Balla István: Sanyika, a Nagy Büdös Egyes - A rendőrminiszter újabb reformjai, melyekkel a hibákat próbálja meg elfedni, csupán újabb zűrzavart szülnek.
Az iskolásított óvoda bevezetése, valamint a középfokú felvételi és az év végi jegyeket befolyásoló kompetenciamérés az oktatási intézményekben - mindez a Belügyminisztérium legújabb lépései, amelyek valójában a saját hibáik eltakarására szolgálnak.
A "Történtek hibák (de nem én tehetek róluk)" című kötet az önigazolás és önámítás bonyolult mechanizmusainak mélyreható elemzését nyújtja, amelyet az elismert amerikai szociálpszichológus, Elliot Aronson és Carol Travis írtak. Ezek a pszichológiai folyamatok rendkívül ismerősek lehetnek, és gyakran fájdalmas következményekkel járnak az egyének életében. A gazdasági és politikai színtéren pedig egy ilyen negatív spirál nemcsak az egyes döntéshozók, hanem akár cégek vagy egész társadalmak sorsát is megpecsételheti. Az önigazolás csapdájába esve a döntéshozók hajlamosak lehetnek figyelmen kívül hagyni a valóságot, ami súlyos következményekhez vezethet.
"Amikor döntéseket hozunk, fontos, hogy önmagunktól is megkérdezzük: valóban ez a leglogikusabb lépés, amit tehetünk, vagy csupán a korábbi választásaink következményeként jutottunk el ehhez az újabb döntéshez, hogy azt igazoljuk?" - fejtette ki Aronson a kötet 2010-es magyarországi bemutatóján.
A kötet újra kiadásához a 2022 óta rendőrminiszter által irányított magyar oktatás vezetése is friss és figyelemre méltó példákat szolgáltathatna.
Az igazság érdekében érdemes megemlíteni, hogy a múltbeli időszakokban sem szükséges sokáig kutatni a saját tévedéseik elrejtésére tett próbálkozások után, amelyek gyakran még súlyosabb következményekhez vezetnek. Mondhatni, ez szinte a politikai pálya velejárója. De talán most ne is kalandozzunk el ennyire a múltba.
Ugyanis kétszer is lemodellezte a fenti aronsoni tételt a Pintér-tárca, amikor először az óvodákat, majd az iskolákat érintő legújabb intézkedéseiről derültek ki részletek szerdán.
A magyar óvoda mindig is a közoktatási rendszer egyik legmodernebb és legdinamikusabban működő elemének számított. Ennek valószínűleg az az oka, hogy e terület politikai beavatkozása viszonylag minimális volt. Az óvodák nem szolgáltak ideológiai csatározások színhelyéül, és senki sem próbálta a szavazatok begyűjtésére használni az Óvodai Nevelés Alapprogramját – még az államosítástól is távol tartották magukat. Képzelhetjük, hogy nehezen lehetne választási támogatást nyerni egy kötelezően előírt mondókával vagy játékos tevékenységgel. Ennek következtében az óvodák működésének alakítását sokáig az óvodapedagógusok tudására és szakmai tapasztalatára bízták, akik valóban értettek a gyerekekhez és a neveléshez.
A baljós jelek akkor kezdtek el gyülekezni, amikor Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a fülkeforradalom utáni években, a köznevelési törvény részeként minden hároméves gyereknek kötelezően előírta az óvodába járást. Azoknak is, akiknek az édesanyjuk otthon volt, és esetleg ő tudta és akarta volna otthon nevelni a gyerekét.
Ennek indoka egyébként valós volt, mert minél korábban kerül egy hátrányos helyzetű gyerek közösségbe, értő felügyelet alá, annál kevésbé súlyosbodik a leszakadása. A probléma itt leginkább a férőhelyek hiányával volt, ráadásul pont a leghátrányosabb régiókban.
2019-ben aztán újabb beavatkozás történt az óvodák szakszerű működésébe, amikor egy csapásra megszüntették a rugalmas iskolakezdést. Aki adott év augusztus 31-éig betöltötte a hatodik életévét, annak onnantól kötelező volt iskolába mennie. Akkor is, ha iskolaérett volt, akkor is, ha nem. (Az esetleges egyéves halasztásról nem a szülők és az óvoda vezetői döntenek azóta, hanem külön kérelemre az Oktatási Hivatal.) Hogy melyik gyerek érett az iskolára, azt viszont épp az óvónők tudnák eldönteni, ők ismerik a gyereket, nekik van erre kidolgozott rendszerük és képesítésük. Van olyan hatéves, aki alig várja, hogy iskolába kerüljön, mert ha ott marad még egy évet az oviban, csak unatkozni fog, ahelyett, hogy a tudásszomját oltaná az iskolában. És van olyan, aki egyszerűen még testileg-lelkileg nem érett arra, hogy iskolába lépjen.
A kormány azonban úgy vélekedett, hogy egy fővárosi tisztviselő jobban képes megítélni, mi a legjobb a borsodi vagy baranyai Lacikának, mint az ő óvónénije.
Ezek a megfontolatlan intézkedések oda vezettek, hogy napjainkban számos olyan gyermek kerül az első osztályba, akik nem képesek teljesíteni az iskolai követelményeket, és sokan közülük még az alapvető feladatokat sem tudják elvégezni. A helyzet javítása azonban viszonylag egyszerűen megoldható lenne.
