Aprópénz Balásy Gyulának: Szijjártó minisztériuma 1,3 milliárd forintért rendelt tőlük zászlókat, molinókat és különféle mütyüröket.


A nap ma is felkelt, az ég ragyogó kékségbe borult, a fű friss zöldje hívogatóan pompázik, míg a NER házi beszállítója újabb állami megbízást zsebelt be. Tesz-Vesz országban az élet továbbra is a megszokott mederben halad. Az Mfor legfrissebb hírei szerint Balásy Gyula cége, a Lounge Event Kft., immár nem kis összegű, bruttó 1,3 milliárd forintos megbízást nyert el a külügyminisztériumtól. A feladat a protokoll események díszítése, zászlók, molinók és egyéb rendezvényeszközök gyártása és bérlése, valamint a kapcsolódó szolgáltatások biztosítása lesz.

Balásy vállalkozásai eredetileg a kormány kommunikációs igényeit szolgálták ki, azonban a legújabb fejlemények azt mutatják, hogy a profiljuk bővítése nem újkeletű jelenség. Nemrégiben napvilágot látott, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül a Honvédelmi Minisztérium és annak egy gazdasági leányvállalata több mint 4 milliárd forint értékben kötött szerződéseket velük. A megállapodás keretében többek között öt új honvédelmi élményközpont létrehozását, valamint egy kalandpark kiépítését vállalták, amely lövészárkokkal, bunkerekkel és airsoft pályákkal lesz felszerelve.

Balásy vállalkozásai a Transparency legfrissebb, márciusi jelentése szerint 2021 és 2023 között összesen 336 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket. Az üzletmenet azóta is folytatódik: az év elején arról számoltunk be, hogy 41 megbízás keretében 31 milliárd forintot kaptak Rogán Antal csapatától. Márciusban pedig egy újabb nettó 3,9 milliárd forintos megállapodást kötöttek. Ezen kívül a szuverenitásvédelminek nevezett hivatal is jelentős összeget, közel 1,3 milliárd forintot költött náluk kommunikációs szolgáltatásokra, ahogy azt Hadházy Ákos tavaly ősszel közzétett bejegyzésében is említette.

Baládyval 2023 nyarán egy felejthetetlen autóversenyen találkoztunk Balatonalmádiban. Éppen akkor, amikor a Ferrarija váratlanul cserbenhagyta, kénytelen volt egy Lamborghini Diablóval folytatni a versenyt. Az esemény minden izgalmát megörökítettük egy videóban, amely remekül visszaadja a pillanat varázsát!

Related posts