Miért törekszik Putyin Ukrajna meghódítására? A válasz talán a múlt száz év történelmében rejlik. Az elmúlt évtizedek geopolitikai eseményei és a nemzetközi kapcsolatok alakulása segíthetnek megérteni az orosz elnök motivációit. Ukrajna nem csupán földraj
A Kreml geopolitikai megközelítéseit gyakran kötik egy száz évvel ezelőtt virágzó orosz emigráns szellemi irányzathoz, amelyet eurázsianizmusnak neveznek. Ez a mozgalom arra törekedett, hogy földrajzi szempontból indokolja Oroszország helyét, amely nem csupán Európa, és nem is Ázsia, hanem egy független "kontinens", Eurázsia része. Az eurázsianizmus feladatának tekinti Eurázsia egyesítését és vezetését, így a geopolitikai indíttatású orosz birodalmi ambíciók ideológiai alapját képezi. Ezt jól példázza, hogy a kortárs orosz gondolkodók között, mint például az ukrajnai konfliktust támogató Alekszandr Dugin, az eurázsianizmus kiemelkedő támogatója. Az irányzat egyik kulcsszereplője Pjotr Nyikolajevics Szavickij volt, aki földrajztudományos szempontból megalapozta az eszmerendszert, és akinek művei révén jobban megérthetjük Vlagyimir Putyin geopolitikai stratégiáját is.
Eurázsia földtani értelemben az Európából és Ázsiából álló egyetlen nagy kontinenst jelenti. Ugyanakkor az orosz geopolitikai gondolkodásban meghonosodott egy politikai értelme is, amely szerint
Eurázsia nem csupán a szuperkontinens teljes területét öleli fel, hanem a Kelet-európai síkság nyugati peremétől egészen a Csendes-óceánig terjed. Ez a régió lényegében magában foglalja a hajdani cári Oroszország és a Szovjetunió földrajzi kiterjedését.
Eurázsia geopolitikai koncepciójának alapjait a nyugatra emigráló orosz gondolkodók egy csoportja, az úgynevezett eurázsianisták fektették le, különösen az 1917-es bolsevik forradalom következményeként. A mozgalom két kiemelkedő alakja Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj és Pjotr Nyikolajevics Szavickij, akik az irányzat első szakaszának legfontosabb képviselői közé tartoznak. A kezdeti impulzusokat 1921-ben kapták, amikor Szófiában megjelentették első gyűjteményes kötetüket, „Kivonulás Keletre. Előnézet és beteljesedés” címmel, ami a mozgalom hivatalos kezdetének számít. Az eurázsianizmus az 1920-as években élte fénykorát, azonban idővel a mozgalom prominens alakjai – köztük Trubeckoj, Szavickij, Georgij Vernadszkij, Grigorij Florenszkij, Leonyid Karszavin és Pjotr Szuvecsinszkij – között feszültségek alakultak ki. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy szovjet ügynökök is infiltrálódtak a mozgalomba, ami végül az 1930-as évek elején a mozgalom felbomlásához vezetett.
Az eurázsianista eszmék nemcsak hogy nem tűntek el az orosz gondolkodás színpadáról, hanem manapság is virágzik a hatásuk. A mozgalom "nagy" generációját követően, Lev Gumiljov, akit 2012-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök is megemlített egy beszédében, jelentős hozzájárulást tett az eurázsianista eszmékhez. Az ő nézeteivel részletesebben is foglalkoztunk ebben az írásban. A Szovjetunió felbomlása után pedig Alekszandr Dugin, a ma talán legismertebb orosz gondolkodó, élesztette újjá az Eurázsia-központú világnézetet – róla itt bővebben olvashatsz. Dugin, akinek nézeteit gyakran "neoeurázsianizmus" néven említik, 2001-ben megalapította az Eurázsia Mozgalmat, majd 2002-ben politikai pártot is alapított Eurázsia Párt néven, hogy terjessze elképzeléseit.
Bár Duginra olykor mint Putyin "titkos ideológusára" vagy - a hírhedt cári tanácsadó után - Putyin "Raszputyinjára" utalnak, a filozófus valószínűleg kevesebb hatást gyakorol az orosz elnökre, mint azt sokan feltételezik. (Az ukrán titkosszolgálat ennek ellenére végezni akart vele 2022-ben, de végül lánya, Darja Dugina propagandista vált a merénylet áldozatává.) Az Eurázsia-gondolat ugyanakkor egyáltalán nem idegen Putyintól, amit az is jelez, hogy 2014-ben orosz kezdeményezésre létrejött az Eurázsiai Gazdasági Unió, amely szorosabbra akarta vonni a gazdasági integrációt Oroszország, Belarusz és Kazahsztán között. A szervezethez aztán Örményország és Kirgizisztán is csatlakozott. Az Eurázsiai Gazdasági Unió egyfajta posztszovjet EU kívánt lenni, Oroszország szándékai szerint pedig az integráció - természetesen Moszkva vezetése alatt - egyre inkább elmélyült volna. Így
Az Eurázsiai Gazdasági Unió, valamint az egész Eurázsia koncepciója lényegében az orosz birodalom újjáépítésének eszköze, amely a múltbeli Oroszország és a Szovjetunió területeit célozza meg. E kezdeményezés célja, hogy orosz vezetés alatt integrálja a régiót, és visszaállítja azokat a politikai és gazdasági kapcsolatrendszereket, amelyek egykor jellemzőek voltak a térségre.
Az eurázsianizmus mint geopolitikai koncepció napjainkban is meghatározó jelentőséggel bír, és az új orosz imperializmus ideológiai alapjaként funkcionál. E nézőpont révén a geopolitika először szerzett komoly helyet az orosz szellemi diskurzusban. Az első olyan figura, akit a valódi orosz geopolitikusok között emlegethetünk, nem más, mint Pjotr Szavickij.
Pjotr Nyikolajevics Szavickij a cári Orosz Birodalomban, a ma Ukrajnához tartozó Csernyihivben született 1895-ben. Petrográdban - a mai Szentpéterváron - közgazdaságtant és földrajzot tanult, az első világháború idején, 1916-17-ben pedig a norvégiai orosz diplomáciai misszióban dolgozott titkárként. Az 1917-es bolsevik forradalom után a polgárháború idején a fehérekhez csatlakozott, de 1920-ban emigrált, előbb Törökországba, majd Bulgáriába. Itt, a bolgár fővárosban jelent meg az eurázsianista mozgalom programadó kötete 1921-ben, a következő évben pedig Szavickij Prágába költözött, ahol egészen 1945-ig maradt, amikor is a megszálló szovjet csapatok elfogták, és a Szovjetunióba hurcolták.
A tudós egészen 1954-ig volt a sztálini Gulág foglya, majd 1956-ban rehabilitálták, ezt követően pedig visszaköltözött a csehszlovák fővárosba. 1961-ben ismét letartóztatták, de nemzetközi nyomásra - többek között az irodalmi Nobel-díjas filozófus, Bertrand Russell közbenjárására - kiengedték. Szegényen és elfeledve halt meg Prágában 1968-ban.
Szavickij az örök orosz dilemmát boncolgatta: vajon Oroszországnak a Nyugat irányába kellene orientálnia magát, ahogy azt a nyugatos gondolkodók, a zapadnyikok hirdették, vagy éppen ellenkezőleg, a Nyugattal szemben kellene megfogalmaznia saját identitását, mint egy önálló történelmi és szellemi entitás, ahogyan azt a szlavofilek képviselték.
Különösen Nagy Péter cár erőszakos nyugatosító törekvései óta vált kulcskérdéssé, hogy hol is helyezkedik el az ország a világ szellemi tájain. Ez a helyzet folyamatos eszmei harcot generált a nyugatos és a Nyugatot elutasító gondolkodók között.
Ironikus, hogy az egyik elméletileg legjobban kidolgozott Nyugat-ellenes irányzat éppen a bolsevizmus elől nyugat felé menekülő gondolkodók körében jött létre. Az eurázsianizmus válasza ugyanis egyértelmű a kérdésre: Oroszország nem Európa része, így nem is érdemes a Nyugat felé törekednie. Oroszország egy Európától teljesen különböző szellemi terület, sőt - és ez volt a földrajztudós Szavickij legfőbb hozzájárulása a Nyugat-ellenes orosz gondolkodáshoz - teljesen különböző földrajzi terület is. Szavickij szerint ugyanis az eurázsiai szuperkontinens valójában három földrajzilag jól körülhatárolható részre oszlik: Európára, Ázsiára és Eurázsiára, utóbbi alatt pedig nem mást ért, mint az Orosz Birodalom/Szovjetunió területét.
Szavickij véleménye szerint Európa fogalmának, amely magába foglalja Nyugat- és Kelet-Európát, nincs valós tartalma és értelme. Álláspontja szerint földrajzi szempontból kizárólag Nyugat- és Közép-Európa számít valódi európai területnek. Minden, ami a Balti-tenger és a Fekete-tenger közötti elképzelt vonaltól keletre található, a Kelet-európai síksághoz tartozik, és már egy különálló földrajzi egységet alkot, amely Eurázsia része, egészen az Urál hegységtől nyugatra eső területekig.
Míg Európa látványos szigetek és félszigetek mozaikjaként létezik, ahol a tenger közelsége mindenütt érezhető, addig az eurázsiai kontinens egy hatalmas, szilárd tömb, amely csak néhány helyen érintkezik a vízzel. Európa táját hegyek és völgyek szövevénye határozza meg, míg kelet felé haladva egy hatalmas síkság terül el. Az európai éghajlatot döntően az óceán határozza meg, így az évszakok közötti hőmérsékleti eltérések viszonylag enyhék; ezzel szemben a kontinentális térségekben, amelyek keletre helyezkednek el, a nyári és téli időszakok közötti különbségek sokkal kifejezettebbek.
Szavickij úgy véli, az "európai Oroszországnak" nevezett rész, amely földrajzilag a Kelet-európai-síkság - vagy az ő terminológiájával "Fehér-tengeri-kaukázusi-síkság" - geográfiailag sokkal közelebb áll a Nyugat-szibériai-alföldhöz és a Turáni-alföldhöz (nagyjából Kazahsztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán területe), mint Európához.
E három síkság (...) egy különleges és egyedi világot teremt, amely földrajzilag markánsan eltér mind a nyugati, mind a keleti, délkeleti és déli szomszédos országoktól. Ha az egyik kontinens Európa, a másik pedig Ázsia, akkor az imént bemutatott középső régiót, ami összeköti e két földrészt, joggal nevezhetjük Eurázsiának.
Íme egy egyedi változat: - Kérlek, fogalmazd meg!
Szavickij a földrajz révén nem csupán azt kívánja bizonyítani, hogy Eurázsia egy olyan entitás, amely eltér mind Európától, mind Ázsiától – hangsúlyozva különösen az európai sajátosságokat –, hanem arra is rámutat, hogy a földrajzi egység politikai egységet is kell, hogy magával hozzon. Ezt a politikai egységet természetesen orosz vezetés alatt képzeli el.
Eurázsia határai szoros összefonódásban állnak az Orosz Birodalom egykori határaival. Ennek a "természetességnek" az érvényességét a történelem viharai, a háborúk és forradalmak brutális következményei ellenére is megerősíti, hogy ezek a határok idővel - ha nem is tökéletesen - de nagyrészt visszaálltak eredeti állapotukba.
Íme egy egyedi változat: - Kérlek, fogalmazd meg!
A földrajzi "természetes határok" koncepciója arra utal, hogy egy adott politikai egységnek egységesen kell léteznie a térség határain belül. Szavickij ennek mentén érvel az orosz terjeszkedés és imperializmus mellett, bár elismeri, hogy Eurázsia területén számos más nép is él, akik szintén megérdemlik a maguk autonómiáját. Ez a megközelítés tehát nemcsak az orosz dominancia jogosságát próbálja alátámasztani, hanem rávilágít arra is, hogy a sokszínűség és a különböző kultúrák elismerése is fontos szempont a politikai diskurzusban.
"[A]z orosz és az európai méretek egyáltalán nem vethetők egybe. Két különböző, a kulturális-kontinensi és a nemzeti-állami fogalom összekeverésén alapulnak. Oroszország-Eurázsiát nem lehet összevetni Franciaországgal, Németországgal vagy egyáltalán bármelyik európai állammal. Analógiát Oroszország és Nagy Károly birodalma, a Német-Római Birodalom; vagy Napóleon birodalma között kell kimutatni: ebben az esetben nyilvánvalóvá válik Eurázsia egységének nagy ereje, organikussága és realitása" Íme egy egyedi változat: - Kérlek, fogalmazd meg!
Szavickij, mint az eurázsianizmus hívei általában, nem az etnikai nacionalizmus hagyományos értelmében vett orosz nacionalista. Nem az etnikai homogenitásra törekvő Oroszország vízióját vallja, és elutasítja az erőszakos kulturális oroszosítást is. Ugyanakkor számára vitathatatlan, hogy az egységes Eurázsia - amely magában foglalja a mai Ukrajnát, Belaruszt és a közép-ázsiai "sztánokat" - orosz politikai irányítás alatt kell, hogy működjön.
Ez a nézőpont nem etnicista, hanem inkább imperialista jellegű - ahogyan Szavickij fogalmaz, "össze-eurázsiai nacionalista" felfogásról van szó. Ez a gondolkodásmód látszólag toleranciát hirdet más kultúrákkal szemben, mégis kiemel egy adott népet a kontinens többi népe közül, amelynek jogot formál arra, hogy domináljon felettük. Szavickij szavaival élve, az "Eurázsia" kifejezés "nem vonja kétségbe, hogy az orosz nép kiemelkedő szerepet játszik benne".
Egy 1933-as írásában Szavickij már arról ír, hogy Oroszországnak Kínánál sokkal több alapja van arra, hogy "középső birodalomnak" nevezze magát, ugyanis a szélesebb értelemben vett Eurázsia - az Európát és Ázsiát is magában foglaló szuperkontinens - központi része Oroszország. Ezzel Szavickij sok tekintetben hasonló koncepciót fogalmaz meg, mint a vele kortárs neves brit geopolitikus, Halfort Mackinder, aki az Orosz Birodalom területét "magterületnek" (heartland) vagy kulcsövezetnek tartotta, amely körül Eurázsia tengerhez közelebbi részei "peremívet" képeznek.
Szavickij 1933-as munkájában kifejti, hogy Eurázsia tulajdonképpen "az Óvilág szíve", amely összefogja a különböző "peremvidékeket". E nézőpont szerint Európa csupán a hatalmas eurázsiai szuperkontinens egy kicsiny félszigete. A szerző úgy véli, hogy Oroszország, földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően, különleges küldetéssel bír: képesnek kell lennie arra, hogy áthidalja a Nyugat és Kelet közötti szakadékot, és egyesítő erővé váljon.
Az orosz kultúra az Óvilág szívében egy új, önálló erőként bontakozott ki, amely képes az egység és a megbékélés feladatát magára vállalni. (...) Az egész Óvilágot egyenlő mértékben és teljes szélességében felölelő látómezőt elsősorban orosz perspektívából kell szemlélnünk, és ez a nézőpont valósággal megelevenítheti az összes nemzet közötti kapcsolatokat.
Íme egy egyedi változat: - Kérlek, fogalmazd meg! Oroszországnak ebben a felfogásban már nemcsak a szűkebb értelemben vett Eurázsia egyesítőjeként jut kulcsszerep, hanem az egész eurázsiai szuperkontinensen, az "Óvilágon" belül kitüntetett feladatot kap.
Szavickij egy másik írásában arra a következtetésre jut, hogy Oroszországnak nem szükséges a meleg tengerek elérésére törekednie - ami hosszú időn át az orosz hódító politika egyik központi eleme volt. Oroszország jelentős szárazföldi hatalom, amely képes a kontinensen belül, a "kontinens-óceánon", olyan kereskedelmi hálózatot kiépíteni, amelyet a tengeri hatalmak, mint például Nagy-Britannia, csak a tengerek uralásával tudtak megvalósítani.
Szavickij tehát első körben tisztán földrajzi tényezőkkel akarja igazolni, hogy Oroszország sem nem Nyugat, sem nem Kelet, sem nem Európa, sem nem Ázsia, hanem egy teljesen önálló, független és egységes entitás. Emellett azonban külön hangsúlyt helyez arra is, hogy egy önálló, máshoz nem hasonlítható kultúra is kifejlődött, és ennek komoly politikai implikációi is vannak.
A történelmi kérdések terén Szavickij megkérdőjelezi a Kijevi Rusz jelentőségét, amelyet hagyományosan az orosz, ukrán és fehérorosz népek bölcsőjének tartanak. A filozófus álláspontja szerint a Rusz már az 1240-es mongol inváziót megelőző évtizedekben is hanyatlás jeleit mutatta. Bár az orosz nép etnikai gyökerei ide vezethetők vissza, és a pravoszláv hit is ekkor került átadásra, Szavickij véleménye szerint a mai orosz kultúra nem a Kijevi Rusz örökségét hordozza, hanem inkább a Mongol Birodalom kulturális örökségének folytatása.
Először is szögezzük le, hogy "tatár uralom" nélkül nem lett volna Oroszország
„Ez egyértelműen kifejezi Szavickij álláspontját” – fogalmazott világosan.
Dzsingisz kán birodalma volt az, amely először egyesítette szinte egész Eurázsiát, és ezzel először teremtett igazi eurázsiai kultúrát, amelynek a mongol vazallus Moszkvai Nagyfejedelemség később az örökébe léphetett.
Az eurázsiai kulturális egység történetének első jeleit nem csupán a Kijevi Rusz környékén érdemes keresgélni. A mongolok kulcsszerepet játszottak abban, hogy megteremtsék Eurázsia politikai struktúráját, lerakva az egységes politikai rendszer alapjait. Ahogy Moszkva nemzeti állammá fejlődött, egyesítve az orosz földeket és teljesen orosz identitásra téve szert, úgy vált az eurázsiai térség újfajta összekapcsoló erejévé.
Írja Szavickij.
Az eurázsianisták nézőpontja szerint - akár Szavickij, Trubeckoj vagy Gumiljov munkáira támaszkodva - a mongol hódítás, vagy ahogy a köznyelv gyakran említi, a "tatár iga" időszaka nem csupán az elnyomás éveit jelenti, hanem egy olyan alapot teremtett, amely később Oroszország politikai és kulturális struktúráját formálta. A történészek általában arra a következtetésre jutnak, hogy Oroszországban soha nem alakult ki igazán demokratikus berendezkedés, és hogy az állam, valamint az uralkodó - legyen az cár, pártfőtitkár vagy elnök - hatalma jelentős és gyakran korlátozatlan maradt a társadalom fölött. Ezt a jelenséget sokan a mongol uralomra vezetik vissza, mivel ez gátolta meg azt a társadalmi és politikai fejlődést, amely Nyugat-Európában végbement. Az eurázsianisták ezt a nézetet megerősítik, ám számukra ez nem hátrány, hanem inkább egyfajta pozitívum: úgy vélik, hogy Oroszország eleve nem lenne képes plurális demokráciára és jogállamra.
Az eurázsiaiak véleménye szerint az európai demokratikus berendezkedés, mint olyan, nyilvánvalóan nem alkalmazható az oroszországi feltételekre. Az eurázsiaiak nem vitatják, hogy európai körülmények között az megfelelő megoldás. De (...) [o]tt, ahol a széles körre kiterjedő etatizmus és a "tervgazdaság" az élet realitása, az államéletben kell lennie egy bizonyos "állandónak", egy bizonyos gerincnek, amely az egész államélet stabilitását biztosítaná
Írja Szavickij.
Az orosz-eurázsiai kultúra gazdag és sokszínű, hiszen ötvözi az európai és ázsiai hagyományokat, létrehozva ezzel egy sajátos, önálló kulturális identitást. Szavickij megjegyzi, hogy az orosz kultúra előzményei között két jelentős, egyaránt európai és ázsiai jellegű kultúra is megtalálható: az Alexander által létrehozott hellenisztikus birodalom, amely a görög és ázsiai elemek fúzióját valósította meg, valamint a bizánci kultúra, amely szintén a görög örökséget ötvözte keleti hatásokkal. Szavickij szerint az orosz kultúra lényegében ezeknek a két történelmi hagyománynak a szellemi örököse, ami különösen fontos kontextusban helyezi Oroszországot a kultúra és a történelem színpadán. Ezen kívül, a "harmadik Róma" eszméje, amely szerint Oroszország Bizánc örököse, évszázadok óta meghatározza az orosz gondolkodást és identitást.
Szavickij elutasítja a XIX. században népszerű pánszlávizmus eszméjét, amely a szláv népek egyesülésére irányult, különös hangsúlyt helyezve Oroszország szerepére, mint az egyetlen független szláv államra. Ezzel szemben az eurázsianisták álláspontja szerint nem a nyelvi és etnikai hasonlóságok határozzák meg a népek közötti kapcsolatokat, hanem a földrajzi elhelyezkedésük. A nyugati (cseh, szlovák, lengyel) és déli (szerb, horvát, szlovén, bolgár stb.) szlávok más földrajzi területeken élnek, mint a keleti szlávok, ami azt jelenti, hogy különböző kulturális tradíciókhoz tartoznak. Szavickij szerint ezért az ő egyesülésük nem lehet része az orosz politikai céloknak.
Bár Putyin és az orosz vezetés életének középpontjában nyilvánvalóan nem Szavickij áll, az ő és az eurázsianisták eszméi mégis jelentős hatással vannak a Kreml döntéshozatalára. Ezek a gondolatok segítenek feltárni Putyin motivációit, például hogy miért választotta Ukrajna ellen a háborút.
Oroszország lakosságának 80 százaléka az ország területének kevesebb mint egynegyedén, az Uráltól nyugatra eső területen, vagyis bevett földrajzi fogalmaink szerint Európa területén él. A lakosságszámot és a kulturális gyökereket (szlávság, kereszténység) tekintve tehát Oroszország elsősorban európai ország, de mivel területileg nagyobb része Ázsiában van, ezért részben ázsiai ország is.
Az orosz történelem olyan időszakaiban, amikor a Nyugat-ellenesség felerősödik, megfigyelhető egy érdekes jelenség: az ország egyre inkább eltávolodik Európától, miközben párhuzamosan közeledik Ázsiához.
Ezt látjuk most is, amikor Moszkva szorosabbra fűzi kapcsolatait Kínával, Indiával, Iránnal vagy akár Észak-Koreával.
Szavickij hangsúlyozza, hogy miközben az európai gondolkodásban az "ázsiaisághoz" többnyire negatív képzetek kapcsolódnak - despotizmus, "barbárság" -, addig az eurázsiai gondolkodás pozitívumként tekint az ázsiai elemekre. Putyin és a mai orosz vezetés "Európa" alatt már egyértelműen a velük ellenséges Nyugatot érti, és egyre inkább Oroszország "ázsiaisága" válik hangsúlyossá.
Az orosz vezetés gondolkodásában ugyanakkor Oroszország teljesen független hatalomként jelenik meg, amely tartozni nem akar sem Európához, sem Ázsiához, hanem önálló erőközpontként szeretne működni, amelyhez más, kisebb országok kapcsolódnak egyfajta függő viszonyban. Az orosz vezetés soha nem nyugodott bele abba, hogy Moszkva ellenőrzése alól kikerültek a volt szovjet tagköztársaságok, amelyek területei még a cári Oroszország alatt lettek az ország részei. Oroszország ma is "közel-külföldnek" nevezi azokat az országokat, amelyek régen Moszkva ellenőrzése alatt álltak. Putyin egy ízben a Szovjetunió felbomlását "a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának" nevezte, amin természetesen nem azt értette, hogy elbukott a kommunizmus megvalósításának kísérlete, hanem azt, hogy darabokra esett a korábban a szavickiji értelemben vett Eurázsiát egyesítő Oroszország.
Az olyan kezdeményezések, mint például az Eurázsiai Gazdasági Unió, arra irányulnak, hogy egy bizonyos szinten helyreállítsák ezt az egységet. Ennek az egységnek azonban az ékköve Ukrajna lett volna, mint az Oroszország után legnépesebb és legfontosabb volt szovjet tagköztársaság. Az, hogy Ukrajna végül a Nyugat mellett tette le a voksát, azt jelenti, hogy "Eurázsia" egyik kulcsfontosságú területe nem kér az eurázsiai egységből. Ha pedig "szép szóval" nem megy, katonailag kell rávenni, hogy lépjen be ebbe az egységbe: ez az ukrajnai háború alapvető motivációja. (A sors iróniája ugyanakkor, hogy éppen amiatt, hogy Oroszországot jelentős mértékben leköti Ukrajna, a "közel-külföld" olyan országai, mint a közép-ázsiai "sztánok" vagy éppen Örményország egyre látványosabban távolodnak az orosz érdekszférából.) Ebből is érthetővé válik, hogy az ukrajnai háború nem pusztán területszerző háború, amelynek célja néhány Donyeck megyei falu elfoglalása, hanem egy geopolitikai ütközet, amely Eurázsia elveszett egységének helyrehozására irányul.
Persze, itt van egy egyedi megfogalmazás a "Források" témájában: --- **Források** A tudás és információ megszerzésének alapja a megbízható források azonosítása. Ezek lehetnek könyvek, tudományos cikkek, online adatbázisok vagy szakértők által írt anyagok. Fontos, hogy a források hitelességét és relevanciáját alaposan megvizsgáljuk, hiszen a tények és adatok minősége alapvetően befolyásolja az eredményeinket. A különböző nézőpontok figyelembevételével gazdagabb képet kaphatunk a vizsgált témáról, ezért érdemes több forrást is felkutatni és összehasonlítani. A jól megválasztott források nemcsak a kutatás alapját képezik, hanem hozzájárulnak a mélyebb megértéshez és a kritikai gondolkodás fejlesztéséhez is. --- Remélem, hasznosnak találod! Ha más témában is szükséged van segítségre, ne habozz jelezni.
Pjotr Szavickij válogatott műveinek bemutatása található Ljubov Siselina és Gazdag Ferenc által szerkesztett kötetben, amely az orosz és európai geopolitikai összefüggésekkel foglalkozik. A szöveggyűjtemény, amelyet Bazsó Márton fordított, a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg 2004-ben, és a 253-272. oldalon található Szavickij írásainak elemzése.
Pjotr Szavickij: Az Eurázsia-eszmekör. Fordította: Sarnyai Csaba. Pro Phil Ospohia Füzetek 15-16, 217-221. oldal.
Pjotr Szavickij műve, "Az orosz történelem eurázsiai koncepciója", amely az Aetas 2003/1. számában jelent meg, egyedülálló betekintést nyújt az orosz történelem és identitás összetett kérdéseibe. Szavickij elemzése alapvetően az eurázsiai nézőpontot helyezi középpontba, amely az orosz kulturális és politikai fejlődés sajátos összefonódásait vizsgálja. A szerző érvelése szerint Oroszország nem csupán Európa vagy Ázsia része, hanem egy híd a két kontinens között, amely gazdag és sokszínű hagyományokkal bír. A mű részletesen tárgyalja a történelmi eseményeket, eszmerendszereket és a geopolitikai hatásokat, amelyek formálták az orosz nemzet tudatát és helyét a világban.
Martin Beisswenger tanulmányában a P. N. Savitskii által képviselt eurázsiai eszmevallás vallási és gazdasági alapjait vizsgálja. Az írás a „Between Europe and Asia: The Origins, Theories, and Legacies of Russian Eurasianism” című kötet részeként jelent meg, amelyet Mark Bassin, Sergey Glebov és Marlene Laruelle szerkesztett. A 2015-ben a University of Pittsburgh Press által kiadott könyv 97-112. oldalain Beisswenger részletesen elemzi, hogyan formálta Savitskii gondolkodását a vallási háttere és a gazdasági viszonyok, valamint ezek miként járultak hozzá az eurázsiai ideológia kialakulásához. A tanulmány nemcsak Savitskii elméletének mélyebb megértését segíti elő, hanem a vallási és gazdasági tényezők összefonódását is bemutatja a történelmi kontextusban.
Szilágyi István: Az orosz geopolitikai gondolkodás. Áttekintés. Geopolitikai szemle 2019/1. Ez a tanulmány mélyrehatóan vizsgálja az orosz geopolitikai gondolkodás fejlődését és jellegzetességeit. A szerző részletesen elemzi azokat a történelmi és kulturális tényezőket, amelyek formálták Oroszország nemzetközi stratégiáját, valamint a globális hatalmi viszonyokban betöltött szerepét. A cikk bemutatja a geopolitikai elméletek és gyakorlatok összefonódását, hangsúlyozva, hogy Oroszország számára a térbeli és politikai dimenziók egyaránt meghatározóak. Az írás célja, hogy átfogó képet adjon az orosz államvezetés gondolkodásmódjáról, valamint a világpolitikai színtéren való aktív részvételének motivációiról.
Szili Sándor: Az "eurázsiai" történeti paradigma. Aetas 2003/1.
