Amerika rejtett konfliktusa Ukrajnában, amely a nyilvánosság elől el van rejtve, de számos kérdést megválaszol.
A New York-i világlap újságírója egy éven át fáradhatatlanul nyomozta az ukrajnai háború legrejtettebb titkait, amelyeket egy grandiózus írásban foglalt össze. Ez a cikk olyan kiterjedt és alapos, hogy most csupán a legfontosabb megállapításait emeljük ki. (A teljes szöveg itt érhető el.)
Két hónappal azután, hogy Vlagyimir Putyin megszálló erői átlépték Ukrajna határait, egy rejtélyes, jelöletlen autókból álló konvoj gördült meg egy kijevi utcasarkon. A járművek megálltak, és két civil ruhás, középkorú férfit emeltek be, akiket már régóta figyeltek. A levegőben feszültség vibrált, ahogy a helyiek megdöbbenve nézték a történéseket.
A várost elhagyva a konvoj - erősen felfegyverzett egyenruhás brit kommandósokkal, - 400 mérföldet utazott a lengyel határig. Az átkelés zökkenőmentesen zajlott, diplomata útlevéllel. Onnan a Rzeszów-Jasionka repülőtérre érkeztek, ahol egy üresjáratban várakozó C-130-as teherszállító repülőgépre szálltak át .
Az utazás során az utasok között magas rangú ukrán tábornokok foglaltak helyet. Céljuk a Clay Kaserne volt, amely az amerikai hadsereg európai és afrikai központja Németországban. Küldetésük nem volt más, mint hogy hozzájáruljanak ahhoz a titkos tervhez, amely az ukrajnai konfliktus egyik legféltettebb titkához vezetett.
Nemrégiben a Pentagon - tőle szokatlan átláthatósággal - ismertette az Ukrajnának szállított 66,5 milliárd dolláros fegyverzet elszámolását. Azokról az erőforrásokról azonban nem esik szó az adatok között, amelyek feltárnák, hogy az USA részvétele a háborúban sokkal mélyebb volt, mint azt korábban gondoltuk.
A "titkos partnerség" egyrészt egy átfogó harci taktikát dolgozott ki, másrészt pedig állandó és precíz célzási információkat biztosított a helyszínen lévő ukrán katonák számára.
Ezek mellett az újabb és újabb harci technológiák és a harcmezőn szerzett tapasztalatok rendszeres cseréje zajlott 7/24-ben és valós időben, mivel az angolszász tisztek bizonyos tekintetben kísérleti helyszínnek is tekintették Ukrajnát, ahol tesztelhették az oroszokra szabott új taktikai terveket.
Ukrajna bizonyos értelemben a hosszú távú amerikai-orosz konfliktusok újabb fejezetét jelenti, amely a proxy háborúk történetében gyökerezik. E hasonlat tükrében a vietnámi háború a hatvanas években, az afganisztáni konfliktus az 1980-as években, valamint a szíriai események három évtizeddel később mind olyan mérföldkövek, amelyek a nagyhatalmak közötti rivalizálás szövevényes szálait fűzik össze. Ukrajna e folyamatban nem csupán egy újabb színtér, hanem a geopolitikai érdekek összecsapásának aktuális szimbóluma is.
A partnerség mögött az az elképzelés állt, hogy Amerika szoros együttműködése Ukrajnával kompenzálja Oroszország hatalmas fizikai előnyét a haderő és a fegyverzet terén. Az amerikaiak erre a célra alkották meg a Task Force Dragon (Sárkány akciócsoport) nevű hadműveletet, hogy irányítsák az ukránokat az egyre kifinomultabb arzenál bevetésekor.
A partnerség rejtett központja az amerikai hadsereg wiesbadeni támaszpontja volt, amely Hessen tartomány szívében található Németországban. Minden reggel az amerikai és ukrán katonai szakértők közösen üléseztek, hogy kijelöljék az aznapi prioritásokat. Ebben a folyamatban konkrét orosz egységeket, felszereléseket és infrastruktúrákat azonosítottak, amelyekre a figyelmet kellett irányítaniuk.
Az amerikai és a koalíciós hírszerző tisztek műholdfelvételeket, rádiókibocsátásokat és lehallgatott kommunikációt kutattak, hogy orosz állásokat találjanak. A Dragon ezután megadta az ukránoknak a koordinátákat, hogy lőhessenek rájuk.
A katonai vezetők aggódtak amiatt, hogy a célpontok "célpontok" elnevezése túlzottan provokatív lehet, ezért inkább "érdekes helyszíneknek" titulálták őket.
2022 tavaszán a Biden-adminisztráció beleegyezett a High Mobility Artillery Systems (HIMARS) átadásába, amely rendszer műhold által irányított rakétákat vezérelt 50 mérföldes hatótávolsággal. A háború első évében az ukránok teljes mértékben függtek az amerikai hírszerzéstől, így a Dragon szinte minden HIMARS-lövést előre megvizsgált és felügyelte a végrehajtást.
A csapások következtében hatalmasat ugrott az orosz áldozatok száma, és Vlagyimir Putyin villámháborús terve, ami a páncélosok és a gyalogság tömeges bevetésén alapult a 2. világháborús szisztéma szerint, 2022 őszére szertefoszlott.
Decemberben az ukrán hadsereg sikeresen visszaszorította az orosz erőket a Dnyeper bal partjára, miután Szergej Szurovikin orosz vezérezredes meggyőzte Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy ha nem rendelik el a visszavonulást, akkor az expedíciós hadsereg teljes mértékben megsemmisülhet.
"Soha nem fogok hazudni neked. Ha te viszont hazudsz nekem, akkor ennek vége" - mondta Christopher T. Donahue Mykhaylo Zabrodszkij tábornoknak, amikor először találkoztak. "Én is így gondolom" - válaszolta az ukrán tábornok.
Ezek a két tábornok valójában a hadművelet kulcsszereplőinek számítanak. Az ukrán parancsnok mélyen beleásta magát az ellenség stratégiáiba, hiszen az 1990-es években a szentpétervári katonai akadémia hallgatója volt, és öt évet töltött az orosz hadsereg kötelékében. E tapasztalatok mellett később az amerikai katonai elméletekkel is megismerkedett a Fort Leavenworth katonai főiskolán.
Partnere a titkos amerikai különleges erők világában igazi sztárként tündököl. A CIA hírhedt gyilkolócsapataival és helyi szövetségeseivel együtt terrorfőnökök nyomába eredt Irak, Szíria, Líbia és Afganisztán legsötétebb zugaiban. Mint a legendás Delta Force elit egység vezetője, szoros kapcsolatokat alakított ki a kurd harcosokkal az Iszlám Állam ellen folytatott harc során Szíriában. Egyik tábornok-társa úgy jellemezte őt, mint aki egy képregény akcióhősének megtestesítője.
Ugyanakkor már az együttműködés legelső szakaszában számolniuk kellett az ukrán katonai vezetésben tapasztalható megosztottsággal és presztízs-küzdelmekkel, ami kezdetben bizalmatlanságot keltett az amerikai félben. Nem mindig lehetett pontosan látni, hogy Kijevben kik és hogyan jutnak az érzékeny információkhoz és kikkel osztják meg, rosszabb esetben pedig hogyan használják fel saját pozíciójuk javítására. Időbe tellett, amíg ezeket a kétségeket felszámolták.
Az amerikai katonai és politikai vezetők már a kezdetektől fogva elkötelezték magukat amellett, hogy világosan kijelöljék a határt: Amerika nem lép fegyveres konfliktusba Oroszországgal. Ez a stratégia jelentős támogatást nyújtott Ukrajnának, lehetővé téve számára, hogy olyan erőforrásokhoz és szolgáltatásokhoz férjen hozzá, amelyek egy NATO-tagállamnak járnának.
Ennek ellenére aggódtak amiatt, hogy idővel az oroszok felismerik a szoros együttműködést, és ez arra késztetheti Putyint, hogy NATO-célpontokat is megtámadjon, vagy esetleg képbe hozza a nukleáris megoldást lehetőségét is. (Erről a veszélyről az ukrajnai háború kezdeti szakaszában az Euronews is beszámolt, majd Putyin és Dmitrij Medvegyev volt elnök több nyilatkozata is felvillantotta ezt a fenyegetést.)
A partnerség története megmutatja, hogy az amerikaiak és szövetségeseik milyen közel kerültek ehhez a vörös vonalhoz, és hogy az egyre súlyosabb események hogyan kényszerítették őket egyre veszélyesebb terepek felé.
Miközben a Biden-kormány egyre nagyobb kockázattűrést engedélyezett Ukrajna megsegítésére, a leginkább provokatív lépések közül többet továbbra is teljes titokban és rejtetten kellett megtenni. Olyan gondosan kimunkált protokollokra volt szükség, amelyek biztosították az álcázást, és hogy a biztonságos oldalon maradhassanak.
A legmarkánsabb vörös vonal az orosz határ átlépése volt. 2024 tavaszán, amikor az északi Harkov városát ismét orosz támadás érte, az amerikai kormány zöld utat adott egy úgynevezett "műveleti doboz" létrehozásának. Ez egy olyan orosz területi zóna volt, ahol a wiesbadeni amerikai tisztek pontos csapásmérő koordinátákat tudtak átadni az ukrán erőknek.
A doboz kezdeti használata Ukrajna északi határának széles sávjára korlátozódott, de ezt később kiterjesztették, amikor Észak-Korea csapatokat küldött, hogy támogassa az orosz erőket az ukránok Kurszk régióbeli behatolásával szemben.
Ezt követően az amerikai hadsereg zöld utat adott a rakétacsapásoknak egy dél-oroszországi régióban, ahol az orosz erők összegyűjtötték a szükséges katonai felszereléseiket a kelet-ukrajnai következő offenzíva érdekében.
A hagyományos amerikai politikai keretek megakadályozták a CIA-t abban, hogy orosz területen végrehajtott hírszerzési műveletekhez nyújtson támogatást. Ugyanakkor a kémügynökség lehetőséget kapott arra, hogy "eltéréseket" és kivételeket kérjen, amelyek révén bizonyos specifikus célzott akciókhoz hozzájárulhasson. A történések alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek a kivételek gyakrabban és könnyebben valósulnak meg.
Egy figyelemre méltó esemény zajlott le, amikor a hírszerzők felfedeztek egy óriási lőszerraktárt Toropec városában, mindössze 290 mérföldre az ukrán határtól. 2024. szeptember 18-án egy drónraj támadta meg ezt a célpontot. A robbanás ereje szinte egy kis földrengéshez hasonlított, és egy hatalmas, futballpálya méretű krátert hagyott maga után. Ezt követően a CIA zöld lámpát adott az ukrán drónok Dél-Oroszországban végrehajtott támadásainak, hogy ezzel megpróbálja feltartóztatni a kelet-ukrajnai offenzívát.
2024 során a Biden-kormány egyre inkább feloldotta azokat a korlátozásokat, amelyek korábban megakadályozták bizonyos katonai műveletek végrehajtását. Ennek eredményeként a fegyveres erők és a hírszerző ügynökségek zöld lámpát kaptak, hogy precíziós csapásokat hajtsanak végre Ukrajna érdekében, még Oroszország területén belül is.
A 2023-as ellentámadásnak az lett volna a célja, hogy újabb lendületet adjon az első év győzelmei után. Ám miután a partnerek háborús játékokat (szimulációs próbákat) tartottak Wiesbadenben és meg is állapodtak a stratégiában, a terv belefutott az ukrán politikába.
Az ukrán fegyveres erők főnöke, Valerij Zaluzsnij tábornok magáévá tette a tervet, amelynek központi eleme a déli Melitopol városa felé irányuló támadás volt, amellyel elvágták volna az orosz utánpótlási vonalakat. Ezzel szemben riválisának és beosztottjának, Olekszandr Szirszkij vezérezredesnek saját terve volt, ami az orosz erők bekerítését célozta a megszállt keleti Bahmut városában.
Ekkor következett be, hogy Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, elfogadta Szirszkij javaslatát. Ennek nyomán az erőket és a lőszereket nem egyetlen nagyobb támadásra, hanem két front között osztotta el. Az ukrán haderő végül soha nem tudta visszafoglalni Bahmutot, és az ellentámadás hónapokon belül tragikus kudarcba fulladt. Zaluzsnij tábornok lemondott, azóta pedig Kijev londoni nagyköveteként tevékenykedik, míg a hadsereg vezetését Szirszkij vette át.
Ezzel a fiaskóval Oroszország ismét fölénybe került, amely jelenleg is a harctéri helyzet alapvonása, és megalapozza a szilárd orosz pozíciókat az Egyesült Államok új vezetésével folytatott tárgyalásokon.
