Iványi Gábor szavaival élve: "Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a végső döntés egyetlen egyén kezében összpontosul, aki meghatározza, hogy a törvény kinek az életére vonatkozik, és ki marad kívül az alkalmazásából."

A független újságok már megszólaltak, most a civileket kérdeztük, mit gondolnak az átláthatóságinak nevezett, valójában a kormánykritikus hangokat megcélzó törvénytervezetről. Kiderült: mindenki a legrosszabbra készül, de mindenki reménykedik és készen áll a küzdelemre.

Nem csak felidézni sem tudjuk hirtelen az összes történést, ami az úgynevezett átláthatósági törvény körül történt az elmúlt egy hétben, de még azt sem tudjuk, hogy nevezzük.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a civilek és a kormánytól független médiák felszámolását célzó törvényjavaslat - mely már átment az igazságügyi bizottságon, és valószínűleg egy héten belül megszavazzák, tehát szinte biztosra vehető - Halász János képviselő kezdeményezésének eredménye. Az igazi "nyertes" azonban Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője. Ez a hivatal mostantól összeállíthat egy névsort azokról a szervezetekről és cégekről, amelyek "külföldi finanszírozásból működnek" és "sértik Magyarország érdekeit". Ha a parlament rábólint a javaslatra - ami szinte elkerülhetetlen - akkor ezek a szervezetek olyan szankciókkal nézhetnek szembe, amelyek szinte biztosan a működésük leállításához vezetnek, vagy legfeljebb csökkentett üzemmódban folytathatják tovább tevékenységüket.

A részletekért a 24.hu összefoglalóját ajánljuk, már amennyi részlet egyáltalán ismert; azokra a jogos kérdésekre, hogy mit jelent a "külföldi pénz" és "az ország érdekei" elleni tevékenyég, nincs válasz. Mivel a legtöbb független szervezet (civilek, lapkiadók) élete során fogadott már el valamilyen adományt (csak hogy érezzük a helyzet súlyát: az EU-s pályázatok is ide számítanak, amelyek, tudjátok, abból az uniós költségvetésből származnak, amelyből a magyar állam is részesül), az meg végképp szabadon értelmezhető, mit jelent az ország érdekei ellen dolgozni (a kormánypárt szerint például azt, hogy bármilyen ügyben, stílusban és mértékben kritizálni őket).

A helyzet világosan mutatja, hogy a politikai táj átalakulása nem csupán véletlen egybeesés, hanem tudatos stratégia része. A választások előtti időszakban, alig egy évvel a voksolások előtt, egy újonnan feltűnő, rendkívül népszerű ellenzéki párt árnyékában a hatalom fokozatosan felszámolja a nem kormánypárti sajtó maradványait. Ezt már a döntéshozók is nyíltan elismerik, és egyre inkább elhagyják azt a látszatot, hogy az egész egy őszinte, az ország javát szolgáló törekvés lenne. Az egyik prominens fideszes politikus már konkrétan megnevezett szerkesztőségeket, amelyeknek érdemes felkészülniük a nehéz időkre. Egy pécsi képviselő pedig egy független újságíró kérdésére úgy reagált, hogy "kérdezz, amíg kérdezhetsz", ezzel is jelezve, hogy a szólásszabadság egyre inkább veszélybe került. Lánczi, a kormányzati kommunikáció fontos alakja, azt a megnyilvánulást tette, hogy ha valaki aggódik, az nyilvánvalóan már a saját feljelentését is előkészíti, hiszen szerinte aki fél, az biztosan külföldi támogatásból működik. Ez a retorika rámutat arra, hogy a félelem és a kontroll szövevényes hálója egyre inkább behálózza a közéletet.

Együttérzésünkkel és megértésünkkel persze gyakran hallhatjuk, hogy "aki nem titkol semmit, annak nincs mitől félnie", valamint hogy teljesen normális, ha egy ország lépéseket tesz a közbeszéd védelme érdekében, hogy elkerülje a külföldi érdekek befolyását a választási folyamatokban. Azonban mindannyian, akik figyelemmel kísérjük az eseményeket, tisztában vagyunk azzal, hogy mi is zajlik a háttérben. Az ilyen manipulációkat párkapcsolatokban vagy munkahelyeken gaslightingnak nevezik, és miért ne alkalmazhatnánk ezt a kifejezést a politikai színtérre is?

Ez a cikk nem csupán a mi véleményünkről és aggodalmainkról szól, hanem egy fontos ügyet is szeretnénk kiemelni. Az okunk, hogy így kezdjük, nyilvánvaló: a törvénytervezet ellen szinte minden független szervezet, így a Central Médiacsoport is, nyíltan kiállt. Továbbá, nem áll módunkban többé az objektivitás álarcát magunkra ölteni, ha a Lex Putyinról beszélünk; az objektivitás nem jelenti azt, hogy érzelmek és vélemények nélkül nyilatkozunk. Valójában csak akkor lehetünk valóban tárgyilagosak, ha nevén nevezzük a dolgot: ez a jogszabály Magyarországot szinte megkülönböztethetetlenné teszi Oroszországtól.

A média már kifejtette a véleményét – a kormánytól független hírportálok főszerkesztői soha nem látott módon sorakoztak fel a Parlament előtt, és mindannyian ugyanazon nézetet osztották. Mi azonban azokra voltunk kíváncsiak, akik talán megúszhatják a politikai vitákat: a civilekre, akik távol maradnak a pártpolitikai harcoktól, de a szakpolitikával gyakran összefonódnak. Ők azok, akik sok esetben az állam feladatait látják el, különösen olyan ügyekben, amelyeket az állam vagy figyelmen kívül hagy, vagy éppen ellenkezőleg, hátráltat: a kisebbségek jogai, a marginalizált csoportok helyzete, az oktatási rendszer, az egészségügy, a mentálhigiénia, a közéleti részvétel és a közösségszervezés területein. Hamarosan kiderült:

Kíváncsiak voltunk arra, mi jár a fejükben, amikor először értesültek a törvénytervezet tervezetéről. Készen állnak-e a hatályba lépésre, és vajon lehetséges-e egyáltalán felkészülni az ilyen változásokra? Szükség van-e vészforgatókönyvre? Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője osztotta meg velünk gondolatait, emellett a civil öntudat és szerveződés terén tevékenykedő A Közélet Iskolája programról is beszélt. Továbbá, a vasárnapi, több tízezres demonstráción korábbi interjúalanyunk, Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! lakhatási szegénység ellen harcoló szervezet alapítója is megszólalt. Hodász András, lapunk publicistája pedig konkrét lépéseket javasolt a helyzet kezelésére.

Első reakcióm az volt, hogy ez a helyzet nem meglepő: amikor az alternatívák kimerülnek, a zsarnoki hatalom automatikusan fellép. Olyan ez, mint egy beolajozott leejtő, ami végül a megsemmisülésünkhöz vezet. A Harcosok Klubja is erről a folyamatról szól. Fontos, hogy ne becsüljük alá a hatalom hatását: először az alapvető emberi jogainkat fosztják meg tőlünk, majd a méltóságunkat, végül pedig az életünket.

Ez a lépés nem csupán alattomos, hanem egyenesen életveszélyes is. Az az elképzelés, hogy nincs mitől félnünk, csupán illúzió és hazugság: mindannyian tudjuk, hogy végső soron csak egyetlen ember fogja megmondani, hogy kire vonatkozik a törvény, és kire nem. Különféle alkuk és háttérmegállapodások fognak születni; de a törvény szigora a többségre fog lecsapni. Az eljárás így bizonyíthatóan torz és hamis lesz. A lényeg az, hogy ez a gazember lehetőséget kap arra, hogy „jogosan” eltüntesse azokat, akik nem osztják a nézeteit. Bűnné válik, ha az emberek egymással diskurálnak, ha kimerészkednek az utcára. Pedig ez egy alapvető jog, amely már az ókori Róma idejéből származik: a morgás joga. A népnek nem szabad megtiltani, hogy kifejezze elégedetlenségét.

Jelenleg hallás után próbálunk játszani, és még csak sejtjük, hogy a gyakorlatban hogyan fog ez megvalósulni. Már eddig is sújtottak minket: inkasszók, forrásmegvonások formájában. Az állam jogellenesen vette el a támogatásainkat, majd az egész helyzetből behajtási ügyet kreált. Ami eddig nem oldódott meg, az most párhuzamosan fog zajlani az eddigi zaklatás mellett, miközben az állam feladatainak ellátására kényszerülünk. Ez igazán ördögi koncepció, még egy kis vallásos színnel megfűszerezve: nem ez az első eset, hogy ilyet látunk. Sok kollégám azért harcol, hogy elkerülje a pénzének elvesztését, de ez már nem vezet sehová: tiltakozni kell, nem pedig azt bizonygatni, hogy "ez rám nem vonatkozik". Nem hiszem, hogy ezzel kárt okoznék a kollégáimnak vagy azoknak, akiken segítünk. A törvény, amellyel szemben állunk, alattomos és ártó szándékú, és nem tudjuk, milyen következményekkel jár majd, de készen állunk arra, hogy harcoljunk ellene.

Már a papságom tíz éve alatt meggyűlt a bajom a vezetőséggel a politikai véleményem miatt. Akkoriban sokan kérdezgették, miért lettem ellenzéki - egyházi körökben ez furcsának tűnt. Azt mondtam nekik, nem én lettem ellenzéki, a Fidesz tagadott meg mindent, amit korábban hirdetett és vallott.

Tudom, hogy sokakban most düh, harag és frusztráció lakozik. Coachként szeretném hangsúlyozni, hogy a düh gyakran mélyebb gyökerekre vezethető vissza: a félelemre. A félelemből születik a harag, amely pedig könnyedén gyűlöletté alakulhat. Ez a félelem teljesen jogos, hiszen sokak számára fontos emberek, értékek és közösségek vannak veszélyben. Mégis arra bátorítalak benneteket, hogy ne hagyjátok, hogy ez a harag, ez a félelem gyűlöletté nőjön. Az országunk már túlélt rengeteg despotát és önző uralkodót, és most is képesek vagyunk arra, hogy bölcsebben reagáljunk.

Nem tagadhatom meg önmagam, ezért el kell engedjelek titeket egy coaching házi feladattal. Fontos, hogy figyeljetek a mentális egészségetekre! A harag és a tehetetlenség érzései rendkívül megterhelőek. Ne hagyjátok, hogy ezek az érzések eluralkodjanak rajtatok! A hatalom arra törekszik, hogy elkeseredjetek, megundorodjatok a politikától és feladjátok. Ne hagyjátok, hogy ez megtörténjen! Dönthettek úgy, hogy távolabbról szemléltetek, de soha ne veszítsétek el a politikai aktivitás iránti elkötelezettségeteket!

Azt ajánlom, hogy maradj aktív, és ne félj cselekedni. Mit tehetsz? Keresd azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, mert a közösség ereje csodákra képes. Az "nem vagyok egyedül" érzése valódi támaszt nyújt. A tehetetlenség ellen az egyik leghatékonyabb fegyvered az aktív részvétel: cselekedj ott, ahol vagy, a saját határaidon belül. Gondolkodtál már azon, hogy előfizess az ellenzéki sajtóra? Ha még nem tetted meg, egy kicsi hozzájárulás, akár egy imádság is segíthet!

A civil szervezetek azért vannak, hogy válaszoljanak a társadalom kihívásaira. Az Utcáról Lakásba! Egyesületet azért indítottuk útjára most már több, mint egy évtizede, hogy az otthontalan, létbizonytalanságban élő embereknek legyen hol laknia. Ma már több száz embernek biztosítunk otthont. Viszont a munkánk része az is, hogy beszéljünk a lakhatásról, hajléktalanságról. Mert

Azért, hogy változtassunk ezen, gyakran javaslatokat, vagy éppen kritikát kell megfogalmazzunk a mindenkori hatalom felé. A saját erőnk kevés lenne a probléma megoldásához, és az emberek jogainak a biztosítása az állam dolga. Ma már mindenki tudja, hogy a lakhatás emberi jog. Ez az emberi jog mégsem érvényesül, ezért a munkánk továbbra is nagyon fontos. Arról, hogy egy emberi jog nem érvényesül, beszélni kell.

Fontos, hogy hangot adjunk a problémáknak, még akkor is, ha a hatalom kritikájától nem mentes a diskurzus. Mi elkötelezettek vagyunk az otthontalan emberek melletti kiállásban, és helyet biztosítunk számukra ebben a fontos küldetésben. Még ha a feladat nehéz egyeztetésekkel is jár, és konfrontációt is jelent, vállaljuk ezt a kihívást. Közvetlen kapcsolatban állunk a legnagyobb szükségben lévőkkel, és képesek vagyunk megfogalmazni a hatalom számára, hogy hogyan tehetné igazságosabbá a társadalmi rendszert. Ezért nem hagyhatják, hogy elhallgassanak minket! Ki vállalná a stafétát az otthontalan emberekért, a lakhatási szegénységben élőkért, ha mi nem tesszük?

Ha nem lennék az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik alapító tagja, és nem érintene közvetlenül a több tucat kollégám és a több száz bérlőnk sorsa, akkor is itt lennék veletek, a saját gyerekeim jövője miatt. Mert egy olyan világot szeretnék nekik, ahol a véleménynyilvánítás értéket képvisel, és számít, hogy ők is részt vesznek a közösségi életben. A szabad véleménynyilvánítás elfojtásával mindenki hátrányos helyzetbe kerül. Mi is veszítünk, mint minden civil szervezet, de legfőképpen a bérlőink, akik ránk támaszkodnak. Nem csak a média és a tartalomgyártók szenvednek, hanem mindenki, aki érdeklődik a hírek iránt, aki kíváncsi a világ eseményeire, és szeretne gondolkodni. A hatalom is hátrányos helyzetbe kerül, mert nélkülünk nem fogják észrevenni, hogy mit tehetnek egy élhetőbb társadalomért. De valójában nem félnek attól, hogy mit veszíthetnek, mert mélyen tudják, hogy már sokat elveszítettek.

Mi viszont nem engedhetjük meg, hogy elveszítsük a szavunkat, hiszen nem lehet mindenkit elnémítani. Mindenki civil, és ti is azok vagytok, akik itt álltok mellettünk, és együtt hangoztatjátok, hogy nem tűrjük el, hogy elvegyék tőlünk a hangot.

Amikor szembesültünk a törvényjavaslattal, akkor egy pillanatra megijedtünk. De aztán rögtön arra gondoltunk, hogy most nem félni kell, hanem erősnek lenni egymásért, és azokért, akikért dolgozunk. A Közélet Iskolájában képzéseket tartunk civil szervezetek és mozgalmak számára, amik mind egy demokratikus és igazságos Magyarországért dolgoznak. Abban segítjük a nálunk tanuló évente több mint 1500 embert, hogy minél hatásosabban tudják végezni a munkájukat, hogy sikereket érjenek el a közösségeik és az egész társadalom érdekében. Ezért a következő gondolatunk az volt, mit tehetünk, a Közélet Iskolája hogyan támogathatja a szerveződő embereket most, amikor a kormány nyíltan ellenünk fordul, és ellehetetlenítené az egész civil szféra működését.

A düh, ami most bennünket fűt, szinte tapintható: frusztráló, hogy ahelyett, hogy a munkánkra összpontosítanánk, kénytelenek vagyunk arra figyelni, hogy a hatalom próbálja megfélemlíteni és megállítani a hangunkat. De pontosan tudjuk, hogy ez a manipuláció a célja – elfárasztani minket, elvenni a kedvünket. Szerencsére azonban nem vagyunk egyedül ebben a harcban. A csapatunk, valamint a szövetségeseink és támogatóink közössége rendkívüli erőt ad nekünk. Az ilyen politikai lépések visszafelé is elsülhetnek, hiszen a "nem hagyjuk magunkat" és a "többek vagyunk, mint valaha" gondolatok inspirálnak minket arra, hogy továbbra is együtt küzdjünk a céljainkért.

A Közélet Iskolájában elkötelezettek vagyunk amellett, hogy támogassuk más civil szervezeteket ebben a kihívásokkal teli időszakban. Célunk, hogy eszközöket biztosítsunk számukra, amelyek segítenek a közösségeknek abban, hogyan reagáljanak, ha törvénykezési változások érinthetik őket, vagy hatósági ellenőrzés alá kerülnek. Meggyőződésünk, hogy a szerveződés és az állampolgári aktivizmus nem csupán jog, hanem alapvető emberi szükséglet. Magyarországon a múlt során már számos erős közösség és mozgalom alakult, és a jelenben is folyamatosan építjük ezeket. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani, mert mindig megtaláljuk a módját, hogy kifejezzük véleményünket és kiálljunk értékeink mellett.

Folyamatosan azon fáradozunk, hogy megtaláljuk a legjobb utakat a munkánk folytatására: képzéseket szervezünk civil szervezetek számára, és ösztönözzük az emberek aktív részvételét a közéletben. Jelenleg szoros együttműködésben állunk szülészeti szervezetekkel, helyi érdekvédelmi csoportokkal és zöld kezdeményezésekkel. Számos nyitott programot kínálunk, amelyekre bárki csatlakozhat, aki szeretne tenni egy helyi ügyért vagy hozzájárulni egy igazságosabb jövő megteremtéséhez.

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy mélyebben megértsük, mit fog jelenteni a törvényjavaslat elfogadása, és izgatottan várjuk a jogszabály végleges formáját. Ezek a napok rendkívül megterhelőek, és alaposan át kell gondolnunk, hogyan tudunk biztonságosan működni a jövőben, hogy a 150 civil szervezet közé tartozó tagjainkat továbbra is tudjuk fogadni. Felkészülésünk során arra törekszünk, hogy megerősítsük munkatársainkat és közösségünket, hiszen ilyen körülmények között rendkívül nehéz a mindennapi életet élni. A pánikba esés nem csupán fölösleges, hanem pontosan azt a reakciót váltja ki, amit az elnyomó hatalom elvár tőlünk.

Több egészségügyi és gyermekjóléti szakembert, valamint szervezetet kerestünk meg, és meglepő módon szinte mindenki hasonló válaszokat adott: tisztában vannak a helyzet súlyosságával és a téma fontosságával, de politikai állásfoglalást nem kívánnak tenni, ezért inkább tartózkodnak a nyilatkozattól. Néhányan még azt is megosztották velünk, hogy szívesen felszólalnának, de aggódnak klienseik, pártfogoltjaik és pácienseik biztonsága miatt. Ez érthető: a csend nem feltétlenül a kompromisszumnak, hanem sokkal inkább a felelősségvállalásnak a jele, hiszen számukra fontosabb, hogy folytathassák munkájukat - nem saját magukért, hanem azokért, akiken segítenek. Egy gyermekegészségügyi területen tapasztalt pszichológus, aki civil aktivista is, név nélkül osztotta meg gondolatait.

"Figyelj, amikor először megláttam, hogy benyújtották ezt az átláthatósági törvényt, konkrétan megálltam, és csak bámultam a monitort. Tudod, van az a pillanat, amikor így beüt, hogy jó, akkor most tényleg szintet léptünk. Nem mondom, hogy meglepett, mert az ember már próbál nem meglepődni, de attól még gyomron vágott. Mert ez nem arról szól, hogy akkor most minden transzparens lesz, hanem hogy lett egy újabb csatorna, amin keresztül bárkit ki lehet emelni, akit épp útban találnak. Hogy készülünk-e rá? Hát... szerintem ez nem olyan, amire igazán fel lehet készülni. Nyilván beszélgetünk róla, figyelünk, próbálunk kicsit kevesebbet posztolni, kicsit több VPN, Signal, kevesebb Messenger, de közben meg ott van benned az érzés, hogy