A magyar kormány nem képes túllépni saját határain – értékelést készítettünk az EU-elnökség tapasztalatairól.
Egyik oldalon a kormányzati sikerpropaganda, amely szerint a magyar elnökség páratlan eredményeket elérve ismét naggyá tette Európát, a másik oldalon pedig a rengeteg kérdőjel, hogy ezt vajon mivel lehetne alátámasztani. Elemzésünkben sorra vesszük az egyes területeket, az azokhoz kapcsolódó magyar álláspontot és a tényeket, amelyek segítenek eloszlatni a narancsszínű ködöt.
Voltak olyan vélemények, amelyek szerint a magyarok jelenlegi helyzetükben nem érdemelnék meg, hogy elnökséget vállaljanak. Ennek egyik oka, hogy az Európai Parlament megítélése szerint a magyar politikai rendszer már nem tekinthető teljes demokráciának, hanem inkább egy választási hibrid autokráciának. Azonban ez a kérdés nem került komolyabb terítékre, így a magyar elnökség hat hónapja eseménydúsan zajlott, és a kormány büszkén hirdette: "Magyarország megcsinálta". Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy minden zökkenőmentesen alakult: nem meglepő módon ez az időszak erőteljesen túlpolitizált volt, amit a magyar kormány rendkívül sikeresnek tartott. Mi azonban másképp látjuk a helyzetet.
Az elnökségi időszak végén Orbán Viktor egy érdekes kérdést vetett fel: vajon bürokratikus vagy politikai megközelítéssel kellene irányítania Magyarországot. Ezt a dilemmát - ahogy ő maga is megosztotta - Nicolas Sarkozy, a korábbi francia elnök tette elé. Ennek hatására született meg a döntés: a politikai elnökség irányvonalát választja. Bár más kormányok nem tárták fel ilyen formában a dilemmáikat, mégis érdemes tiszteletben tartani a magyar miniszterelnök választását. Orbán szerint a politikai elnökség azt jelenti, hogy a féléves ciklus során politikai aktivitásra helyeződik a hangsúly, nem csupán a jogszabályok számának növelésére vagy új kezdeményezések elindítására. Vagyis a cél az, hogy a békemisszió legyen az, ami emlékezetessé teszi ezt az időszakot, ahelyett, hogy csupán törvényekről beszéljünk, amelyek talán javítanák az európaiak életminőségét.
Tény, a magyar elnökség egy átmeneti időszakban jött, EP-választások után, kialakuló új parlamenti struktúrával, átmeneti Európai Bizottsággal. Az új biztosi testület csak december 1-jén kezdte meg a munkáját, azon a napon, amikor az Európai Tanács új elnöke, a portugál António Costa is hivatalba lépett. Vagyis a jogalkotásban részt vevő három intézmény éppen teljesítményének minimumát nyújtotta ebben a hat hónapban. Ezt nem lehet felróni Orbán Viktornak, ötévente minden soros elnökségnek szembe kell néznie ezzel a helyzettel.
A magyar kormány nem csupán passzívan tűri a helyzetet; az elnökséget hatalmas eredményként, mérföldkőként értékeli. Ez azonban távol áll a valóságtól. Sem a bürokratikai, sem a politikai színtéren, sem pedig a kormány által kiemelt területeken nem tudott olyan eredményeket felmutatni, amelyek az elnökség teljesítményének számítanának.
Ha a propaganda nem hangoztatná ezeket az "eredményeket", akkor illő tisztelettel tudomásul vennénk, hogy az idő múlása alól nem mentesült a magyar elnökség sem. Így azonban kénytelenek vagyunk cáfolni az állításokat.
