Gyarmati István: Ukrajna Európai Uniós tagságának lehetősége a közeljövőben nem tűnik megvalósíthatónak, azonban létezik egy alternatív megoldás.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio véleménycikkei kapnak helyet. Ezek a publikációk a szerzők egyéni nézeteit tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] címre. A megjelent írásokat itt találja.

Úgy tűnik, hogy a ritka egyetértés egyik példája között Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij között az a vélemény, miszerint Ukrajna a jövőben csatlakozhat az Európai Unióhoz.

A tagságra való felkészülés, ahogy eddigi tapasztalataink is mutatják, egy rendkívül összetett és időigényes folyamat. Ezt a folyamatot lényegében lehetetlen jelentősen leegyszerűsíteni vagy felgyorsítani. Ennek oka, hogy a folyamat időtartamát és sebességét objektív szempontok alapján csak úgy lehet növelni, ha a tagjelölt ország elősegíti a belső reformokat és teljesíti az Unió előírásait. A komplexitás érzékeltetésére: az uniós joganyag összesen körülbelül 22 000 oldalt tesz ki, ami jól mutatja, mennyire részletes és alapos az uniós szabályozás.

Természetesen az Unió is hozzájárulhat a folyamat felgyorsításához, de ennek egyetlen lehetséges módja az, ha hajlandóak vagyunk engedni a felvételi és tagsági kritériumok szigorúságából.

Ez viszont jelentős ellentétben áll az Unió és a tagállamok érdekeivel, ráadásul hosszú távon a tagjelöltek szempontjait sem támogatja.

Ezért azt gondolom, hogy aktuálpolitikai okokból gyorsításról beszélni ócska rövidlátó propaganda. Vagy nem lehetséges, vagy nem szabad megtenni. Arról nem is beszélve, hogy felelőtlen módon várakozásokat és reményeket kelt a tagjelöltben - és itt nemcsak a kormányzatról, de még csak nem is csak a politikai elitről beszélünk, hanem az egész népről. Ennek az eredménye - ahogy azt a Nyugat-Balkán országaiban látjuk - kiábrándulás, elfordulás az Uniótól, ami a belső reformok lassulását, akár leállítását is eredményezheti, külpolitikailag pedig a Nyugattól való elfordulást. Itt, azt gondolom, elég Szerbia példáját említeni.

De elismerem, "valamit csinálni kell". A demokratikus Európa helyes elkötelezettsége Ukrajna mellett - és itt csak egy független és demokratikus Ukrajna jöhet szóba - azt jelenti, hogy ebben a kérdésben lehetséges az előrelépés. Annál is inkább, mert, mint mondtuk, ebben a kérdésben jelenleg nem kell orosz vagy amerikai ellenállással megküzdenünk. Ki kell használni ezt az állapotot, mert nem biztos hogy örökké tart. Ukrajna EU-s tagságának kérdésében a konkrét előrelépés szükséges és lehetséges. Ez valószínűleg nem mindig lesz így: Oroszország egyszer sajnos majd felismeri, hogy Ukrajna uniós tagsága sokkal "veszélyesebb" számára, mint a NATO-tagság lenne (idővel lesz is).

Csak nem úgy, ahogy ezt mostanában demagóg politikusok szorgalmazzák, azaz nem a felvételi folyamat "felgyorsításával", hanem egy új, az új helyzethez alkalmazkodó megoldás kidolgozásával és megvalósításával .

Kiindulópontként megállapíthatjuk, hogy a tagság Ukrajna számára jelenleg nem elsősorban gazdasági vagy a demokráciaépítési kérdés. Sőt: az esetleges "felgyorsítás" olyan kötelezettségeket róna Ukrajnára, amelyeket még ha valóban komolyan elkötelezett is a demokrácia és a jogállamiság mellett, gyorsan nem lehet megvalósítani.

Valójában a teljes tagság jelenleg súlyos kockázatot jelentene Ukrajna gazdaságára, mivel az áruk szabad áramlása számos területen komoly károkat okozna, és végső soron az ukrán gazdaság teljes összeomlásához vezethetne.

Ukrajna legégetőbb kihívása manapság a biztonság. Ebből kifolyólag sürgeti a NATO-tagságot, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ez jelenleg nem lehetséges, ezért alternatív biztonsági garanciák után is kutat.

Itt és most nem szeretném újra elmondani azt, amit már számos alkalommal kifejtettünk együtt elemzőtársaimmal, nevezetesen, hogy milyen biztonsági garanciákat nyújthatnánk mi, európaiak és amerikaiak Ukrajnának. Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy az uniós tagsággal kapcsolatban jelentős félreértések merültek fel.

Az Unió teljes jogú tagságának keretein belül olyan biztonsági garanciákat nyújt, amelyek jogi értelemben hasonló súllyal bírnak, mint a NATO ikonikus ötödik cikkelye.

Az Európai Unió alapdokumentuma, a lisszaboni szerződés 42(7) cikkelye a következőket tartalmazza:

Ha bármelyik tagállam területét fegyveres támadás éri, a többi tagállam - összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkelyével - köteles minden lehetséges támogatást és segítséget nyújtani az érintett állam számára. Ugyanakkor ez nem befolyásolja az egyes tagállamok saját biztonsági és védelempolitikájának sajátos karakterét.

Az e területen vállalt kötelezettségeknek és együttműködéseknek összhangban kell állniuk az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének keretein belül tett kötelezettségvállalásokkal. Ez a szervezet továbbra is kulcsszerepet játszik a részes államok kollektív védelmében, és a végrehajtás szempontjából is alapvető fórumnak számít.

Ha alaposan megvizsgáljuk és értelmezzük, akkor ez bizony egy virtigli biztonsági garancia.

Két komoly probléma látszik.

Az egyik egy általános probléma: sem a szerződő felek, sem a többi állam nem veszi komolyan. Nemcsak arról van szó, hogy kétségbe vonják, hogy az Európai Uniónak van-e képessége ezt a biztonsági garanciát alkalmazni - van -, hanem elsősorban arról, hogy a képességeket az Unió hajlandó-e alkalmazni. És el kell mondanunk, hogy sajnálatos, már-már bűnös módon nem hajlandó. Az első lépés tehát azt kell hogy legyen - Ukrajnától teljesen függetlenül is - hogy az Európai Unió realizálja a meglévő képességeket és demonstrálja, hogy képes és kész ezek alkalmazására. Nem "európai/EU hadsereg" létrehozásáról van szó - egyébként NATO-hadsereg sincs -, hanem a meglévő képességek összerendezéséről. A 42(7) cikkely 2. bekezdését elolvasva világosan látszik, hogy ebben az Unió jogilag megalapozottan együttműködhet a NATO-val.

Ahogyan az előzőekben említettük, ez a lépés nemcsak Ukrajna szempontjából elengedhetetlen, hanem jelentős mértékben hozzájárulna az Európai Unió tekintélyének, lehetőségeinek és befolyásának megerősítéséhez más területeken is.

Ez mind szép és jó, de hogyan segít ez Ukrajnán?

A biztonsági garanciákra Ukrajnának most van szüksége, nem sok év múlva, amikor remélhetőleg teljes jogú tagja lesz az Uniónak.

Ezt a bonyolult kérdést azonban meg lehet oldani. Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke már sejti, hogy a NATO 5. cikkelyének kiterjesztése Ukrajnára egy lehetséges irány. Azonban ez a lépés nem kivitelezhető, mivel a NATO alapelvei a kollektív védelemre épülnek, és ez a megközelítés nem illeszkedik a szövetség működéséhez.

Lehetséges, hogy az Európai Unió különös figyelmet szenteljen a politikai és biztonsági integrációnak, és egy új szerződés keretein belül bevonja ebbe Ukrajnát, sőt, Moldovát is. Ezáltal erősíthetné a régió stabilitását és együttműködését.

Egy lehetséges megoldás lehetne egy speciális megállapodás létrehozása, vagy akár a Nyugat-európai Unió újjáélesztése, amely új lehetőségeket nyithat meg.

A csatlakozási tárgyalások folyamata haladjon a saját ütemében, amelyet az ukrán belső reformok előrehaladása és lehetőségei szabnak meg.