gondolkodásra és az önálló döntéshozatalra való nevelést, ahogyan a közösen végzett értékelések is. Korczak észrevette, hogy ha a gyerekek meg tudják beszélni egymással a különböző helyzeteket és értékelni tudják, ki hogyan viselkedett, az csökkenti a devianciára való hajlamot. Ennek szellemében működött az árvaház bírósága is, amelynek tagjait kisorsolták. A bíróság feladata az volt, hogy figyelemmel kísérje a közös élet szabályainak betartását. Ez a fórum védelmet nyújtott a visszahúzódóbbaknak, a gyengébbeknek és a bizonytalanoknak, miközben figyelmeztette a lusta, erőszakos vagy hangosabb gyerekeket, hogy érdemes lenne jobban kontrollálniuk a viselkedésüket, hogy mások érdekei is érvényesülhessenek. A bíróság a felnőtteket is megfigyelte, és szükség esetén rendre is utasíthatta őket. Az árvaházban a tanulás és a munka, mint például a rendrakás és a takarítás, különösen megbecsült tevékenységeknek számítottak, ezzel felkészítve a gyerekeket a felnőtt élet mindennapi kihívásaira. Az intézmény saját újságot is működtetett, amelyet a gyerekek írtak és szerkesztettek. Ez a projekt a társadalom mini leképződése volt, ahol a nevelt gyerekek nem csupán passzív alanyai, hanem aktív alakítói voltak a rendszernek, így megtanulták a felnőttek világának működését.

Korczak, a háborús önkéntes katonaorvos, az I. világháború alatt az ukrán fronton teljesített szolgálatot. Amikor a második világégés kitört, újra önként jelentkezett a hadsereghez, ám korára hivatkozva elutasították, így az árvaház falai között maradt. Az egyre szigorodó törvények és a faji diszkrimináció őt is elérte, hiszen a rábízott gyermekek, akikkel együtt élt, és ő maga is zsidó származásúak voltak. Az árvaház kénytelen volt költözni, először egy jelentősen kisebb helyre, majd egy még szűkebb épületbe, a varsói gettó területére. Az "Öreg Doki", ahogyan a közvéleményben elhíresült, mindvégig megőrizte a közösség szokásait, és stabil pontot jelentett a gyerekek számára, amikor a világ minden más aspektusa szétesni látszott.

A következő események kimenetele aligha meglepő. 1942. augusztus 5-én a nácik összegyűjtötték Korczak 192 gyermekét, hogy elhurcolják őket egy koncentrációs táborba. A jelentések szerint a parancsnok, aki a feladatot végrehajtotta, felismerte Korczakot, mivel gyermekként olvasta a műveit, és nagy tisztelettel viseltetett iránta. Felajánlotta neki, hogy elhagyhatja a helyszínt, de Korczak, aki akkor még nem sejtette a vonat végcélját, tisztában volt vele, hogy a gyermekek számára nem létezik más lehetőség. Ők rajta kívül senkire sem számíthattak, senkiben sem bíztak. Gondoskodva a gyerekekről, segített nekik felszállni a vonatra, majd ő maga is csatlakozott hozzájuk. A treblinkai megsemmisítő tábor várt rájuk, ahol már nem volt visszaút.

Korczak öröksége nem csupán a végső pillanatokban tanúsított bátorsága miatt kiemelkedő. Azok a mélyreható gondolatok, amelyeket a gyermekek személyiségének kibontakoztatásáról, a tiszteletteljes és megértő kommunikációról, valamint a felelős állampolgárrá nevelésről fogalmazott meg, a mai napig aktuálisak. Száz év elteltével is gyakran tapasztalhatjuk, hogy ezek az elvek nem mindig valósulnak meg a kívánt módon.

Az épület, amely valaha az árvaház otthona volt, ma is áll, és gyermekotthonként szolgál, hála Korczak egykori víziójának, ami tökéletesen illeszkedik ehhez a célhoz. Korczak tanulmányai igazi kincsek a modern pedagógia iránt érdeklődők számára, és sok szakember számára továbbra is irányt mutatnak. Ezek a művek magyar nyelven is hozzáférhetők, a Magyar Pedagógiai Társaság gondozásában folyamatosan megjelennek. Érdemes felfedezni őket, hiszen megdöbbentően korszerű gondolatok és egy rendkívül emberi hang szólal meg a lapokon – Janusz Korczak, az Öreg Doki hangja, aki ma is inspirál minket.