Mikor kaphatna újra teret az akasztás? - Nem csupán Lázár János az, aki a halálbüntetés újbóli bevezetését szorgalmazza.

Lázár János és a magyar társadalom fele-kétharmada régóta támogatja a halálbüntetést, de a miniszter az utóbbi időben egyre gyakrabban említi ezt a témát. Azonban a halálbüntetés visszaállításának realitása továbbra is kérdéses, ahogyan 2002-ben sem volt valódi esélye, amikor Orbán Viktor hozta szóba. Magyarországon utoljára 1988-ban hajtottak végre kivégzést, míg a világ számos országában a halálbüntetés továbbra is elterjedt, különösen Kínában és a Közel-Kelet egyes államaiban.

„A pedofilok esetében akár a halálbüntetés is indokolt lehet” – hangoztatta Lázár János csütörtöki utcafórumán Pécsen. Az építési és közlekedési miniszter már korábban is kifejezte véleményét a halálbüntetés visszaállításáról. A „kullancsozás” néven elhíresült márciusi Lázárinfón is érintette ezt a témát, és a tavalyi kegyelembotrány óta rendszeresen szorgalmazza a halálbüntetés alkalmazását, különös figyelmet szentelve a pedofil bűncselekmények szigorúbb üldözésének.

Lázár már régóta a halálbüntetés mellett áll, hiszen nem csupán a bicskei gyermekotthonban történt abúzusok nyilvánosságra kerülésével vált e kérdés iránt elkötelezetté. Korábban ugyanakkor nem volt ennyire kirekesztő, hiszen nemcsak a pedofil bűnözőket ítélte volna halálra, hanem más súlyos bűnök elkövetőit is, különösen azokat, akik idősek vagy gyermekek sérelmére követtek el gyilkosságokat.

Az utolsó állami gyilkosság, vagyis végrehajtott halálbüntetés lassan 37 éve történt. A kivégzést 1988. július 14-én hajnali öt órakor hajtották végre: a 28 éves Vadász Ernőt akasztották fel, aki egy férfit kirabolt, megkínzott, utána pedig meg is ölt. Esetében a halálos ítélet végrehajtója - és az azt megelőző években még sok másiké is - Pradlik György volt, az "utolsó magyar hóhér".

Az amúgy börtönőrként tevékenykedő Pradlik egy 2011-es interjúban érzelmes és romantikus léleknek mutatta be magát. Kifejtette, hogy a 70-es évek elejétől kezdve "tette, amit tennie kellett" – azaz két segédjével bejárta az országot, és több helyszínen, például Vácott, Győrben és a szegedi Csillag börtönben végzett akasztásokat. Véleménye szerint azonban ez már a múlté, és senki, így ő maga sem rendelkezik többé ezzel a lehetőséggel. "Irritáló számomra, hogy eltörölték a halálbüntetést" – osztotta meg gondolatait a nyugalmazott hóhér, aki mélyen érintett a téma által.

A HVG is írt róla, hogy 1945 után politikai, gazdasági és tulajdon elleni bűncselekményekre is kiszabhattak halálos ítéletet. A koncepciós perekben és a forradalom utáni megtorlás éveiben a pártállam rengeteg embert ölt meg hamis vádak alapján vagy a diktatúra elleni fellépésük miatt. 1945 és 1960 közötti 15 évben több mint ezer embert végeztek ki. Harmincszor annyit, mint az első világháború előtt 35 év alatt.

Magyarországon a politikai viszonyok változása után, 1960-tól kezdődően a halálbüntetést már csupán köztörvényes bűnözők esetében alkalmazták. Az utolsó nő, akit kivégeztek, 1969. február 2-án hunyt el, ezt követően a halálos ítéletek végrehajtása során kizárólag férfiakat érintettek. Az 1945 utáni időszakban ő volt a huszonnyolcadik női halálraítélt, akit rablógyilkosságért ítéltek el. A 53 éves Besze Imréné kivégzése egy szomorú fejezetet zárt le a nők halálbüntetésének történetében Magyarországon.

A Kádár-korszak évtizedeiben a halálbüntetés gyakorisága fokozatosan csökkent, de még 1980 és 1988 között is felakasztottak 26 embert. Halálos ítéletet még 1989-ben és 1990-ben is hoztak, de ezeket már nem hajtották végre. Azért nem, mert 1990 őszén a Sólyom László későbbi államfő vezette Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést.

Ekkoriban Göncz Árpád töltötte be a köztársasági elnöki posztot, és nemcsak politikai tevékenysége, hanem a kegyelmi kérvényekhez fűződő jóváhagyásai révén is híressé vált. Az első, még ideiglenes elnökként aláírt törvénykezdeményezése az 1956-os események forradalomként és szabadságharcra való nyilvánítása volt. Azon a nyári napon emellett aláírta első kegyelmi határozatát is, amelyben egy halálraítélt büntetését enyhítette életfogytiglani börtönbüntetésre. Mint elmondta, ez a döntés sok kritikát vonzott, de ő úgy érezte, hogy a megbocsátás és az emberiesség szelleme fontosabb, mint a múlt sérelmeinek újraéleszteni.