Négy kilogramm döntött a környezeti hatásvizsgálat eredményén: vajon hogyan áshatja alá a kormányzat a saját akkumulátorstratégiáját?

Komoly manőverezésekre volt szükség mind a szlovén Andrada, mind a Pest megyei kormányhivatal részéről ahhoz, hogy végül a sóskúti lakosok és a település vezetésének feje fölött születhessen döntés az akkumulátordaráló létesítéséről. Éltető Andrea, a HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa írásában felfedi a törvénysértő praktikák hátterét, amelyeket alkalmaztak a folyamat során.

Kevesen tudják, mi az a Pusztazámori Nyilatkozat. 2025. április 4-én nyolc település 14 civil szervezete közös nyilatkozatot írt alá, kifejezve tiltakozásukat a veszélyes ipari üzemek és technológiák megvalósítása ellen a térségben. Pár nappal előtte hét polgármester fogott össze, egy látványos fáklyás felvonuláson, majd egy szakértőket is felvonultató lakossági fórumon. "Hogy mi polgármesterek így össze tudtunk fogni az pazar jó érzés és erre nagyon jó lesz később visszaemlékezni" - mondta itt Csőzik László, Érd vezetője.

Ezt a ritka szolidaritást az váltotta ki, hogy az Alsózsolcáról, majd Sóskútról már elkívánt kétes hírű szlovén akkumulátor-daráló üzem, az Andrada a sóskúti önkormányzatot megkerülve 2025. január 24-én megkapta a Pest Vármegyei Kormányhivatal engedélyét, Tarnai Richárd főispán aláírásával, később pedig a NAV fémkereskedelmi engedélyét is (ez egy vasárnap este 22 óra után egyszer csak megjelent a NAV frissített listáján). A lakosság viszont olyannyira nem akarta ezt a céget, hogy az ügybe belebukott a sóskúti polgármester is a 2024 áprilisi választáson.

Az engedélyezés jelentősége abban rejlik, hogy milyen módon és milyen körülmények között valósul meg. Ez az engedély nem egy akkumulátor-újrahasznosító létesítmény számára készült, hanem egy "csupán" hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató vállalkozásnak. Ezzel a lépéssel a cég és a hatóság próbálja kikerülni a 314/2005 (XII.25.) számú rendelet módosítását, amely előírja, hogy 2024 szeptemberétől minden akkumulátorgyártással foglalkozó üzemnek és hulladékkezelőnek környezeti hatásvizsgálati eljáráson és engedélyeztetési folyamaton kell átesnie.

A kormányhivatal a hulladékkezelésről szóló 2012. évi CLXXXV. törvény rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva elutasította Andrada kérelmének nyilvánosságra hozatalát. Ezzel megfosztotta a sóskúti önkormányzatot attól a lehetőségtől, hogy ügyfélként részt vehessen a folyamatban, amely február 24-én a Budapest Környéki Törvényszéktől az engedélyező határozat megsemmisítését kérte. Április másodikán a kormányhivatal sürgősen visszavonta az engedélyt, de a cég azonnal újra benyújtotta a kérelmét.

Így ugyanis gyorsabb lesz az újabb engedélyezés, mint egy pereskedéssel. Április 10-én a kormányhivatal feltette honlapjára az Andrada 2024 júliusában készült 80 oldalas hulladékgazdálkodási engedélykérelmének első 5 oldalát (a tartalomjegyzéket és az alapadatokat). Ez valószínűleg nem hiba, hanem cinikus értelmezése a törvénynek (78/B.§ (2)): "A hulladékgazdálkodási hatóság 1. a honlapján a beérkezés időpontjában közzéteszi - a személyes adatok megismerhetetlenné tételével - az eljárást kezdeményező kérelem, valamint a hivatalbóli kezdeményezés adatait." Azaz lehet úgy értelmezni, hogy nem magát a kérelmet, csak annak adatait...

Eddig eljárásrendi dolgokról volt szó, de nézzük, mi volt a hulladékgazdálkodási engedély tartalma, és mi vele a gond.

Az engedély napi 4,996 tonnát jelöl meg az előkezelésre és hasznosításra szánt fémhulladék vonatkozásában. Ez a Kormányhivatal és a cég egy újabb stratégiája, amely lehetővé teszi az Andradának, hogy elkerülje a környezethasználati vizsgálatot. Az ilyen lépések mögött gyakran rejtőzik a hatósági követelmények megkerülésének szándéka, ami komoly aggodalmakat vet fel a környezeti hatásokkal kapcsolatban.

A rendelet napi 5 tonna határértéket állapít meg a hatásvizsgálat elvégzésére. Így csupán négy kilogrammnyi eltéréssel elkerülhetik a kötelező előírásokat.

A szöveg alapján a telephelyre anódfólia hulladékok érkeznek, amelyek rézfóliát tartalmaznak grafitos bevonattal és kötőanyagként sztirénnel (más néven sztirol), ami egyfajta műgumi. Ezt követően a hulladékokat kalcinálják, azaz 450-500 fokon elégetik, ami rákkeltő illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátásához vezethet. Azonban az engedélyezési dokumentációban nem található hivatkozás a VOC-okkal kapcsolatos előírásokra, sem a levegő védelmét szabályozó határértékekre. Ehelyett az engedély 21-23. pontja azt írja elő, hogy a cég kezdje meg a kalcinálást, majd az ezt követő egy hónapon belül végezzen emisszióméréseket, és a mért adatokat csatolva kérje a légszennyező pontforrásokra vonatkozó engedélyt.

A vállalat csak 2 millió forint pénzügyi biztosítékot adott meg, ami nevetséges összeg, de megoldották, hogy jogszerű legyen. A telephelyen egyidejűleg gyűjthető nem veszélyes hulladékok mennyiségét 50 tonnában adták meg. A pénzügyi biztosíték kiszámítása a 681/2023. (XII. 29.) kormányrendelet alapján történt, ebben az alap pénzügyi biztosíték összege 1 millió forint, ezt kell megszorozni a kockázati tényezővel, ami, ha a telephelyen egyidejűleg gyűjthető nem veszélyes hulladékok mennyisége 100 tonna alatt van, akkor kétszeres szorzót jelent.

Mit érdemes tudni erről a cégről? Az Andrada Miskolcon található, a kormány által kedvelt Hell csoporthoz tartozó Avalon Center irodaházában van bejegyezve. A társaság három szlovén tulajdonosa eddig csupán a járműipar területén szerzett tapasztalatokat, de az akkumulátor-újrahasznosításban soha nem tevékenykedtek. Tavaly azonban komoly nézeteltérésekre került sor közöttük, amelyek mellett pénzügyi gondok is felmerültek. Az Andrada a Sóskúton található volt Orion épületének birtokába is került, amelynek állapotát a Sóskúti Civil Kör március végén dokumentálta fényképek formájában.

Beszámolójuk alapján a cég területén aggasztó hiányosságok figyelhetők meg: az előírt felülvizsgálati, karbantartási és ellenőrzési kötelezettségeket figyelmen kívül hagyják. Ráadásul a villámvédelem és a villamos berendezések tűzvédelmi célú felülvizsgálata is elmaradt, tovább súlyosbítva a helyzetet, hogy az épület falain lyukak vannak. Az illetékes hatóságot már értesítették erről a problémáról. A cég kérelmében említett technológiai leírás titkos, így bármi okból kifolyólag nem ismerhetjük meg a részleteit – vajon mi lehet a háttérben, ha nem áll fenn komolyabb gond? Csak remélhetjük, hogy a helyzet mielőbb rendeződik, és a szükséges intézkedések megtörténnek.

Ez a darálógép garantáltan biztonságos, nem fog olyan váratlanul felrobbanni, mint ahogy az történt Szigetszentmiklóson, közel két éve.

Mi a tanulság az Andrada-ügyből? A Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) ügyvezetője, Kaderják Péter rendszeresen azzal mentegeti a szabályszegő akkugyárakat és hatóságokat, hogy "ez egy tanulási folyamat". Bizony, a hatóságok azt tanulták és tanulják meg, hogyan legyenek egyre ügyesebbek a jogszabályok kijátszásában és a politikailag fontos akkugyárak felmentésében, működésük minden áron való segítésében.

A dél-koreai akkugyárak esetében már számos alkalommal tapasztaltuk, hogy a cégek vezetői hasonlóan szoros kapcsolatokat ápolnak a kormányzattal, mint a német autóipar szereplői. Nem titok, hogy a hatóságok többször is jogsértéseket követtek el a gyárak érdekeinek védelmében: például nem kerültek kijelölésre veszélyességi zónák, és az akkumulátoripari fejlesztések során elmaradt a szükséges stratégiai környezeti hatásvizsgálat. A versenyszellem túlságosan elragadta a figyelmet, így a munkaerő, a víz- és energiaszükségletek kérdésével nem foglalkoztak megfelelően.

A sóskúti engedély azért szintlépés, mert egyrészt egyszerre hatféle jogszabályt próbál megkerülni, másrészt cinikusan fittyet hány a helyiek kifejezett akaratára, az önkormányzat tiltó rendelkezéseire, harmadrészt pedig egy arra alkalmatlan épületben engedélyezi a működést. Ennyire gátlástalanul eddig még nem kedveztek akkuüzemnek.

A technológia, az iparbiztonság és a környezetvédelem helyett úgy tűnik, a jogi manőverezés vált a középpontba: ügyesen jogszerűvé tenni a problémákat. Eközben folytatódik az álszent hivatalos narratíva a "szigorú szabályozásokról", a "zárt rendszerekről" és a jól működő magyar hatóságokról. "Bizony érdemes bízni a hatóságokban, hiszen a rendszer már évtizedek óta zavartalanul működik... Az akkumulátoriparban nincs olyan speciális kihívás, amit a hazai környezetvédelmi rendszer ne tudna kezelni. Valóban zajlik egy tanulási folyamat Európában, hasonlóan hozzánk, hiszen ez egy EU-döntés nyomán gyorsan fejlődő iparág. Ma már elengedhetetlen az integrált környezetvédelmi engedély megszerzése" - nyilatkozik a HUBA ügyvezetője.

A "jól működő" hatóságok helyzete is aggasztó, hiszen a szakemberhiány komoly problémát jelent. 2010-ben az országban még több mint ezer munkavédelmi felügyelő dolgozott, miközben akkor még egyetlen lítium-ion akkugyár sem működött. Ma viszont csupán negyven ellenőr maradt, és körülbelül ugyanennyi lítium-ion akkugyártással foglalkozó üzem van. Nem meglepő, hogy az álláshirdetésekben egyre több tűzvédelmi szakember iránti kereslet is tapasztalható.

A sóskúti ügy tanulságai között fontos megemlíteni, hogy a jövőbeni akkumulátor-üzemek vagy feldolgozók telepítése országszerte rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik. A helyi lakosság jól tud a sorozatos problémákról, és egyre inkább elveszíti a bizalmát a hatóságok és a kormányzat iránt. Göd városában sokan szembesülnek a csatornákból feltörő habokkal, a mérgező tócsákkal a földeken, valamint a tetőkre rakódó fekete porral, és folyamatosan hallják a zavaró zajokat. E helyzet ellenére Tarnai Richárd főispán nem tett semmi érdemleges lépést, sőt, még azt is elintézte, hogy a gyár a bírósági határozat ellenére folytathassa tevékenységét.

Az emberek folyamatosan értesülnek a külföldi és hazai robbanásokról, tüzekről, és érzik az illegálisan lerakott akkuselejtek bűzét. Mennyire „okos” az a hatóság, amelyik már 81. alkalommal (!) bünteti meg azt a vállalkozót, aki másfél éve illegálisan hagyja hátra az akkuselejteket Abasáron, miközben tétlenül szemlélik, hogy semmi sem változik? (Közben pedig Skóciában nemrégiben látványos tüzek gyulladtak ki a hónapok óta tárolt használt akkumulátorok miatt egy újrahasznosító üzem területén.)

Egy tavaly év végi felmérés eredményei alapján a lakosság 69%-a elutasítja az akkugyárak telepítését, sőt, még a Fidesz szavazóinak fele is osztja ezt a nézetet. Az ellenállás mértékét tovább fokozza, hogy a helyi közösségeket gyakran elhanyagolják a döntéshozatal során, vagy éppen ellenük hozzák meg a fontos határozatokat. A miniszterelnök megfogalmazása szerint: "Nincs szükségünk arra, hogy más mondja meg nekünk, hogyan éljünk. Ezt majd mi eldöntjük." Ezt a gondolkodást tükrözik azok is, akik saját kezükbe vették sorsukat: felépítettek egy házat, megteremtették egzisztenciájukat, esetleg biogazdálkodást folytatnak, és most szembesülnek azzal, hogy a közvetlen közelükbe egy hatalmas gyár, vagy akkumulátorgyártó üzem telepítése készül, mindez pedig a nélkül történik, hogy valaha is kérdést intéztek volna hozzájuk, vagy beleegyezésüket kérték volna.

Az ilyen típusú emberi dilemmák és a környezetszennyezés problémái nem foglalkoztatják azokat, akik a milliárdos profitokért küzdenek, és a technohübrisz jegyében élnek. Számukra ezek csupán apróbb akadályok, amelyeket majd a „szakértők” megoldanak. A valóság azonban másképp fest: 1. a szakértők száma drasztikusan alacsony, 2. akiket mégis találni, gyakran nem hajlandók szembeszállni a felsőbb hatalmak nyomásával és a vállalati lobbiérdekkel, 3. a már meglévő szakemberek pedig nem képesek csodát tenni, és kezelni a több százezer tonnányi, ismert és ismeretlen veszélyes vegyi anyagnak a környezetre gyakorolt káros hatásait.

A bizalom már rég elveszett, hiába ígér egy csúcstechnológiájú kínai vállalat, hogy minden szabályt betart majd. Az emberek nem hisznek ezeknek a szavaknak, és ez nem meglepő. Könnyen lehet, hogy az elhamarkodott és nem megalapozott vádaskodások következményeként a lenézett közvélemény lesz az a "bot a küllők között", ami megakasztja a működést, vagy a homok, ami megzavarja a gépezetet. Azonban ez a helyzet legalább egy dolgot elér: egyre inkább összefognak az emberek a társadalomban.