A Tisza Párt egykori háttérszereplője megosztotta velünk, mi késztette arra, hogy elhagyja a pártot.


Farkas Dezső, Magyar Péter korábbi háttérembere egy interjúban beszélt a Tisza Pártból való távozásának okairól. A korábban a párt operatív vezetőjeként dolgozó Farkas már bírósági bejegyzés alatt lévő új pártot épít Irány a Jövő Párt néven, amellyel a "választók 30 százalékának" kíván alternatívát nyújtani, akik sem Orbán Viktort, sem Magyar Pétert nem fogadnák el vezetőnek.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Farkas Dezső, az "uralkodó belső viszonyok miatt" március 24-én azonnali hatállyal elhagyta a Tisza Pártot. Áprilisban pedig bejelentette, hogy új politikai közösséget építésébe kezdett, melynek elindításához elvégezte a szükséges előkészületeket.

Farkas Dezső a Telexnek adott legújabb interjújában osztotta meg gondolatait távozásának hátteréről, újonnan alakult pártjáról és az elérni kívánt céljairól. Az interjú során részletesen kifejtette, milyen motivációk vezérelték döntéseiben, valamint milyen vízióval lépett a politikai színtérre.

Az interjú zárásaként hangsúlyozta, hogy nem osztja azt a nézetet, miszerint egy új politikai formáció megjelenése csupán a Fidesz érdekeit szolgálná. "A régi ellenzéki pártok már kifulladtak", szükség van friss impulzusokra és új ötletekre, amelyeket csak új szereplők tudnak nyújtani - fogalmazott.

Related posts