Lettország nem engedélyezte Vucic Moszkvába tartó repülőgépének átrepülését | 24.hu


Litvánia után Lettország is döntött: megakadályozta, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök Moszkvába tartó repülőgépe belépjen a légterébe - írja a The European Conservative. A Novosti lap értesülései szerint a litván hatóságok a "technikai és diplomáciai érzékenységre" hivatkoztak, amikor bejelentették a repüléskorlátozást.

Jurij Usakov, az orosz elnök egyik tanácsadója nemrégiben bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő május 9-én kétnapos megbeszéléseket tervez a szerb elnökkel. Ezt a hírt a Vajdaság Ma című lap tette közzé, a szerb sajtóra hivatkozva.

Az Európai Unió komoly következményekkel fenyegeti azokat, akik részt vesznek a május 9-i orosz állami ünnepen, a Győzelem Napján. Idén nyolcvan éve, hogy Oroszország a náci Németország felett aratott győzelmét ünnepli, és a megemlékezés részeként Moszkvában szerdán impozáns katonai parádét rendeznek.

Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke repülőgépe először Lengyelország és Litvánia légterén való átrepülését elutasították, próbálva megakadályozni, hogy az oroszbarátnak tartott politikus részt vegyen a moszkvai állami ünnepségen. Kedden azonban Lengyelország végül engedélyezte Fico gépének átrepülését, miután a lengyel nagykövetség megerősítette, hogy Szlovákia teljesítette a szükséges formai követelményeket. A lengyel külügyminisztérium szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy Fico repülőgépe átrepülhet a lengyel légterén.

Mivel nem voltak jelen hivatalos nemzetközi jogi korlátok, a lengyel hatóságok jóváhagyták az átrepülési engedélyt a Lengyel Köztársaság légterén.

- áll a külügyi tárca közleményében. Litvánia viszont továbbra is fenntartja a tilalmat.

Related posts