Hadházy: Kásler közpénzből fenntartott "Onkológiai Akadémiája" 765 millió forintért vásárolt egy luxusvillát egy orosz milliárdos vállalatától.


Bár a Magyarságkutató Intézettől júniusban távoznia kellett, az úgynevezett Onkológiai Akadémiájával a közpénzek közelében maradt Kásler Miklós volt miniszter. Hadházy Ákos hétfő reggeli Facebook-posztjában azt írja: kikérte azt a szerződést, amellyel a teljes egészében közpénzből fenntartott Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány megvett egy budai luxusvillát, illetve azokat a szerződéseket is, amelyek annak felújításáról szólnak.

A dokumentumok alapján kiderült, hogy az alapítvány, amelynek gazdálkodását az Állami Számvevőszék májusban közzétett jelentésében több ponton is kifogásolta, 765 millió forintot költött egy ingatlanra. Az ingatlant a Gorod Pro Kft. értékesítette, amely a leggazdagabb magyarok közé tartozó orosz-magyar testvérpár egyik tagjának, Rahimkulov Timurnak a tulajdonában áll (az ő fiának a közgazdasági vizsgáztatásával kapcsolatos botrány is napvilágot látott). A cégnyilvántartás szerint 2021-ben, amikor a szerződést megkötötték, a Gorod Pro számára ez volt az egyetlen adásvétel, amely árbevételt hozott, az eltelt három évben pedig mindössze 3,9 millió forint árbevételt és körülbelül 157,5 millió forint veszteséget könyvelhetett el.

A Hadházy által megszerzett szerződések alapján Kásler alapítványa nem csupán a Diána utcai ingatlan megvásárlására költött el jelentős összeget, hanem ezt követően 380 millió forintért felújították az épületet, többek között 700 négyzetméternyi területen kicserélték a külső és belső burkolatokat. A független képviselő szerint nemcsak az a felháborító, hogy valaki azt hitte, a magyar onkológia igényeihez egy háromnegyed milliárd forintos luxusvilla szükséges, hanem az is, ahogy Pintér Sándorék reagáltak az alapítvány gazdálkodását érintő, kritikus ÁSZ-jelentésre: a számviteli hiányosságokra és szabálytalanságokra azt válaszolták, hogy "a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány nem lopott, nem csalt, nem hazudott, a kapott állami támogatás felhasználása célhoz kötötten történt."

Related posts