Úgy tűnik, hogy Marco Polo talán saját maga szőtte meg izgalmas kalandjait.

Történészek véleménye szerint Marco Polo művében több tévedés és véletlen egybeesés található, ami arra utal, hogy valószínűleg nem a saját tapasztalatai alapján mesélte el a csodálatos kelet történeteit.

A XIX. században ismét napirendre került a kérdés, hogy vajon Marco Polo valóban járt-e Kínában. A téma iránti érdeklődés 1995-ben újabb fordulatot vett, amikor a londoni British Library Kína-részlegének igazgatója, egy merész könyv megjelenésével, hatalmas port kavart. A "Marco Polo nem járt Kínában?" című munkájában tudományos alapossággal tálalta fel a bizonyítékokat, amelyek arra utaltak, hogy a híres felfedező valójában nem is látogatta meg a távoli ázsiai országot, hanem csupán másoktól hallott történeteket tükrözött vissza saját élményeként.

Daniele Petrella, a Nápolyi Egyetem régésze is csatlakozott a kétkedők tudományos táborához. Régészeti nyomokat ugyan még nem találtak, de szerinte a válaszok viszont ott vannak a 700 éves útibeszámoló ellentmondásos soraiban.

A könyv nem Marco Polo keze alól került ki, hanem cellatársa, egy pisai lovagregények írására specializálódott szerző, Rustichello munkájának eredménye, amelyet 1298-ban, ófrancia nyelven rögzített. Marco Polo később a kéziratot latinra, valamint más nyelvekre is lefordította, ezzel elindítva a világutazó legendájának születését.

Bár a könyv tanúsága szerint a kalandor hosszú húsz évig barangolt Keleten, a mindennapi élet apróbb részleteiről szinte semmit sem rögzített. Például egyáltalán nem említi az európaiak számára még teljesen ismeretlen teázás hagyományát, sem pedig a korabeli világ egyik legimpozánsabb építményét, a kínai Nagy Falat. Ezzel szemben azonban más keleti népek szokásairól részletes beszámolókat osztott meg, amelyeket izgalmasan és élénken festett le.

Ez csupán két olyan tényező a sok közül, amelyek alátámasztják azt a feltételezést, hogy nagy valószínűséggel csak a Fekete-tengerig jutott el. Abban az időszakban sokak számára ez már a kelet határát jelentette, mivel a terület a Dzsingisz kán által létrehozott mongol birodalom részét képezte. Ugyanakkor Kína még mindig roppant távol volt tőle.

A velencei kereskedő a Fekete-tenger kikötőiben találkozott perzsa utazókkal, akik meséltek neki Kína titokzatos világáról. Ezt alátámasztja, hogy a kereskedő több mongol és kínai település nevét is perzsa megfelelőjükön említette, ahelyett, hogy az eredeti formájukat használta volna. Például Csüancsou kikötőjét Zaiton néven emlegette, ami szintén a perzsa nyelvből ered. Egy mongol hajóflotta leírásában pedig sűrű, fekete anyagról, chunairól írt, amely vízhatlanná tette a hajó deszkáit. Ez a titokzatos anyag volt az, amit Európában akkoriban még nem ismertek, és a perzsa nyelvben a szurok kifejezéssel illettek.

A történészek számos logikai ellentmondást fedeztek fel a híres beszámolókban, például Marco Polo állítása, miszerint szemtanúja volt Hsziangjang 1273-as ostromának. Azonban érdemes megjegyezni, hogy ő 1271-ben indult útnak, és csak 1274-ben, tehát egy évvel később érkezhetett Kínába, ha egyáltalán eljutott oda.

Kubiláj kán kétszer próbálta meg hódítani Japánt: először 1274-ben, majd pedig 1281-ben. Azonban a velencei utazó, aki a történteket rögzítette, összekeverte a két invázió részleteit. Például említi, hogy egy hatalmas tájfun pusztította el a visszatérő flotta egy részét, de nem pontosan tudta, melyik kísérlethez tartozik ez az esemény.

Marco Polo könyvében számos anomália és véletlen egybeesés található, amelyek arra utalnak, hogy valószínűleg nem közvetlenül tapasztalta meg a csodálatos Keletet, hanem mások elmondásai alapján alakította ki saját mítoszát. Egyre több történész, aki a korszakot tanulmányozza, arra a következtetésre jut, hogy ő a történelem egyik legnagyobb szélhámosaként vonulhat be.