"Neked nem csupán egy gyermeked van, hanem sok kicsi lény, akikkel rengeteget foglalkoztál és akiknek boldogságot hoztál az életedbe."
Farkas László 17 évvel ezelőtt egy tragikus baleset következtében mellkastól lefelé lebénult. Az életének ezen drámai fordulata azonban nem a vég kezdete volt, hanem valami sokkal csodálatosabb kezdete. Azóta László elkötelezetten segít másoknak, különösen a fiataloknak. Hűséges társával, Zéti nevű kutyájával együtt rendszeresen ellátogat a helyi könyvtárba. Ott olyan gyermekeknek olvasnak, akik felnőttek előtt nehezen mernek megszólalni, így a kutya jelenléte bátorítja őket. Ez a különleges páros nem csupán a könyvek világát hozza közelebb a gyerekekhez, hanem egyben inspiráló példát is mutat a kitartásról és a szeretetről.
Most léptem be az ötvenedik életévembe, nyáron ünnepeltem ezt a fontos mérföldkövet. Két napos bulival köszöntöttük meg ezt az alkalmat, azonban a balesetem sajnos a születésnapom utáni napon történt. Éppen ezért mindkét eseményt meg szeretném ünnepelni. Ajándékokat sosem kérek, csupán pénzösszeget szoktam fogadni el mindenkitől, amit aztán mindig felajánlok olyan helyekre, ahol valóban szükség van rá.
Farkas László élete 17 évvel ezelőtt teljesen megváltozott. "A munkahelyemen történt a baleset. Rám esett egy kétmázsás vascső, eltört a nyaki hatos-hetes csigolyám. Mellkastól lefelé lebénultam." Azóta kerekesszékes. Néhány éve megkérdezték tőle, hogy ha visszamehetne a baleset pillanatához, és választhatna, mi történjen, még nem tudta a választ. Most már jó ideje azt mondja, nem a régi életét választaná. A mostanit.
"Ha az maradok, aki voltam, akkor leéltem volna az életemet úgy, mint bárki más. Hajtottam volna az életet, a pénzt, mindent. Így meg azért hajtok, hogy másoknak jobb legyen" - vallja. Ebben az életében legalább tud tenni valami hasznosat, hangsúlyozza, rengeteg embernek segített már.
László sokféleképpen segít, és most éppen a szegedi Somogyi-könyvtár varázslatos világában járunk. Itt a segítségnyújtás igazi sztárja nem más, mint Zéti kutya, László golden retrievere. "Szeretnél figyelmes hallgatóságot? Gyakorolnád a hangos olvasást? Akkor Zéti kutya téged vár a Gyermekkönyvtárban!" – hirdeti a könyvtár falán elhelyezett tábla. Amikor megérkezünk a helyszínre, Zéti olyan népszerűségnek örvend, mint egy hollywoodi szupersztár, és büszkén lépked a könyvekkel teli polcok között. Minden könyvtári dolgozó mosollyal az arcán áll a sorfalban, hogy ne maradjon ki egyetlen gyors simogatásból sem, hiszen Zéti igazi kedvességgel és szeretettel tölti meg ezt a helyet.
Végül belépünk a könyvtár egyik titkos szegletébe - vagy ahogy itt nevezik, a rendelőbe. Odabenn gyerekjátékok és könyvek sokasága vár ránk, míg a bejáratnál, szépen sorba állítva, néhány plüssállat figyelmesen Zétire vár. A könyvtárosok mindig gondosan válogatják ki a kutya kedvenc játékait. Miután egy kicsit körbenézünk, Zéti észreveszi, hogy még van egy kis ideje a gyerekek érkezéséig, így kényelmesen ledől, szorosan a gazdája mellé. Ezalatt a gazda is kihasználja a pihenőidőt, hogy megossza a hallgatósággal a közös kalandjaik mesés történetét.
Zéti előtt egy szeretett leonbergi kutyája osztozott az életén, aki 13 éven át volt hű társ. Amikor a kutyája elhunyt, Zéti mélyen érezte a veszteséget; a napi séták és a közös kalandok hiánya ürességet hagyott maga után. Átélte a gyász minden fázisát, és miután feldolgozta az érzelmeit, felhívta egy barátját, aki kutyakiképzéssel foglalkozik. Kíváncsian érdeklődött, hogyan juthatna hozzá egy kiképzett segítőkutyához. A barátja elmagyarázta, hogy ez a folyamat általában másfél évig tart, de van egy lehetőség: éppen van nála egy "használt kutya", aki új otthont keres. Így találkozott Zétivel, aki új fejezetet nyithat az életében.
Az előző gazdája, aki egy kerekesszékes lány volt, sajnos elhunyt, így a kutya visszakerült régi kiképzőjéhez. A kiképző László megkérdezte tőle, mit gondol a helyzetről, és elmesélte, mit érdemes tudni a kutyáról. Amikor találkoztak, László szavaival élve: "megpécsételődött a sorsuk". Mielőtt végleg döntött volna, László hazatért, hogy egy kicsit átgondolja a dolgot, hiszen sosem volt még fiú kutyája, és ez némileg elgondolkodtatta. Ugyanakkor a fejében éltek az emlékek arról, hogy amikor először találkozott Zétivel, a kutya már akkor is mindent teljesített, amit kért tőle, még olyan feladatokat is, amiket a kutyakiképző szerint még ő maga sem tudott volna megoldani.
Olyan érzésem volt, mintha megérzett volna valamit, mintha már tudta volna, hogy éppen én leszek az új tulajdonosa.
Egy héten át töprengett a dolgon, majd végül felhívta, hogy elhozná. Megállapodtak abban, hogy lesz egy próbaidőszak, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, így ha valami oknál fogva mégsem válik be, vissza lehet hozni. Ezután elindult érte, hazavitte, és egy nap elteltével már biztos volt benne, hogy itt a helye. Azóta már három éve élnek együtt.
Azóta mindig ott van vele - ajtót nyit és csuk, villanyt kapcsol, lehúzza a kesztyűt a kezéről (néha túlteljesít a kutya), a zoknit a lábáról. "Egyszer egy szegedi kávézóban leesett a bankkártyám, és mire valaki odanézett, és nyúlt volna érte, Zéti már megfogta és felvette. Akkor is csak néztek, hogy mi mindenre képes."
László régóta vágyott egy kutyára, hiszen több ismerőse is foglalkozott már azzal, hogy e hűséges társakkal együtt látogassanak el iskolákba és óvodákba, ahol érzékenyítő programokat tartottak. László szívében az a vágy élt, hogy ő is részt vehessen ebben a különleges tevékenységben, és így hozzájárulhasson mások tanulásához és fejlődéséhez.
