Az anya kétségbeesett döntést hoz, amikor lánya bejelenti, hogy véget vet az életének.

Megrázó anya-lánya történetet mutatott be a nemrégiben alakult Bástya Színház: Marsha Norman Jóccakát, anya című drámáját valódi anya-lánya páros, Györgyi Anna és Kiss Anna Gizella kelti életre, de olyan gyönyörűségesen, hogy játékuk a néző szívét napokkal később sem ereszti. A produkció rendezője a negyedik nő: Blaskó Borbála. A premieren jártunk.

Mit tehet egy anya, ha a lánya öngyilkossággal fenyegetőzik? Ha a lány nem küzd halálos betegséggel, és nem érte baleset, hanem saját kezével akar véget vetni az életének, és ezt nyíltan bejelenti, az anya számára a világ egy pillanat alatt darabokra hullik. Az első reakció a zsigeri rémület, amely szinte megfagyasztja a gondolatokat, majd az önvád következik, amely fojtogatóan szorítja a szívét: vajon mit rontott el? Miért nem látta a jeleket? A bűntudat egyre erősebben gyötri, és a kétségbeesés torkában gombóccá válik. Tehetetlenség és hárítás követi egymást, míg a szégyen is felüti a fejét: miért nem tudja megakadályozni ezt a borzalmas döntést? Az anya mindent megtesz, hogy megértse, mi vezetett idáig, miközben próbálja megmenteni a lányát a sötétségtől, amely körülveszi. Az érzelmek vihara tombol benne, és a kérdések végtelen árja kavarog a fejében, miközben az idő egyre fogy, és a remény egyre távolabbra tűnik.

Márpedig az azonnal riadókészültségbe kapcsoló anyai ösztönnek nem lehet más célja, mint hogy mindig, minden körülmények között megvédje a gyermekét, még saját magától is. Bármi áron. Ha kell fenyegetőzik, kiabál, vádaskodik, ha kell könyörög vagy hazudik: elhazudja a múltat, a jelent, a jövőt, nem érdekli az sem, ha lebukik, szebb képet fest, mint a valóság, de ha minden eszköze elfogy, akkor működésbe léphet az áldozati szerep is.

A "Jóccakát, anya" című előadásban Thelmának (Györgyi Anna) mindössze két órája áll rendelkezésére, hogy lezárja a közös életét lánya, Jessie (Kiss Anna Gizella) mellett, aki a válása után költözött hozzá. De vajon elegendő-e ez a rövid időszak a múlt békés elengedésére? Jessie nyilvánvalóan a legfontosabb gyakorlati feladatokra összpontosít: mikor érkezik a bolt szállítmánya, hogyan rendelhet anyjának a kókuszos és édes fügés bonbonból, milyen méretű szemeteszsákra van szükség, hogyan üzemel a mosógép, és hol találhatóak a konyhai eszközök. Mindezek a hétköznapi kérdések arra utalnak, hogy a boldogság és a jövő építése a mindennapi apróságokban rejlik, még akkor is, ha az idő sürget.

Azt próbálja kideríteni az anyjától, aki nemcsak a rémület által, hanem az életének eddigi stratégiái miatt is "beszámíthatatlan", hogy mi zajlott a gyerekkorában. Az anyja szavait legalábbis fenntartásokkal kell kezelni, hiszen soha nem beszéltek a betegségéről, a család történetéről, arról, mi történt az apjával vagy a testvérével. Minden részlet kulcsfontosságú, hogy megértse a múltját és a jelenét.

Az anya, akit láthatóan évek óta lánya szolgálata kötött össze, kétségbeesetten küzd a saját érzelmeivel. A gyakorlati megoldások most hidegen hagyják, hiszen egyetlen kérdés foglalkoztatja: mi vezetett odáig, hogy a lánya ilyen végzetes döntésre jutott? Milyen mély, rejtett indok húzódik meg a háttérben, ami arra késztette, hogy a halál gondolatával játszadozzon? Az anya szívében tombol a kíváncsiság és a félelem; mindenáron tudni akarja az igazságot. Lázasan kutat az okok után, önmagát ostorozza, de másokat is felelőssé tesz, miközben a múlt sebeit idézi fel. Mert ha végre rátalál a válaszra, talán még van esélye eltéríteni a lányát a sötét úttól, ami felé halad.

Marsha Norman "Jóccakát, anya" című drámája 1983-ban debütált, és azonnal elnyerte a Pulitzer-díjat, valamint Tony-díjra is jelölték. A történet 1986-ban filmadaptációt is kapott, amely tovább népszerűsítette a művet. Ez a darab egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy az élet leglényegesebb kérdéseiről mélyrehatóan diskuráljunk. A végső elmúlás árnyékában a szereplőknek bátorságot kell gyűjteniük ahhoz, hogy felfedezzék saját múltjuk és lelki világuk legmélyebb, legelrejtettebb zugait. Csak így érhetik el a valódi megértést és az érzelmi mélységet, amely lehetővé teszi számukra, hogy szembenézzenek a legnehezebb igazságokkal is.

Thelma és Jessie, bár némi fogcsikorgatás mellett, vállalják ezt a kihívást, míg Györgyi Anna és Kiss Anna Gizella az érzelmek gazdag palettáját vonultatják fel, bemutatva, mit élhet át az ember egy ilyen feszített szituációban. Györgyi Anna előadásában Thelma egy olyan anya, aki nehezen lát ki a saját világából: ha a kisrádióban slágerek szólnak, van egy keresztrejtvény a kezében, és a megfelelő mennyiségű édesség is rendelkezésre áll, akkor ő valójában jól elvan.

Amikor viszont a lánya nyugodt hangon közli vele, hogy akkor ő nemsokára elmegy - azután, hogy majd azt mondja: jóccakát, anya - fúriává változik, nem tud árnyaltan gondolkodni és empátiával vagy elfogató szeretettel fordulni a lánya felé. Hogyan is tudna, ha eddig sosem tette?

Kiss Anna Gizella egy valóban szerethető, ugyanakkor végső döntésében megkérdőjelezhetetlenül határozott lányt alakít. Jessie gondoskodik arról is, hogy az anyjának a halála után mindent előre elrendezzen: kit hívjon, hogyan intézkedjen. Még az utolsó pillanataiban is figyelmesen törődik vele. Mosolya sokszor megtévesztő, mivel az anya – és a nézők is – szeretnék azt hinni, hogy a lány meggondolta magát, és sikerült őt jókedvre deríteni, hogy talán mostantól minden másképp alakul. Azonban ebben a mosolyban éppolyan mértékben ott rejlik a keserűség, a szomorúság, az elfojtott feszültség és az elszántság, mint a döntés visszavonása miatti megnyugvás.

Györgyi Annát már számtalan produkcióban megcsodálhattuk, és nem titok, hogy kivételes drámai tehetséggel bír. Képes arra, hogy a legkomolyabb szituációkban is felcsillanjon benne a humor: Marsha Norman művében éppen ezt a kettősséget élhetjük át, hiszen a legdrámaibb pillanatok közepette is elhangzanak olyan mondatok, amelyekkel a közönséget megnevetteti. Kiss Anna Gizella pedig érett színészként lép színpadra, és a kamradráma bensőséges atmoszférájában előtűnik az a gazdag színészi eszköztár, amellyel hitelesen formálja meg a lány karakterét. Talán fiatalabb, mint a darabban és a filmben szereplő Jessie, de rendkívül meggyőzően mutatja be, miért is szenved a karaktere.

Az előadás egy varázslatos konyha-nappaliban bontakozik ki (látvány: Rákay Tamás), ahol a dinamikus párbeszédekhez (dramaturg: Cseh Dávid) kreatív rendezői megoldások társulnak, amelyek gazdagítják és felerősítik az élményt. Blaskó Borbála rendező irányítása alatt a konyha nem csupán háttér, hanem valódi szereplővé válik, ahol a pakolászó Jessie minden nehéz pillanatában támaszkodhat egy tányérra vagy villára, míg a szinte vendégként jelenlévő Thelma horgolása vagy újságja révén mutatja be, hogyan töltheti ki az életét a mindennapi elfoglaltságokkal.

A Bástya Színház előadásának hangulata nem csupán vidám, de nem is teljesen szomorú. Az anya és lánya közötti kapcsolat valójában rendkívül bájos, és a nézőtéren ülve, a sötét biztonságos ölelésében lélegzetvisszafojtva szemléljük, ahogy próbálnak megbirkózni egymással. Mi, a nézők, távol vagyunk az ilyen súlyos dilemmáktól, az élet nem kényszerít minket ilyen nehéz döntések elé... Vagy talán mégis? Hálás szívvel tartozunk Thelmának és Jessie-nek, hogy bátorságot merítenek belőlünk és hangot adnak azoknak a nehezen kimondható gondolatoknak, amelyekkel mi magunk nem merünk szembenézni. Talán éppen ők segítenek nekünk, hogy elgondolkodjunk bizonyos életszemléleteken, mielőtt elhangzik a dráma kulcsmondata: "Túl késő, anya."

Györgyi Anna és Kiss Anna Gizella közös játéka megindító a színpadon, és azt is jó látni, ahogy a meghajláskor megfogják egymás kezét és összemosolyognak. Jóccakát, mindannyiunknak.