Megérkezett az új világrend, és az amerikai guru felfedte Donald Trump titkos stratégiáját.
A vámháború piacokra gyakorolt következményeivel, illetve a kiújuló globális versennyel foglalkozunk következő Signature befektetői klubunkon.
George Friedman az interjú során kifejtette azt az elgondolást, amely szerint a nagyhatalmak vezetői csupán a globális helyzetekre reagálnak, és nem képesek alapvetően befolyásolni a világszínpadot. Szerinte a globális válságok határozzák meg a politikai döntéseiket, nem pedig a hosszú távú stratégiák. Példaként említi Andrew Jackson bevándorlással kapcsolatos intézkedéseit, valamint Franklin D. Roosevelt válaszát a bankválságra, amelyek mind a történelmi válságok nyomására születtek. Friedman érvelése rávilágít arra, hogy a vezetők gyakran a körülmények áldozataként lépnek fel, eltérve a megszokott normáktól.
Ezek a helyzetek jól illusztrálják, hogy a vezetők radikális átalakításokra szánta el magát, amikor rendszerszintű problémákkal találkoznak.
Friedman rávilágít Trump első elnökségének ellentmondásos természetére, kiemelve, hogy a politikai vezető határozott lépésekre törekedett a nemzetközi normák megkérdőjelezésében, amelyeket ő fenntarthatatlannak ítélt. Ez a megközelítés azonban sok kritikát vonzott, és sokan diktatórikus hajlamokkal vádolták. Az elemző úgy véli, Trump ambíciója nem csupán az Egyesült Államok, hanem a globális hatalmi struktúrák átalakítására is irányul. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az elnök számára a siker kulcsa nem csupán a saját politikai szándékain, hanem a szuperhatalom belső ideológiai válságán is múlik.
Friedman szerint Oroszország az ukrajnai invázióval hatalmas hibát követett el: Putyin egy saját megítélése szerint gyenge országot próbált meg gyorsan lerohanni, mégis három évnyi háborúba sodorta saját hazáját.
Az orosz hadsereg kudarcai aláásták Putyin nemzetközi befolyását, ráadásul egy amerikai szakértő véleménye szerint ez a helyzet a hazai vezetői megítélésére is negatív hatással van.
A Geopolitical Futures igazgatója kiemeli: Ukrajna a gyakorlatban egy Moszkva és Washington közötti leszámolás színtere, ilyen formán a két nagyhatalom közötti rivalizálás elszenvedője. A szakértő kijelenti, hogy Oroszország biztos nem fog lemondani sem a Donbaszról, sem pedig a Krím-félszigetről, ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy ezen területek megtartásáért cserébe milyen engedményeket fog tenni Amerikának.
Friedman hangsúlyozza, hogy az első béketárgyalások Szaúd-Arábia területén zajlottak, ami nem Ukrajna szempontjából volt a leglényegesebb. Trump ezzel a döntésével sikeresen megkerülte a széteső Európát, mind az ukrajnai háború, mind pedig az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán. Bár Rijádban a felek főként az orosz-ukrán konfliktusról folytattak eszmecserét, Washington valószínűleg arra is utalni kívánt, hogy a palesztin kérdés rendezésében is kulcsszerepet játszik az olajmonarchia, amely nélkül a szakértők szerint az arab országok támogatása nélkül nehezen képzelhető el a siker.
A geopolitikai elemző véleménye szerint a fent említett tényezők mind arra utalnak, hogy egy "új világrend" körvonalazódik, amelyben a gazdasági hatalom prioritást élvez a katonai erővel szemben.
Oroszország észlelte, hogy hadereje már nem elégséges a nemzetközi rendszer komoly alakításához, ezért inkább a gazdasági kapcsolatainak elmélyítésére fog koncentrálni, Washington pedig igyekszik megtartani az e téren megszerzett vezető pozícióját (eközben pedig mindkét nagyhatalom igyekszik elkerülni egy harmadik világáborút). Ebben az egyetlen kihívója Kína lehet, az ukrajnai ritkaföldfémek biztosításával pedig Trump éppen Pekingnek próbál keresztbe tenni, hiszen Hszi Csin-Ping elnök a modern elektronikában nélkülözhetetlen nyersanyagokból hatalmas készletekkel rendelkezik.
Ugyanakkor Friedman úgy véli, Kína helyzete továbbra sem éppen rózsás. Az ázsiai nagyhatalom minden igyekezetével azon van, hogy leplezze: katonai eszközökkel egyszerűen képtelen megszerezni Tajvant. Hszi elnök mostanában tett nyilatkozatai mindemellett arra engednek kövekeztetni, hogy Peking a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt fog fektetni a magánszektorra. Friedman hozzáteszi: a térség másik főszereplője, Japán gazdasági érdekekből szeretné ugyan elmélyíteni kapcsolatait Kínával, a történelmi tapasztalatok, valamint a pekingi politikai rendszer miatt erre nem lesz lehetősége.
Az amerikai érdekek érvényesítése szempontjából nézve, egy egységes Európa rendkívüli gazdasági lehetőségei miatt valójában nemkívánatos fejleménynek számítana.
Trump megválasztása éket vert a kontinens vezető hatalmai közé. Friedman helyzetértékelése szerint a gyakran elszabadult hajóágyúként viselkedő amerikai elnök igazából egy jól kidolgozott stratégiát követ: bebiztosítja hazája gazdasági érdekeit a Közel-Keleten és Ukrajnában, távol tartja Európát a valós nagyhatalmi státusz megszerzésétől, ezzel egy időben pedig egyre több figyelmet fordít Kínára. Oroszország feltartóztatására Friedman szerint már nem kell sok energiát fordítani, hiszen a sikertelen háborújával Putyin saját magát pöckölte ki a porondról.
Friedman megjegyzi, hogy Amerika Európához fűződő viszonya nem egyedi jelenség, hiszen a történelem során már korábban is láthattunk hasonlót. A két világháború utáni időszakban is Washington határozta meg a tempót, amikor az öreg kontinens válságokkal küzdött. A szakértő kiemeli, hogy ez a dinamika máig érezteti hatását.
