A saját magunk teremtette diktatúrában létezünk, ahol a képernyők lettek az életünk örömforrásai.

A telefonos görgetés mára olyan rutinná vált, mint a levegővétel, de míg az utóbbi életet ad, a görgetés idővel csupán káros következményekkel szolgál számunkra. Társadalmi szinten mélyen rákattantunk ezekre a kis eszközökre, vagy inkább arra, amit képviselnek: az élvezetek kimeríthetetlen forrásává. Valójában mindez az agyunk egy természetes vegyületéről, a dopaminról szól, amely az örömérzetért felelős.

A 2010-es években a mobiltelefonok fokozatosan átvették az irányítást az életünk felett, és ezt nehéz lenne letagadni. Ennek mögött számos tényező húzódik meg: egyrészt sokan nem tudják elviselni az unalom érzését, másrészt pedig a saját gondolatainkkal való szembenézés időnként ijesztő lehet. Emellett nem feledkezhetünk meg a dopaminfüggőségről sem, amely a folyamatos görgetés természetes következménye. Minél inkább merülünk el a közösségi média világában, annál nehezebb az agyunknak ellenállni a kísértésnek. Olyan ez, mintha az agyunkat arra kondicionálnánk, hogy egyre inkább vágyjon a dopaminlöketekre, akárcsak a klasszikus függőségek esetében. Ahogy minden addikció, ez is komoly következményekkel járhat, és a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a hosszú távú okostelefon-használat szoros összefüggésben áll a fokozott szorongás érzésével, amit az is alátámaszt, hogy...

Úgy tűnik, hogy a telefonkészítők valóban eltalálták a receptet: a készülékek letisztultak, kompaktak, esztétikusak, és mindig az igényeinkhez igazodnak. Ki ne vágyakozna arra, hogy folyamatosan a telefonja társaságában legyen?

Egy 2014-es tanulmány rámutatott arra, hogy sok ember inkább az áramütést választaná, mintsem hogy szembesüljön a unalommal. A kutatás során egy csapat egyetemista előtt két lehetőség állt: vagy 15 percig csendben ülnek, és saját gondolataikba merülnek, vagy azonnal megnyomják azt a gombot, ami egy enyhe áramütéssel jár. Az eredmények meglepőek voltak, hiszen sokan a kellemetlen érzést is elviselhetőbbnek tartották, mint a gondolkodásra való kényszerítést.

Pedig a korábbi generációk még nemesítő hatást tulajdonítottak az unatkozásnak, úgy tekintettek az unalomra, mint a jóféle termőföldre, a robotoló hétköznapokból való kizökkentő erőre, ami aztán képes ismét felvillanyozni az ember elméjét. Nos, ez a romantikus kép, illetve amit a Z vagy Y generáció tapasztal az unalommal kapcsolatban inkább kéz a kézben visz közelebb az igazsághoz.

Az utóbbi időszakban valóban figyelemre méltó változásokat tapasztalhatunk az állandó stimuláció iránti vágy terén, amelyet az okoseszközök tettek a mindennapjaink szerves részévé. Olyan mélyen belemerültünk a szórakoztatás keresésébe, hogy már nem csupán a szabadidőnkben keresünk kikapcsolódást, hanem szinte folyamatosan igényeljük azt. Egy frappáns példa erre, hogy még a legintimebb pillanatokban, például a mellékhelyiségben is magunkkal visszük okostelefonunkat, mert attól félünk, hogy egy pillanatra is unatkozni fogunk.

Képzeljük el, hogy elindulunk egy orvosi vizsgálatra, ahol hosszú a várakozási idő. Mivel a sor előrehaladtával egyre unalmasabbá válik az állásunk, előkapjuk a telefonunkat, és kedvenc alkalmazásaink között kezdünk el barangolni. Átfutunk a közösségi média platformokon, hátha akad valami izgalmas tartalom, ami megmozdítja a figyelmünket (bár a legtöbb esetben akkor is ott ragadunk, ha semmi különös nem történt). A figyelmünket annyira leköti a virtuális világ, hogy észre sem vesszük, ahogy telnek a percek. 5-10 perc elteltével egyre több ember távozik a vizsgálatról, és a gondolat, hogy mi is hamarosan sorra kerülünk, egyre közelebb kerül hozzánk. De mi már messze járunk, éppen egy TikTok-videó mélyén vagyunk, ahol az átalakulás csúcspontjához közeledünk, amikor hirtelen megszólítanak minket. Szinte pánikba esünk, hogy nem tudjuk befejezni a videót, ami már úgy elragadott minket.

Ez a dopaminnal lehet összefüggésben, ami az egyik legtermészetesebb hormon a testünkben, és azért felelős, hogy sikeresnek, boldognak, elégedettnek érezzük magunkat. Olyan triviális esetekben is termelődik, amikor a szeretteinkkel, barátainkkal vagyunk, ilyenkor normális mennyiség képződik. Felfokozott állapotban, mondjuk a szerelmünk közelében, nagyobb adag termelődik, függőségek esetében pedig teljesen kiugrik a mérce. Ez történik a telefon- vagy görgetésfüggőség esetében is.

A tudósok késleltetett diszkontatkálásnak nevezik azt a jelenséget, amit a dopaminfüggőség okoz az emberben. Meglátásuk szerint a közösségi média arra neveli a társadalmat, hogy az azonnali örömöt és elégedettséget okozó dolgokat válasszuk a fontos, több időt, energiát és kevésbé intenzív azonnali sikerélményt okozók helyett. Arról is beszéltek, a közösségi média éppen erre lett tervezve, hogy függőségben tartson minden felhasználót, és mivel használatával megemelkedik a dopaminszint, szinte képtelenség leállni.

Mint minden függőség, úgy ennek is számos rendkívül káros következménye van, például a szorongás, az önértékelés csökkenése, vagy az állandó elégedetlenség érzése. Ezek a problémák abból adódnak, hogy a közösségi média platformok úgy lettek kialakítva, hogy a felhasználók folyamatosan külső visszajelzésre vágynak. Azt az érzést élik meg, hogy csak akkor érik el a boldogságot és a megelégedettséget, ha az általuk közzétett tartalmakat mások is pozitívan értékelik. Ez a dinamika természetellenes, hosszú távon pedig fenntarthatatlan, aminek következményeként szorongás vagy akár depresszió is kialakulhat.

Mint minden addikciónak, ennek is létezik megoldása, hiszen a túlzott dopaminról való leszokás lehetséges. Glenn Mason pszichológus kifejlesztette az ABC metódust, amely az egyik leghatékonyabb megközelítés, ha szeretnénk véget vetni a folyamatos telefongörgetésnek. A betűszó a következő elemekből áll:

Az első lépés, amit meg kell tennünk, az az, hogy elismerjük: a készülékünk valóban függőséget okozott, és ezzel együtt a dopamin szintünket is befolyásolja. A második lépés a viselkedésünk és telefonhasználati szokásaink átalakítása. Például beállíthatunk időkorlátokat a képernyőidőnknek, így tudatosan csökkenthetjük a telefonra fordított időt. Manapság a legtöbb eszköz lehetőséget kínál arra, hogy konkrét alkalmazásokra korlátokat tűzzünk ki. Ez elsőre talán apróságnak tűnik, de a kis lépések végül komoly változásokat hozhatnak. A harmadik lépés tehát az, hogy kitartunk a határozott elhatározásunk mellett, amihez szükség van önfegyelemre és apró, elérhető célok kitűzésére. Ezzel az úttal idővel jelentős eredmények érhetők el.