Kormányinfó: Fedezd fel az Otthon Start program részleteit! Elfogadták az állami alkalmazottak számára elérhető évi egymillió forintos lakástámogatást. Ne hagyd ki, kövesd élőben a Blikken!
"Halott vagy számomra" - ezt üzenete bátyjának a legifjabb Beckham fiú
Csütörtök délelőtt tíz órától Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget irányító miniszter, részletes tájékoztatót tart a kormány szerdai határozatairól a Kormányinfón, ahol Vitályos Eszter kormányszóvivő is jelen lesz.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány véglegesen elfogadta az Otthon Start hitel feltételeit. A jogszabály várhatóan keddig publikálásra kerül, és a hétvégén elindul egy tájékoztató honlap a kormány hivatalos oldalán, a kormány.hu-n.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy az állami alkalmazottak számára új otthontámogatási program indul. Ez a támogatás lehetőséget biztosít a lakáshitelek törlesztésére, illetve új lakáshitelhez szükséges önerőként is felhasználható. A végső döntés azonban még várat magára, a kabinet jövő heti ülésén fogják meghozni. A támogatás maximális összege évi nettó egymillió forint lehet.
Orbán Viktor miniszterelnök már a kormány szerdai ülésének szünetében bejelentette, hogy véglegesítették az Otthon Start hitel feltételeit. Továbbá döntöttek arról, hogy az állami alkalmazottak évi egymillió forintos lakhatási támogatást kapnak, amit lakáshitelek törlesztésére és ezekhez szükséges önerőként használhatnak fel. Ez a támogatás összevonható lesz az Otthon Start hitellel.
Navracsics Tibor, a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a tegnapi napon egy fontos kormányzati döntést jelentett be, amely sokakat érint. Eszerint július 1-jétől 15%-os bérnövelést kapnak a helyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők, január 1-jétől pedig újabb 15%-os emelés várható. Ez a lépés összesen körülbelül 100 ezer munkavállalót érint, akik az utóbbi időszakban sztrájkokkal hívták fel a figyelmet a nehéz helyzetükre. A májusi kormányhatározat kezdetben a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések köztisztviselőinek bérét célozta meg, azonban most már a 10-30 ezer lakosú kisvárosokban dolgozók is részesülnek az emelésből.