Ma kerül sor Fekete-Győr András összeférhetetlenségének hivatalos kihirdetésére | 24.hu
A parlament egész héten ülésezni fog a költségvetési törvényjavaslat megvitatása érdekében. Az országgyűlési honlapon közzétett napirendi javaslat alapján az ülés 11 órakor egy megemlékezéssel veszi kezdetét, ezt követően pedig napirend előtti felszólalások következnek. A hét folyamán az Országgyűlés a 2025-ös költségvetés ügyét kezdi el tárgyalni, a képviselők pedig meg fogják határozni a tárgyalás időkeretét: szerdán és csütörtökön összesen 30 óra áll rendelkezésre a törvényjavaslat megvitatására - számolt be róla az MTI.
A parlament napirendjén több bizottsági jelentés megvitatása szerepel, melyekről szavazni is fognak. Kiemelt témák között található a polgármesterek bérének emelésével kapcsolatos önkormányzati törvénymódosítás, amely az illetményüket az évente automatikusan növekvő miniszteri fizetésekhez szeretné kötni. Emellett a munkáshitel alapelveit rögzítő munkaügyi törvényjavaslat is terítékre kerül, valamint egy pénzügyi törvénymódosítás, amely a budapesti rövidtávú szálláshelykiadásra vonatkozó moratórium bevezetését célozza.
A parlament kimondhatja Fekete-Győr András (Momentum) országgyűlési képviselő összeférhetetlenségét, miután a politikust a Fővárosi Ítélőtábla október 17-én jogerősen elítélte hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, amiért 2018 végén a "rabszolgatörvény" elleni tüntetésen egy füstgyertyát dobott a rendőrsorfal elé. Fekete-Győrnek emiatt búcsúznia kell parlamenttől, mandátumát várhatóan Cseh Katalin volt EP-képviselő veszi át.
A határozathozatalokat követően két és fél órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. Kilenc előterjesztés - köztük a jövő évi adótörvények - bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatait is tárgyalja az Országgyűlés, mielőtt rátérne az ellenzéki képviselők kezdeményezte, a lakhatási válsághelyzet megoldásáról és a lakhatási nehézségekkel küzdő magyarok megsegítéséről szóló politikai vitára négyórás időkeretben.