Mészáros eddig körülbelül 30 milliárd forintot termelt ki az autópálya-koncesszió révén.


A harmadik üzleti évben is hozta, és nem vitte a sztrádakoncesszió a pénzt Mészáros Lőrincnek és Szíjj Lászlónak. A kormányközeli vállalkozók cégei két év és négy hónap alatt így már körülbelül 8 százalékát kivették osztalék formájában annak az összegnek, amelyet az állam a gyorsforgalmi utak üzemeltetésére és fejlesztésére adott nekik, írja a G7.

A két NER-es vállalkozó érdekeltségébe tartozó MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2022 szeptembere óta fejleszti és üzemelteti a magyar autópályák nagyobb részét egy 35 éves koncessziós szerződés keretében. 2022 szeptembere és 2024 decembere között összesen 383 milliárd forint koncessziós díjbevételt számolt el a cég, és 30,9 milliárd forintnyi nyereséget realizáltak.

A profit szinte teljes összegét, 30,5 milliárd forintot, a tulajdonosok, Mészáros Lőrinc és Szíjj László által irányított magántőkealapok kapták meg. Ez azt jelenti, hogy a hazai gyorsforgalmiút-hálózat korszerűsítése és fejlesztése nem Mészárosék kezdeményezéséből valósult meg, hanem éppen ellenkezőleg: az állam több koncessziós díjat fizetett, mint amennyire 2022 óta a sztrádák üzemeltetése és fejlesztése során szükség volt.

Eddig jelentős fejlesztések nem valósultak meg, de a közeljövőben grandiózus építkezések veszik kezdetüket: 2025 és 2034 között közel 300 kilométernyi meglévő hálózatot bővítenek, míg 279 kilométeren új vasúti pályák építése is folyamatban lesz, mindez összesen 5000 milliárd forint értékben. Emellett mindkét tulajdonos saját építőipari vállalkozással rendelkezik - Mészáros a V-Híd, míg Szíjj a Duna Aszfalt által működtetett Duna Group révén -, amelyek korábban is részt vettek a felújítási munkákban, így a tulajdonosok ezen a téren is profitálhatnak.

Related posts