Doszpot Péter: Ezt inkább ne rögzítsd, mert én még vágyom az életre.

Szlavicsek Judit új regénye, a Magnólia Kiadó gondozásában megjelent "Doszpot nyomoz" a volt gyilkossági zsaru, Doszpot Péter több mint ötvenórányi mélyinterjún rögzített visszaemlékezésein, valamint korabeli napilapok újságcikkein alapul. A félig fiktív, félig nagyon is valóságos történetet egy izgalmas krimivé gyúrta össze a szerző. Szlavicsek Judittal és Doszpot Péterrel az Index is interjút készíthetett - a duó mesélt a könyv születéséről, a közös munkáról, valamint a magyar kriminalisztika legdurvább esetéről, a Fenyő-gyilkosság jelentőségéről is.

Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy Szlavicsek Judit saját ötlete volt Doszpot Péterről krimit írni, hiszen ennek hátterében egy izgalmas kezdeményezés állt. Az írónő a Magnólia Kiadó felkérésére reagált, ahol a munkatársak már régóta ismerték Doszpotot, és egy különleges, szokatlan projekt megvalósítását tűzték ki célul.

A kiadó egy izgalmas ötlettel állt elő: egy fiktív krimiket író szerzőt összehozni egy valós nyomozóval, és megkérdezni, hogy lenne-e kedvük közösen alkotni, valamint mit tudnának létrehozni ebből a különleges együttműködésből. Az elképzelés annyira szürreálisnak tűnt, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Gondoltam, hogy ez a lehetetlennek tűnő kihívás csak még inkább ösztönözni fog. Már az elején jeleztem a kiadónak, hogy én nem vagyok sem életrajzíró, sem szellemíró, és nem biztos, hogy krimit tudnék írni belőle. Erre ők csak annyit válaszoltak: "Pont ezért kértek meg téged." Nem volt konkrét irány, hiszen egy teljesen új, gyakorlatilag nem létező műfajban kellett alkotnom. Igaz, már négy könyv tapasztalata állt mögöttem, ezért tudtam, hogyan építsem fel a történetet, és a magabiztosságom is megvolt. – mesél a kezdetekről Szlavicsek Judit.

Doszpot Péter már korábbról ismerte a kiadó vezetőjét.

Amikor előadta nekem a tervét, igazán megtiszteltetésnek éreztem. Elképesztően jó érzés tudni, hogy annyi izgalmas történet rejlik benned, vagy a múltadban, hogy könyvet lehet belőle írni. Már rengeteget beszéltünk erről a múltról, és folyamatosan beszélgetünk is, de nem akartam, hogy egy száraz dokumentumregény szülessen belőle. Ezért volt különösen inspiráló az ötlet, és ezért volt különleges a Judittal való találkozásunk, mert rájöttünk, hogy nem egy dokumentumregényt alkotunk, hanem egy olvasmányos krimit. Mindenki maga döntheti el, hol húzódik a határ a valóság és a fikció között, vagy hogy van-e egyáltalán ilyen határ. A történetben olyan ügyek is szerepelni fognak, amelyek ismerősek lehetnek az olvasók számára, hiszen sokat hallhattak róluk, de az egész egy színes és izgalmas kaland lesz.

„Tedd egyedivé a szövegedet!” – szólalt meg a regény főhőse, Doszpot Péter. Elmondása szerint ez az egész egy cseppnyi nehézséget sem jelentett számára; csupán beszélt, beszélt, míg Szlavicsek serényen jegyzetelt mellette.

"Nem jegyzeteltem, hanem felvettem" - javítja ki a nyomozót.

Ahhoz, hogy a Doszpot által elmondottakból működőképes krimit kreálhasson, a szerzőnek feltétlenül ismernie kellett a könyvből kimaradt - nem publikus - visszaemlékezéseket és történeteket is. Az írónő a nagyjából ötvenórányi felvételből a legizgalmasabb anyagokat válogatta ki, azokat állította a regény fókuszába.

"A másfél év megírásához elengedhetetlen volt, hogy mélyebben megismerjem őt. Egy későbbi történetet is belefoglaltam, amely jól tükrözi, hogy sokkal bonyolultabb karakter, mint csupán egy menő autóval rendelkező macsó." - osztja meg a szerző.

Mielőtt nekiálltunk a közös munkának, a világon mindent elolvastam, meghallgattam, megnéztem róla. Volt egy baromi nagy kutatás része a projektnek, miközben pontosan tudtam, hogy nem dokumentarista regényt akarok írni. Ugyanakkor látni akartam, hogy ő ott milyen, hogyan meséli el a dolgokat. Nagyon sokszor volt, hogy kérdeztem tőle valamit, ő elkezdte mondani, én meg mondtam, hogy Péter, ezt már ötször hallottam, valami más nem jut eszedbe? Nyilván így élte az életét, ezer interjút adott, sokkal egyszerűbb volt egy narratívát felépíteni minden sztorihoz, de aztán eljutottunk odáig, hogy megértette, más is kell.

Szlavicsek érezte a felelősségét annak, hogy egy ismert szereplővel dolgozik, akiről fontos volt kideríteni, mit is szeretne megosztani az életéből. Felelősséggel tartozott Doszpot, valamint a főhős családja, exei és kollégái iránt is, hiszen a könyvet olyan emberek is olvashatják, akik érintettek a történtekben.

Felmerül a kérdés, milyen élmény lehetett Doszpot számára, amikor megnyílt a szerző előtt.

Ez egy biztonsági kérdés, az ember nem szívesen adja ki. Kellett, hogy legyen köztünk kémia, meg olyan bizalom, ami miatt ez megtörténhet. Mivel megvolt a kémia, attól kezdve nekem nem voltak problémáim, hogy elmondjam az érzéseimet. Csak ki kellett lépnem ebből a sémából, amit felépítettem a saját magam biztonsága, a magánéletem és a karrierem miatt.

Az írónő több szereplőt álnéven tett bele a könyvbe. Persze voltak a korszaknak meghatározó szereplői, akiket mindenki ismert, és

Ott meghúztak egy határt.

"Most először vagyok úgy kitéve a nyilvánosságnak, hogy nem a saját jogomon, hanem egy közismert személyiséggel együtt, az ismertség minden előnyével és hátrányával" - fogalmaz Szlavicsek.

Doszpotnak eszébe sem jutott, hogy regényhősként szemlélje önmagát, és nem képes kívülállóként olvasni a krimit. Az ő felfogása szerint nincsenek benne különösebb mélységek: akinek tetszik, az élvezi, akinek nem, az hagyja figyelmen kívül. Ráadásul a könyvben nem található semmi olyan, amit ne vállalna magára. A szerző állítása szerint ez nem egy leleplező botrányregény, mely új titkokra világít rá, olyanokra, amikről eddig senki sem tudott. Bár a 90-es évek végével kapcsolatban rengeteg legenda terjeng, és sokan szeretnek összeesküvés-elméleteket gyártani, Doszpot és a társa nem ebben az irányban folytatta a történetet.

A krimik iránti szenvedélyem határtalan. E könyv esetében, mivel teljesen fikciós, muszáj volt hátrébb lépnem a megszokott, dokumentarista megközelítésemtől, különben nem tudnám élvezni a történetet. Más krimiknél gyakran azon tűnődöm, vajon valóban rendőrök írták-e a szöveget, vagy esetleg tanácsadók segítettek nekik, esetleg csak teljesen elrugaszkodtak a valóságtól.

Doszpot a krimi műfajához való viszonyulásáról így nyilatkozik: „A krimi számomra nem csupán egy szórakoztató történet, hanem egy mélyebb felfedezőút az emberi psziché rejtelmeibe. A bűncselekmények hátterében húzódó motivációk és érzelmek lenyűgöznek, hiszen mindannyiunkban ott rejtőzik a sötétség egy árnyalata. A krimi műfaja egyfajta tükör, amelyben a társadalom és az egyén konfliktusai egyaránt megjelennek. Ezen túlmenően, a feszültség és a rejtély elemei folyamatosan fenntartják az érdeklődést, ami lehetőséget ad arra, hogy a nézők vagy olvasók aktívan részt vegyenek a történet kibogozásában.”

E cikk szerzője a könyvben központi figyelmet kapó Fenyő-gyilkosság évében született, így más mentalitással olvas(hat)ta a regényt, mintha valós időben, a híradókból és újságcikkekből értesült volna az ország talán leghírhedtebb kivégzéséről. Maradt a Wikipédia meg az Arcanum, bár - a gyilkosság híre miatt - fiatal kora ellenére is ismerte az esetet. De kiket jelölt meg Szlavicsek és Doszpot a krimi célközönségéül?

A volt főnyomozó az elmúlt huszonpár évben folyamatosan előadásokat tartott, látta a generációváltásokat a hallgatók között. Ezek az ügyek viszont annyira benne maradtak a magyar közéletben, hogy ha fel is merülnek, a hallgatók bizony elkezdenek róluk beszélgetni. Mint mondja, párját ritkítja a dolog, hiszen ma már - szerencsére - nem történnek ilyen izgalmas, mondhatni brutális ügyek. Nem történhetnek meg, mert megváltozott a világ.

"Ez egy igazán zűrzavaros időszak volt, amikor a szocializmust valahogy le kellett bontani. Akkor azt mondtuk, hogy körülbelül negyven-ötven évnyi hátrányban vagyunk, hiszen láttuk, mi zajlik nyugaton, és úgy tapasztaltuk, hogyan változik a bűnözés. Mi is próbáltunk tanulni ebből a helyzetből. A bűnözőkkel való együttműködés során igyekeztünk elsajátítani a bűncselekmények nyomozásának fortélyait, mert senki sem készített fel minket erre" - reflektál Doszpot a rendszerváltás utáni időszakra.

A szerző megfogalmazása szerint húsz évnyi idő telt el, és a legnagyobb kihívást technikai és szakmai szempontból az jelentette, hogy olyan szöveget alkosson, amely egyszerre szól azokhoz, akik közvetlenül átélték az eseményeket, és azokhoz is, akik most találkoznak először ezzel a témával.

"Nyilvánvaló, hogy Péterből merítettünk inspirációt, és volt bőven mire támaszkodnunk. Különösen lenyűgözőnek találom, hogy 2001-ben visszavonult, és most, 2024-ben, egy könyv jelenik meg róla, miközben továbbra is telt házas előadásokat tart, amelyekre még édesanyák és lányaik is szívesen ellátogatnak. Mindeközben pedig csupán öt éven át volt ebben a pozícióban, tehát valaha ő volt a legfiatalabb főnyomozó." - emeli ki Szlavicsek Judit, akire Doszpot egyetérzően bólint.

Aki még mindig nem lépte át a nyugdíjkorhatár küszöbét.