"Nem válogathatunk, mindent el kell vállalnunk. Aki ezt nem teszi, az lemarad."
Egyedül vágtam neki a 2600 kilométeres útnak, amely az új életemhez vezetett. Az autóm tele volt a legfontosabb dolgaimmal, benne a hűséges kutyámmal, míg mögöttem egy bérelt teherautó követte az addigi életem tárgyait: bútorokat, könyveket, emlékekkel teli dobozokat és fényképeket, edényeket. Az úti célom, az a torreviejai ház, amit látatlanban vásároltam az interneten, még nem volt készen a fogadásomra. Talán őrültség volt, de a képek alapján beleszerettem a sárga kapujába. Egy kedves ismerős hirtelen talált nekem egy átmeneti szállást pár éjszakára, és a teherautó tartalmát az udvarára öntötték. Mindenem, amit több mint negyven év alatt felhalmoztam, most egy kupacban hevert, ömlesztve, és úgy tűnt, mindezekhez valamilyen érzelmi kötelék fűzött. Ma már senkinek nem ajánlanám, hogy kihozza a holmiját, hiszen a lakásokat általában bútorozottan adják el. Ha valami nem tetszik, az Ikeában mindent beszerezhetünk, és sokkal olcsóbb, mint a drága kamionbérlés. Ott álltam, döbbenten és frusztráltan, a káosz közepén, miközben mindenem a szabadban hevert az idegen ház udvarán – némelyik darab törötten, másik meg sérülten. Azt mondtam magamnak: ez itt a te új életed kezdete, Muzslai Edina. Zokogni lett volna kedvem.
- Ezt csak úgy tudom elmondani, hogy Edina mesél róla.
Ez pontosan három évvel ezelőtt történt. Edina szívében egy erőteljes menekülési vágy égett, ami arra ösztönözte, hogy elhagyja Magyarországot. Nem a jövő lehetőségei vonzották, hanem csupán a jelen elől akart elmenekülni, minél távolabb a megszokott környezettől. Azzal, hogy mi vár rá az új helyszínen, hogyan fog boldogulni, és miből fog megélni – ezek a kérdések nem foglalkoztatták túlságosan. Mégis, volt egy erős meggyőződése: ő, a bátor harcos típus, mindig képes megtalálni a helyét, még a legnagyobb kihívások közepette is.
Nos, a dolgok nem pontosan így zajlottak. Főleg az elején nem.
Amitől szinte pánikszerűen próbált elfutni, az a teljes üresség volt: részben egy sok éve megoldhatatlan magánéleti helyzet - a mentálisan labilis exférj állandóan fenyegető magatartása -, amitől folyamatosan rettegett. Másrészt, a Covid tett be neki istenigazában. Orvosírnokként, asszisztensként kórháztól oltóközpontokig járt, mikor hová osztották be, látott sok-sok embert meghalni, látta a lélegeztetőgépek hiányát, a személyzet teljes frusztráltságát, megélte a tehetetlenséget, éjjel meg nézhette otthon a tévéhíradóban a büszke jelentéseket, milyen felkészülten és hatékonyan küzdi le a járványt a magyar egészségügy. Felfordult a gyomra: "én ennek az országnak többet nem tudok, nem akarok adni." A Covid környékén és után nagy volt a kereslet a Pest környéki házakra, neki meg történetesen éppen arrafelé volt a lakása. Jó pénzért el tudta adni. Felszámolt mindent. És aztán jött az a bizonyos sárga kapu.
Mivel maradt némi tartaléka, az első hetekben nem az volt a legfőbb kérdés, hogy miből vásároljon kenyeret, hanem inkább a gyökerek elmélyítése: a státuszának tisztázása, a szükséges regisztrációk lebonyolítása, a NIE szám beszerzése, a lakcímkártya ügyintézése, és a banki applikáció használatának elsajátítása – mindezek mellett pedig át kellett verekednie magát a spanyol adminisztráció bonyolult labirintusán, mindezt spanyol nyelvtudás nélkül.
A mocsárból menekültem a mocsárba. Azt tanácsolom: ha valaki hasonló nehézségekkel küzd, és nem szeretne megőrülni vagy elveszíteni az életkedvét, tudatosan ne fordítson hátat a múltnak. Előre kell lépnie, mint egy hűséges vizsla, aki a nyomot követi; el kell nyomnia a vágyait, és összpontosítania kell arra, hogy újraépítse az életét.
És Edina így tett. A sárgakapus házban volt egy pici szoba, odavett valakit két hónapra lakni, az kitermelte neki a rezsit. Talált egy éttermet, ahol éjszakáig takarított, valaki ajánlott egy másikat, oda felszolgálónak vették fel (volt ebben korábbról némi gyakorlata). Estétől éjjel egyig rohangált, egy alkalomra 40 eurót kapott, de azért is hálás volt. "Nincs válogatás, mindent el kell vállalni. Aki nem teszi ezt, annak itt vége, mehet haza."
Később turista apartmanok takarításába kezdett, és hamar hírnevet szerzett magának megbízhatóságával és kitartásával – az ilyen dolgok gyorsan terjednek. Ma már számos apartman általános kezelőjeként ismerik, ő az, akire mindenki számíthat, és saját vállalkozást alapított, amelynek irányítását is magára vállalta. Felügyeli az alkalmazottait és a takarítókat, foglalkozik a műszaki problémákkal, sőt, még teljes nyaralók berendezésével is megbízzák. Általában hajnal négykor kel, hiszen reptéri transzferálást is vállal a korai járatokhoz, és mindig készen áll, hogy segítsen a vendégeknek, bármilyen probléma merül fel. Vállalkozásának mottója tökéletesen összefoglalja elkötelezettségét: "Érkezéstől távozásig veled vagyok."
Edina mélyen elmerült a turistaipar világában. Ez nem csupán munkát jelent számára, hanem egy folyamatos fejlődési folyamatot is. A tavalyi szezon sikeres bevételeiből beszerzett egy kilencfős kisbuszt, amely lehetővé teszi számára, hogy kirándulásokat szervezzen a nyaralóvendégeknek. Emellett rendelkezik egy másik autóval is, amelyet bérbe ad, amikor éppen nincs rá szüksége. Gondoskodik a járművekről, rendszeresen szervizelteti őket, és figyelmet fordít az alkalmazottaira is, akiket megfizet. Közben tanulmányait is folytatja, mert nagyobb terveket szövöget a jövőre nézve. Büszkén tekint a bankszámlájára, amely pozitív egyenleget mutat.
Edina nem csupán a tengerpart szépsége miatt választotta ezt a helyet, hiszen nem a vízben való lubickolás az életének fő célja. Ez egyértelmű. Csak ritkán merészkedik a hullámok közé. Azt vallja, hogy megérte harcolni az álmaiért, és hogy az intuíciójára hallgatva hozta meg a legjobb döntéseket.
