Orbán Viktor a rendszerváltás jelentőségét ezen a napon helyezi el, kiemelve annak történelmi és politikai hatását. A mai nap emlékeztet minket arra, hogy milyen mélyreható változásokon ment keresztül az ország, és hogy a múlt eseményei hogyan formálták a

A 36. évfordulón Nagy Imre újratemetésén elhangzott beszédre való emlékezés különös jelentőséggel bírt. Az akkori szavak visszhangja ma is érezhető, hiszen a múlt eseményei és a politikai bátorság üzenete továbbra is inspirálóan hat. Ezen a napon nem csupán a történelem egy szeletére emlékezünk, hanem a szabadság és az igazság melletti kiállás fontosságára is.

Az ország megemlékezik Nagy Imre néhai miniszterelnökről és mártírtársairól, a kivégzésük és újratemetésük évfordulóján. Orbán Viktor a közösségi média platformján közzétett videóban feleleveníti 36 évvel ezelőtt elmondott beszédét, amelyben hangsúlyozta az orosz csapatok kivonásának sürgetését. A videó során a miniszterelnököt megkérdezik, tudta-e, hogy ez a pillanat történelmi jelentőségű lesz. Orbán azt felelte, hogy csupán annyit tudtak, hogy az életben egyszer adódik ilyen lehetőség.

Ezen a napon történt a kommunista rendszer megrendülése Magyarországon.

"Formáld meg a szavakat saját stílusod szerint!" - javasolta.

A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés jelentős mérföldkőnek számított a rendszerváltás időszakában, hiszen Kádár János 1988 tavaszán még azt állította egy interjúban, hogy Nagy Imre rehabilitációja elképzelhetetlen. Azonban egy évvel később Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja már népfelkelésként értékelte az 1956-os eseményeket. Kádár leváltása után létrejött a Történelmi Igazságtételi Bizottság, amely a kivégzettek rehabilitációját és újratemetését hivatott elősegíteni. Érdemes megjegyezni, hogy sok folyamat már korábban megkezdődött; Németh Miklós egykori miniszterelnök nemrégiben kijelentette, hogy az újratemetés elengedhetetlen része volt annak a folyamatnak, amely végül a rendszerváltáshoz vezetett.

Akik meghatódva hallgatják Orbán Viktor beszédét, amit 1989. június 16-án mondott a Hősök terén Nagy Imre és társai újratemetésén, azt hiszik, hogy neki volt köszönhető az orosz csapatok kivonása Magyarországról. Miközben a valóság az, hogy mi 1989. március 3-án, Moszkvában megállapodtunk Gorbacsovval az orosz csapatok kivonásáról, sőt, április végén tízezer főt már ki is vontak.

Gorbacsov azt mondta neki, rend­ben a csapatkivonás, a rakéták elszállítása is, de ezt nem hozhatja nyilvánosságra. Azt felelte, rendben, ha még tavasszal kivonnak egy nagyobb egységet. Április végén tízezer szovjet katona hagyta el végleg Kiskunhalas és Deb­recen térségét. Németh Miklós az újratemetés szervezőinek, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága vezetőinek megsúgta, hogy az oroszok ígéretet tettek a távozásra.

A TIB-esek kétszer is leültek Viktorral, de ő közölte velük, hogy a Fidesz elnöksége annak a szövegnek az elmondására hatalmazta fel, és nem veszi ki az oroszokra vonatkozó részt.

Németh Miklós véleménye szerint Orbán Viktor nem okolható a fiatal korában elmondott kijelentéseiért, hiszen ő is átélte a fiatalokat jellemző hevességet, és valószínűleg ő is hasonlókat mondott volna abban az időszakban. Azonban azt már nehéz volt megértenie, amikor 25 év elteltével, mint miniszterelnök, a Bild am Sonntagnak azt nyilatkozta: "a beszédével ő indította el a kommunizmus leépítését". Íme az 1989-es beszéd.

Kedves Polgártársaim!

Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtti bevezetése óta a magyar népnek csupán egyszer volt lehetősége arra, hogy bátorságot és erőt merítve megkísérelje elérni a 1848-ban megfogalmazott céljait: a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Ezek az alapelvek ma is szívügyünkké váltak, ahogy a '48-as örökségünkből sem engedünk, így '56 szelleméből sem. A mai fiatalok, akik az európai polgári demokrácia megvalósításáért harcolnak, két okból is tisztelegnek a kommunista Nagy Imre és társai előtt: a múlt tanulságai és a jövő iránti felelősségérzet miatt.

Azokat az államférfiakat tiszteljük, akik valóban azonosultak a magyar társadalom akaratával. Ők azok, akik képesek voltak szembenézni a kommunizmus szent tabujaival, és elszakadni az orosz birodalom feltétlen kiszolgálásától, valamint a párt diktatúrájától. Ezek az államférfiak nem riadtak vissza az akasztófa árnyékától sem; nem álltak egy sorba azzal a gyilkos társadalommal, amely a közösséget sújtja, és életük árán is megmaradtak hűek ahhoz a nemzethez, amely befogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Az ő történetükből tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus között áthidalhatatlan ellentét feszül.

Jól tudjuk, hogy a forradalom és a megtorlások áldozatai között a legtöbben fiatalok voltak, olyanok, mint mi. De nem csupán ezért érezzük, hogy a hatodik koporsó a miénk. 1956 volt az utolsó lehetőségünk arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépjen, és gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő terhek közvetlenül annak a következményei, hogy forradalmunkat vérbe fojtották, és visszakényszerítettek minket egy olyan zsákutcába, amelyből most ismét próbálunk kiutat keresni. Valójában 1956-ban a Magyar Szocialista Munkáspárt vette el tőlünk, fiataloktól, a jövőnket. Ezért a hatodik koporsó nem csupán egy fiatal élet, hanem a következő húsz évünk, vagy talán még több is, ott nyugszik.

Kedves Barátaim!

Mi, fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.

Kedves Polgártársaim!

Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős miniszterelnök tragikus kivégzése után lehetőségünk nyílik arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az '56-os forradalmárok a véres harcok során, ha csak rövid időre is, de megszereztek hazánk számára. Ha bízunk saját erőnkben, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúra uralmának. Ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk a hatalmon lévő pártot, hogy elfogadja a szabad választások rendjét. Ha tiszteletben tartjuk '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk, amely azonnali tárgyalásokat kezdeményez az orosz csapatok kivonásának sürgős megkezdéséről. Csak ha van bennünk elég bátorság és elszántság, képesek leszünk beteljesíteni forradalmunk vágyait. Ne áltassuk magunkat: a pártállam nem fog magától megújulni.

Emlékezzetek, 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a Szabad Nép, a párt hivatalos napilapja, hatalmas betűkkel hirdette: Soha többé! Mindössze három hét elteltével a kommunista párt ÁVH-s ügynökei fegyvert fogtak békés, fegyvertelen tüntetők ellen. Két év sem múlt el, és az MSZMP már hasonló koncepciós perek keretein belül ítélte halálra ártatlan emberek százait, köztük saját elvtársait is. Mi nem elégszünk meg a kommunista vezetők üres ígéreteivel; nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akarja, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak így kerülhetjük el, hogy újabb koporsókra legyen szükség, hogy a maihoz hasonló késlekedett temetéseket kelljen tartanunk. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József mind a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a fiatalok, akik számára ezek az eszmék ma is szentek, fejet hajtanak emlékük előtt.

Pihenjetek csendes nyugalomban!

Orbán Viktor 15 éve az évfordulón arról beszélt, hogy az '56-os forradalom és szabadságharc Magyarország számára egy örök igazodási pont, amely bár történelem, de nem a múlt, hanem a magyarok jövőjének is része. Orbán Viktor 2010-ben a kétharmados forradalom után szimbolikusnak nevezte, hogy a Kisfogházban emlékeztek, szerinte ugyanis mindig akkor kerülnek elő a rácsok és kordonok, ha a mindenkori hatalommal bírók rettegnek az igazságtól, mert nem a magyarokat, hanem idegen erőket és így önös érdekeiket szolgálják.