A medve vasárnap előrejelzi a tavasz érkezését | 24.hu

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a medve, ahogy a tavasz első jeleit érzi, izgatottan kutat a saját árnyékának nyomában. Ekkor Amerikában a mormota is hasonlóan cselekszik, mintha csak megértené, hogy a természet ritmusában mindkettőjüknek megvan a maga fontos szerepe.

Őseink a természet ritmusát követő, hagyományos életmódjában a tél bizonyos szempontból "üres" időnek számított, hiszen ilyenkor szüneteltek a nagy mezőgazdasági munkák. Tennivaló azért akadt bőven, ilyenkor jutott idő a használati tárgyak elkészítésére, kisebb-nagyobb javításokra a ház körül. Az advent a befelé fordulás, az elcsendesedés időszaka volt, vízkereszt után aztán a hangos mulatozás vette át a főszerepet egész hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdőnapjáig.

Az unalom tehát nem fenyegette a régi embereket, de a "mikor érkezik el végre a tavasz?" kérdése rendkívül lényeges volt számukra. Valójában ez volt a legfontosabb kérdés, hiszen a kinti munkák megkezdése, valamint a termés mennyisége és minősége évszázadokon, sőt évezredeken keresztül akár az élet és halál kérdése is lehetett. Éppen ezért a folklórban számtalan olyan időjárásra utaló jóslat található, amelyek közül az egyik legismertebb február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a téli álmot alvó állatokhoz kapcsolódik.

Itthon a medvét figyeljük. Mivel nincs arra bizonyíték, hogy egyetlen barnamedve is hazánk területén töltené a telet, itt aludná a "téli álmát", ezért felesleges nyakunkba venni az erdőt. Maradnak az állatkerti egyedek, több intézmény is szokott medveárnyék-észlelési rendezvényt szervezni. Az egész évben jól tartott egyedek ugyan nem adják a fejüket téli álomra, a hideg évszakban is aktívak, a jóstehetségüket azonban remélhetőleg megőrizték. A hagyomány szerint tehát február 2-án a medve kijön a barlangjából, és,

Amikor a nap ragyogó fénye bevilágítja a világot, és árnyéka megjelenik a földön, visszafordul, mert a tél még sokáig velünk marad. De ha az ég felhős, és a nap rejtőzködik, akkor kint marad, hiszen a tavasz már a küszöbön áll, és nemsokára elér minket.

A hiedelem Erdélyből származik, és minden bizonnyal Jókai Mór közvetítésével vált közismertté, aki az Új földesúr című művében számol be a mackó e "szokásáról". Azt viszont még a nagy író sem tudta megmondani, honnan e bölcsesség: "Honnan vette a medve e természettudományi bölcsészeti kontemplatív irányeszméket, azt nem tudjuk megmondani, hanem hogy a magyar időjárási észleletek között az rég fel van jegyezve, az bizonyos."

Világszerte talán a mormota a legnagyobb hírnévnek örvend, és ennek köszönhetően az amerikai kultúra nyomán a 1993-as ikonikus film, az "Idétlen időkig" hozzájárult ahhoz, hogy a szokás mindenütt elérje a közönséget. Az Egyesült Államokban ez a hagyomány valóban népszerű, hiszen minden évben rengeteg embert vonz a mormotajóslás: a szokás gyökerei német bevándorlókhoz nyúlnak vissza, akik hazájukban a sünök segítségével jósoltak. A lényeg itt is ugyanaz: ha a mormota február 2-án meglátja az árnyékát, visszavonul az odújába, ami azt jelenti, hogy a tél még hat hétig kitart. Ha viszont nem látja az árnyékát, akkor korai tavaszra számíthatunk.

Punxsutawney, Pennsylvania varázslatos kis városa minden évben különleges ünnepséget rendez a "mormotanap" alkalmából, amelynek főszereplője nem más, mint Phil, a híres mormota. Már csaknem 140 éve hívják elő a luxus odújából, hogy megossza velünk a tavasz érkezéséről szóló jóslatát. Hiába, hogy Phil előrejelzéseinek sikeressége mindössze 39 százalék körüli, az esemény népszerűsége töretlen, és ez a különleges tradíció évről évre rengeteg látogatót vonz a városba.

A nyilvánvalóan közös gyökérről fakadó hiedelmek alapja bizonyára egy középkori latin nyelvű szentencia, miszerint:

Ha gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz mint előtte.

És mit mond minderről a tudomány? Az emlősökre nem jellemző az a fajta mély, dermedt állapot, amit laikusként téli álomnak nevezünk. Az úgynevezett torport kisebb-nagyobb ingadozások jellemzik, és csak rövidebb időszakra terjed ki: az állat gyakran felébred, járkál, akár elvégzi a dolgát, eszik valamit, ha talál (vagy, ha évközben tartalékolt), majd újra visszabújik a kuckójába. Az esetlegesen február 2-án megébredő medvét tehát nem a tavasz érdekli, aktivitása azon múlik, van-e a közelben táplálék.

Az időjárás felől közelítve már jobban magyarázható a dolog. A Kárpát-medencében decemberre és januárra is nagyon jellemző a ködös, felhős, szürke idő, ami egy idő után elkezdi nyomasztani az embert. A téli napfordulótól távolodva azonban februárban már jól érzékelhetően nő a világos periódus hossza, és időjárásunk sajátossága, hogy csökken a szürkeség, nő a napsütéses órák száma. Mindez együtt pedig érthető módon növeli a tavasz iránti vágyat, február elején már mindenki arra kíváncsi, mikor érkezik a tavasz.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Jézus templomban való bemutatásáról szól a születését követő 40. napon. A IV. századtól ünnepelték, Róma a VII. században fogadta el Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló Hüpapante (találkozás) néven. A X. századtól nyugaton egyre inkább Mária tisztulását kezdték kiemelni, innen származik a purifikáció elnevezés, majd a keleti hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, bemutatásaként tartják számon.

Egy 1494-es magyar királyi számadáskönyv szerint az ünnepen királyaink gyertyát osztottak szét a misén megjelent főpapok és országnagyok között. A gyertyaszentelés szokása Jézussal, mint a világ világosságával való találkozás szimbóluma terjedt el, a gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: felemészti magát, hogy másoknak szolgálhasson.

A magyar paraszti kultúrában a Gyertyaszentelő Boldogasszony napján megszentelt gyertyákat hazavitték, és szentképek mögé erősítették, majd később a gonosz, a vihar, a tűz, illetve az emberi és állati betegségek ellen használták fel. Ott világított az újszülött mellett, amikor édesanyja először ment templomba, és a halott kezébe is ezt adták, hogy az ördög ne győzedelmeskedjen felette.