Húsvét hétfőn, 88 esztendős korában távozott az élők sorából Ferenc, a nép pápája.
A katolikus egyház vezetője, február 14-én, kórházba került hörghuruttal. Este egy hivatalos sajtóközleményben Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója tájékoztatta a közvéleményt: "A pápa légúti fertőzésben szenved, állapota kielégítő, csak enyhe láza van, és derűs a kedve, emellett néhány újságot is átböngészett." Azonban február 18-án aggasztó hírek érkeztek; bár a pápa hangulata továbbra is jó, az orvosok felfedezték, hogy állapota nem javul, és kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, amelyre gyógyszeres kezelést írtak elő.
Noha idős korban egyébként is hatalmas kockázatot jelent a tüdőgyulladás, Ferenc pápa esetében különösen kritikus volt ez a diagnózis, hiszen kamaszként a jobb tüdeje egy részét eltávolították.
A pápa már korábban is gyengélkedett, ezért 2024-ben a Vatikán nyilvánosságra hozta, hogy milyen temetést képzelt el magának - mondanunk sem kell, hogy ahogyan az életét is a lehető legvisszafogottabb keretek között élte - erről majd később -, úgy a temetésének sem szeretett volna nagy feneket keríteni. A hagyományoktól eltérően az volt a kívánsága, hogy ne a Vatikánban, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék örök nyugalomra - ide járt imádkozni külföldi útjai előtt. Illetve magával a szertartással is határozott elképzelései voltak: egyszerűsített ceremónia, és nyitott koporsós felravatalozás egy sima, cinkkel bélelt fakoporsóban a szokásos ciprus, ólom és tölgyfa koporsóhármas helyett.
Jorge Mario Bergoglio 2013. március 13-án került a katolikus egyház élére, miután XVI. Benedek pápa lemondott egészségi okok miatt. A Szent Ferenc nevét választotta, hogy kifejezze elkötelezettségét egy olyan egyház iránt, amely a szegénység, a béke és a szolidaritás értékeit helyezi előtérbe.
Jorge Mario egy ötgyermekes család legidősebb tagjaként látta meg a világot. Élete kezdetén nem volt benne biztos, hogy papként fogja szolgálni a közösséget. Vegyésztechnikus végzettséget szerzett, és a szakterületén helyezkedett el, ám a megélhetés érdekében különböző másodállásokat is vállalt: dolgozott kidobóemberként, portásként és takarítóként is.
1958-ban, 22 évesen lépett be a jezsuita rendbe, ezt követően humán, filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, sőt, ő maga irodalmat és pszichológiát tanított. Bő egy évtized telt el azonban, mire pappá szentelték: 1969. december 13-án lett az egyház tagja.
Bergoglio pályafutása izgalmas fordulatokat hozott az évtizedek során. 1973-ban vette át a jezsuiták tartományfőnöki posztját Argentínában, miközben az egyetemi oktatás terén is aktívan részt vett. Később a Colegio de San José rektoraként tevékenykedett, emellett plébánosi feladatokat is ellátott San Miguelben. 1986 márciusában Németországba utazott, hogy befejezze doktori disszertációját. Visszatérve, felettesei a Buenos Aires-i Colegio del Salvadorba, valamint a córdobai jezsuita templomhoz küldték, ahol lelki irányítóként és gyóntatóként szolgált.
Antonio Quarracino bíboros, Buenos Aires érseke, volt az, aki felismerte a tehetségét, és ennek köszönhetően II. János Pál pápa 1992-ben Auca címzetes püspökévé és Buenos Aires segédpüspökévé nevezte ki. Ez a pozíció különösen fontos volt számára, hiszen szülővárosának szolgálatát jelentette. Öt évvel később, 1997-ben a Buenos Aires-i koadjutor érsek rangjára emelték, de sajnos csak kilenc hónapig tölthette be ezt a szerepet, mivel Quarracino bíboros váratlan halála után, 1998-tól érsek, majd 2001-től bíboros lett, és ez idő alatt elkötelezetten szolgálta a híveit.
"Az embereim között sok a szegény, és én is közéjük számítok" - hangoztatta nemegyszer, pápai hivatala alatt is hű maradt e meggyőződéséhez.
Bár 2013-ban hivatalosan is átvehette az egyház vezetését, már II. János Pál halála előtt is komoly esélyesnek számított. A pletykák szerint 2005-ben, Ratzinger bíboros után ő kapta a második legtöbb szavazatot, ám végül XVI. Benedek lett a pápa, nem ő. Ez elsőre óriási csalódásnak tűnhetett, de Bergoglio számára nem volt ok a panaszra, hiszen így visszatérhetett Buenos Airesbe, ahol igazi rocksztárként ünnepelték. Hívei rajongtak érte, és a több mint 3 milliós városban még azok is tudták, ki ő, akik nem a vallási életben mozogtak otthonosan.
Ratzinger lemondása után szinte biztosra vehető volt, hogy az utódja győzni fog: 2013. március 13-án választották meg, majd március 19-én sor került a beiktatására is. Ekkor egymillió zarándok érkezett Vatikánvárosba, hogy tanúja legyen ennek a jelentős eseménynek.
Beszédében olyan megfontolandó gondolatok hangoztak el, mint hogy "figyeljünk oda a teremtett világ minden részére, a környezetünkre és minden élőlényre, kiemelten a hátrányos helyzetűekre, a szegényekre." Emellett megemlítette, hogy "a gyűlölet, a gőg és az irigység mérgezi meg életünket." Azonban a legmaradandóbb üzenete az volt: "csak az képes igazán védeni, aki szeretettel szolgál másokat."
Megválasztását követően Ferenc pápa egyértelműen megmutatta, hogy új irányt kíván venni, amely eltér elődjei hagyományos megközelítéseitől. Kiemelt figyelmet fordított a szegénység és a migráció problémáira, valamint elkötelezte magát az inkluzív gondolkodás mellett. Noha a melegházasságot elítélte, hangsúlyozta, hogy a homoszexuális emberek iránt szeretetteljes és tiszteletteljes hozzáállás szükséges. Az egyházfő nem csupán a környezetvédelem melletti elkötelezettségét tette hangsúlyossá, hanem bátor bírálatot is megfogalmazott a háborús törekvések ellen, és más vallási vezetőkkel való párbeszédre is nyitott volt. Emellett kritikusan viszonyult a kapitalista rendszerekhez, és nyíltan elítélte azokat az országokat, amelyek elutasító politikát folytattak a migránsokkal szemben – köztük Magyarországot is.
A katolikus egyház konzervatív vezetői aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a pápa eltávolodik a hagyományos tanításoktól. Véleményei, különösen az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban, sokak szerint túllépték a püspöki hatáskörét, és ezzel feszültséget okoztak a hívők körében.
Ez azonban a híveket cseppet sem riasztotta el; az évszázad egyik legkedveltebb pápájává nőtte ki magát. Karizmatikus és közvetlen kommunikációs stílusával olyan embereket és társadalmi csoportokat is meg tudott szólítani, akiket korábban egyetlen egyházfő sem tudott elérni. Ráadásul ügyesen kihasználta a média erejét, hogy hidakat építsen a hívők és a hitetlenek között, ezzel is hozzájárulva a párbeszéd és a megértés előmozdításához.
